Címke: Csermák József Rendezvénycsarnok

Megújult a Sakk Gála

Kilencedik alkalommal szervezte meg az évzáró Sakk Gálát a TVSE szakosztály a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Több programelemen is változtattak a korábbi évekhez képest.

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg az évzáró Sakk Gálát a Csermák József Rendezvénycsarnokban /Fotó: Májer Edit/

Dobó Zoltán polgármester megnyitó beszéde után gratulált a TVSE idei legjobb játékosainak. A 2018-as év legkimagaslóbb eredményét elérő, az országos ifjúsági bajnokságon aranyérmet szerző U18-as csapatot köszöntötték, azaz Ács Mártont, Buzás Bertalant, Juhász Juditot és Margl Rolandot, illetve a bronzérmes U14-es együttes tagjait, név szerint Bodó Boglárkát, Kasnya Pétert, Kötéljártó Áront, Tóth Barnabást, illetve Tóth Csongort.

A szakosztály legeredményesebb játékosait, a dobogós csapat tagjait köszöntötték. ( A képről, a csapat tagok közül hiányzik Buzás Bertalan). /Fotó: Májer Edit/

A szakosztály idei legsikeresebb versenyzője, Juhász Judit, aki diákolimpiai és országos bajnokságokon első helyezést ért el, az országos bajnok ifi csapat tagja volt, valamint az Európa – bajnokság legeredményesebb magyar női versenyzője volt, virágcsokrot is vehetett át a polgármestertől.

Dobó Zoltán polgármester virágcsokorral köszöntötte Juhász Juditot, a szakosztály idei legeredményesebb játékosát. /Fotó: Májer Edit/

A térsakkon, a két dobogós csapat tanácskozási villámsakk játszmát mutatott be a közönségnek órával. Végül az idő kifogott a fiatalabb csapaton, de így is tisztességesen helytálltak bajnoktársaikkal szemben.

A térsakk játszmán a két dobogós csapat versengett. Az idősebbek győztek, de a fiatalabbak is tisztességgel helytálltak. /Fotók: Májer Edit/

A programban szerepelt még ifiknek 5 fordulós 5-5 perces Fischer – sakkverseny, sor – és váltóversenyek ovisoknak és kisiskolásoknak, 7-es rúgó verseny, kispályás foci szülőknek és gyerekeknek, a Carlsen – Caruana rapid vb döntő megtekintése kivetítőn, Gyula bácsival ovi –sakk, valamint 4-6 kezes szimultán 20 táblán, illetve nyílt sakkverseny a résztvevő szülőknek.

A kisebbeknek sor – és váltóversenyeket szerveztek. /Fotók: Májer Edit/

Istvándi Lajos, a sakk szakosztály vezetője elmondta, idén szakítottak a hagyományokkal a programokat tekintve. Eddig kihagyhatatlan eleme volt az év végi gálának az élő sakk, idén viszont a gyerekek kérésére hagyták el, akik inkább maguk is aktívan, mint inkább „bábuként” szerettek volna részt venni a sporteseményen. Új elemként vették be a programba, szintén a gyerekek kedvéért, a rendkívül érdekes Fischer – sakkversenyt is. A szakosztályvezető hozzátette, volt okuk ünnepelni a gálán, hiszen remek évet zártak. Idén sikerült először az országos ifjúsági bajnokságban az U18-as korosztályban aranyérmet szerezni, mellé pedig még egy bronzérmet is az U14-es együttes jóvoltából. Mindemellett az egyéni versenyzők közül is többen végeztek a dobogón. /Májer Edit/

Férfiak fociztak az Aranykapu Kupán

Advent harmadik vasárnapján ismét várták a férfi csapatokat az Aranykapu Kupa teremlabdarúgó tornára a Csermák József Rendezvénycsarnokba.

Ismét a labdarúgásé volt a főszerep a csarnokban. /Fotó: Májer Edit/

A tizenhat csapatos tornának voltak visszatérő és új résztvevői. Tapolcáról, a környékről, és egyéb Dunántúli nagyvárosból is érkeztek, hogy versenybe szálljanak a legjobbnak járó címért.

A Göcsej Nyomda (kékben) és a Söröskupak Kőszeg Autó összecsapása 1:1-es döntetlennel zárult. /Fotó: Májer Edit/

A Göcsej Nyomda a Nyerőmű csapata ellen is pályára lépett. /Fotók: Májer Edit/

Az aranyérmet a TIAC VSE Tapolcai Sasok néven játszó helyi csapata szerezte meg. Az egyesület egyébként még Kis foci néven is indított egy csapatot. Ezüstérmes a zalaegerszegi Göcsej Nyomda, míg bronzérmes a Drím Tím együttese. A legjobb kapusnak Tóth Zsoltot (Göcsej Nyomda), a Legjobb mezőnyjátékosnak Bognár Adrián (Drím Tím) választották. A Gólkirály címet Péter Bence (Tapolcai Sasok) érdemelte ki. /Májer Edit/

A torna győztese a helyi Tapolcai Sasok. Gólkirály Péter Bence (balról az ötödik). /Fotó: Csermák József Rendezvénycsarnok/

Ovisok fociztak a Mikulás Kupán

Tapolcai óvodások sportos programon hangolódtak az ünnepekre. A Csermák József Rendezvénycsarnok idén is várta a legkisebbeket a Mikulás Kupára.

Mind az öt helyi óvoda részt vett a Mikulás Kupán. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolcai Kertvárosi Óvoda, illetve annak Hársfa, Szivárvány és Barackvirág Tagintézménye, valamint a Szent Erzsébet Óvoda ismét örömmel fogadta el a meghívást. A program lebonyolításában a csarnok dolgozóinak a Tapolcai Diáksport Egyesület segített. Az ifjú labdarúgók két kis pályán, párhuzamosan mérkőztek meg, tizenkét perces meccsek alatt.

Izgalmas mérkőzéseket játszottak. A gyerekek nagyon élvezték a programot. /Fotó: Májer Edit/

A Szent Erzsébet Óvoda (fehérben) a Hársfa Tagintézménnyel játszik. /Fotó: Májer Edit/

A Kertvárosi Óvoda (pirosban) a Szivárvány Tagintézménnyel verseng a labdaszerzésért. /Fotók: Májer Edit/

A szervezők célja nem a versengés, hanem egy mozgással töltött, jó hangulatú, barátságos délelőtt megszervezése volt. Mindezt sikerült megvalósítaniuk, hiszen a pályát az izgalmas játék, a lelátókat pedig a hangos szurkolás töltötte be. A rendezvény végén megérdemelten vették át a csapatok a nekik járó, emléklapot, kupát, valamint a Mikulás csomagokat. /Májer Edit/

Jó ügyért gyűjtöttek a kosárlabda gálán

Második alkalommal várta nagyszabású sportprogramjára, a Kosárlabda Gála és Show-ra a TVSE az érdeklődőket szombaton. A délután a kosárlabdáról és a szakosztályról szólt.

A program a helyi szakosztályért, a szakosztályról szólt. Az U14-es csapat (feketében) legyőzte a pápai vendégcsapatot a gálán. /Fotó: Májer Edit/

Dobó Zoltán polgármester köszöntötte a megnyitón az érdeklődőket, majd Molnár Lajos, a kosárlabda szakosztály vezetője, a rendezvény ötletgazdája és koordinálója szólt a közönséghez. Idén is képes vetítéssel emlékeztek vissza a szakosztály elmúlt hat évére, legmeghatározóbb pillanataira, győzelmeire, a sikeres TAO-s pályázatokra. Németh Katalin, Csikós Tibor, Kovács Kristóf és Molnár Lajos edzőkről is több mindent elárult a diasor. A délután további részében a mozgásé volt a főszerep. Izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzést játszottak a Concordia Motax Pápa KC, valamint a helyi U14-es fiú csapatok. Hazai győzelem született.

Két NB I-es vendégcsapat fogadta el a meghívást. Győr (feketében) és Pápa voltak a gálamérkőzés főszereplői. /Fotó: Májer Edit/

A jótékonyság nevében fogadta el az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, valamint Pápa felnőtt csapata a felkérést a gálamérkőzésre. Mindkét NB I-es együttes hozta a tőle elvárhatót és egy igazán lebilincselő játékkal emelték az esemény színvonalát. Végül Pápa került ki nyertesként, 86:84-re győzték le Győrt. A szünetekben mindhárom csapat részvételével versenyeket hirdettek.

A mérkőzések szüneteiben versenyeket hirdettek. Épp a 3 pontos dobóverseny folyik. A helyi Bajner Benedek próbálja kosárra juttatni a labdát. /Fotó: Májer Edit/

A dobóversenyen első Papp Botond, második Szita Márton, harmadik Vajda Nóra. Mindhárman a helyi szakosztály tagjai. A 3 pontos dobóversenyben aranyérmes Sonyák Béla (Pápa), ezüstérmes Földesi Marcell (Győr), bronzérmes Bajner Benedek (TVSE). A zsákolóverseny győztese Csaba György (Győr), második Varga Roland (Győr), harmadik Ryan Cook (Pápa).

A versenyek győztesei. /Fotó: Májer Edit/

A gálán a szakosztály korosztályonként jutalmazta az előző szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosait. Díjat vehetett át a 2006-os születésű Vajda Nóra, Kamon Aliz, Bibor Hanna, Zengői Roland, Papp Botond, Szita Márton, Magáriusz Gergő, Fáncsi Dorián, a 2005-ös születésű Molnár Dóra, Nagy Liliána, Tátrai Levente, a 2004-es születésű Bajner Benedek, Czakó Luca, Kulcsár Márton, a 2003-as születésű Muzsi Márton, illetve Illés Tamás, valamint a 2002-es születésű Réti Boldizsár és Schauer Dárius.

A 2017/18-as szezon legjobb tapolcai játékosai./ Fotó: Májer Edit/

Az este végén a felajánlóknak köszönhetően rengeteg értékes tombolatárgy talált gazdára. Sok érdeklődőt vonzott a nap záró programja, a Face Team Akrobatikus Sport Színház Youngsters előadása. A nemcsak országosan, de világszerte is ismert társulat fiataljai zenés, akrobatikus elemekkel vegyített kosárlabda showján, repertoárjukból jó pár lélegzetelállító produkcióval késztették tapsra a közönséget.

A Face Team fiataljai lélegzetelállító produkciókkal készültek. /Fotó: Májer Edit/

Molnár Lajostól megtudtuk, a tavalyi sikeres gála után a befolyt összegből két helyi általános iskolában új kosárlabda palánkokat, illetve palánkemelő rendszereket szereltek fel. Elmondta azt is, mivel a szakosztály tagjai nemcsak teremben edzenek, hanem szabadtéren is, így idén a kültéri pályák felújítására gyűjtöttek. /Májer Edit/

KÉPGALÉRIA

Hetedszer rendezték meg a Szöcske Gálát

Hetedik alkalommal versengtek helyi és környékbeli általános iskolások a Szöcske Gálán a Csermák József Rendezvénycsarnokban múlt héten.

Múlt szerdán ismét az atlétikáé volt a főszerep a csarnokban. /Fotó: Májer Edit/

Kilenc iskola képviseltette magát a gyermek terematlétika versenyen, ahol a csarnok dolgozói, a verseny ötletgazda, Bakler Zoltán vezette Sportakadémia SE, illetve a Tapolcai Diáksport Egyesület felügyelete alatt kellett legjobb formájukat hozni a diákoknak. Nemenként öt versenyszámban küzdöttek meg a 2005-2006-ban született harmadik, valamint a 2003-2004-ben született negyedik korcsoportos tanulók.

Kilenc Tapolca és környéki általános iskolából érkeztek a megmérettetésre. /Fotó: Májer Edit/

Magasugrás versenyszámban a III. korcsoportos fiúk között 1. Scheller Kornél, 2. Szabó Levente, 3. Pék Hunor, míg leányoknál 1. Tarsoly Borbála, 2. Bíbor Hanna, 3. Dressel Rebeka. A IV. korcsoportban a fiúk közt 1. Kiss János, 2. Pruska Dániel Gergő, 3. Mayer Levente, lányoknál pedig 1. Varga Lizandra, 2. Kovács Bianka, 3. Papp Mercédesz.

A IV. korcsoportos leányok között magasugrás versenyszámban Varga Lizandra bizonyult a legjobbnak. /Fotó: Májer Edit/

Medicinlabda dobás versenyszámban a III. korcsoport fiú versenyzői közül 1. Nagy Dávid, 2. Takács Arnold, 3. Bors Dániel, míg leányoknál 1. Koleszár Bíborka, 2. Cserép Dorina, 3. Vajai Kitti. A VI. korcsoportos fiúk mezőnyében 1. Hajnal Dániel, 2. Kiss János, 3. Illés Tamás, a lányok megmérettetésén 1. Németh Kata, 2. Rákos Róza Lujza, 3. Fekete Réka.

Két korcsoport mérte össze gyorsaságát, erejét és ügyességét a versenyen. /Fotó: Májer Edit/

Helyből távolugrás versenyszámban a fiúk versenyében 1. Ódor Mikes Péter, 2. Szabó Levente, 3. Bódis Mátyás, a lányok közül 1. Tarsoly Borbála, 2. Szigeti Léna, 3. Török Bettina. A IV. korcsoportban a fiúk versenyében 1. Szarka Levente, 2. Lendvai Márk,3. Illés Botond, leányok közt 1. Fekete Júlia, 2. Varga Lizandra, 3. Anak – Agung Anna.

A legjobb helyekért keményen meg kellett küzdeni. /Fotó: Mayer Richárd/

30 méter síkfutás versenyszámban a III. korcsoportos fiúk közül 1. Nagy Dávid, 2. Kékesi Zalán, 3. Kenéz Levente és Kónya Zétény, a leányok között 1. Török Bernadett, 2. Bíbor Hanna, 3. Szabó Jázmin. A IV. korcsoportos fiúk között 1. Lendvai Márk, 2. Hajnal Dániel, 3. Világos Péter, a lányok mezőnyében 1. Fekete Júlia, 2. Fellegi Emília Lili, 3. Szollár Zsanna.

30 méter síkfutás is szerepelt a versenyszámok között. /Fotó: Májer Edit/

Váltófutásban a fiú csapatok versenyén aranyérmes a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola, ezüstérmes a badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola, míg bronzérmes a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény. A lányok között első a Tatay iskola, második a Bárdos Iskola, harmadik a Kazinczy Tagintézmény. /Májer Edit/

Kisbuszokat vehettek át

A TAO támogatás révén két új kisbuszt vehettek birtokba a helyi utánpótlás sportolók múlt pénteken. A városvezetés és a TVSE adta át a járműveket a Csermák József Rendezvénycsarnok parkolójában a kézilabda, illetve a kosárlabda szakosztályoknak.

A Csermák József Rendezvénycsarnok parkolójában vették birtokba az új kisbuszokat a TVSE kézilabda és kosárlabda szakosztályai. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolca Városi Sportegyesület elnökhelyettese, Puskás Ákos elmondta, a kézilabda és kosárlabda szakosztályokhoz kapcsolódóan benyújtott pályázatoknak köszönhetően két modern, 8+1 személyes Ford Tranzit gépjárművet sikerült vásárolni az egyesületnek, így a másfél éve érkezett kisbusszal együtt már három mikrobusszal tudják biztonságosan szállítani az utánpótlás sportolókat mérkőzésekre, tornákra. Rajtuk kívül természetesen a többi szakosztálynak, egyesületnek is lehetősége van igénybe venni a járműveket.

Két új kisbusz segíti az utánpótláskorúak biztonságos utaztatását. /Fotó: Májer Edit/

Megtudtuk, a beszerzéshez szükséges összeg 30%-os önrészét az önkormányzat, 70%-át pedig a TAO pályázatokban résztvevő helyi és környékbeli támogatók biztosították. Köztük volt a DBW Hungary Kft, az Erra Transz Kft, a Flexmont Kft, a KGB – Air Kft, a Nagy és Nagy Kft, a Rockwool Hungary Kft, a Stimmel Kft, a Tapolcai Nyugalom Kft, a Természetes Füst Bt, valamint a TLW Kft is.

A TVSE kosárlabdásai Molnár Lajos szakosztályvezető – edzővel. Az új gépjárművekkel ismerkedtek. /Fotó: Májer Edit/

Dobó Zoltán polgármester a helyszínen lapunkkal megosztotta, úgy gondolja, a városi sportélet egyik legnagyobb erőssége az utánpótlás korú sportolók kinevelése, így fontosnak tartja, hogy minél több gyermeknek lehetőséget tudjanak biztosítani a testmozgás megfelelő körülmények közti űzésére. Ebben kiváló partner a TAO rendszer, mely nem csak a sportolók utaztatásának megoldásában segített eddig a városnak, hanem többek között az öltözők, tornatermek felújításában, világításkorszerűsítésében is. A Városi Sport – és Szabadidő Centrum füves labdarúgó pályájának gyepcseréjét, valamint az épület korszerűsítését is a pályázat nyújtotta forrásokból oldják meg. Terveik közt szerepel még egy harmincnégy személyes busz beszerzése is. /Májer Edit/

(Balról) Puskás Ákos a TVSE elnökhelyettese és Dobó Zoltán polgármester a kézilabdás fiúkkal az átadón. /Fotó: Májer Edit/

Simon Szimonetta volt a sztárvendég

Az egészségé és a mozgásé volt idén is a főszerep, a huszonhatodik alkalommal megrendezett Egészség – és Aerobiknapon a Csermák József Rendezvénycsarnokban. A sztárvendég Simon Szimonetta volt, aki saját edzését hozta el a tapolcaiaknak.

A Csermák József Rendezvénycsarnok munkatársai huszonhatodik alkalommal várták sportos programokkal, egészségmegőrzéshez fűződő témákkal az érdeklődőket. A sztárvendég Simon Szimonetta volt. /Fotó: Májer Edit/

Reggeltől estig mozoghattak azok, akik kilátogattak szombaton a csarnokba. A küzdőtéren a hordozós kangatraining a szülőket és kisbabáikat várta közös testmozgásra, ezen kívül ovis jóga, world jumping, high- intensity interval training és spinning edzés közül válogathattak a sportolni vágyók. A Spinning Club Tapolca tagtoborzót is hirdetett, majd visszatérve edzőtermükbe, egészen estig tartott a kerékpározás.

A Spinning Club Tapolca a küzdőtéren is tartott edzést, majd a termükben estig folytatták a sportolást. /Fotó: Májer Edit/

A helyi Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából a résztvevők kipróbálhatták a jógát és a zumbát is. Az iroda általános testsúly – és vérnyomásméréssel, illetve egészséges életmód tanácsadással is várta az érdeklődőket. Napközben zsonglőr show és mediball bemutató, illetve a Basic Táncstúdió műsora szórakoztatta a közönséget, a gyerekeknek pedig játszósarkot állítottak fel. A kistermekben a mozgáson kívül mással is megismerkedhettek a látogatók.

A Basic Táncstúdió több táncdarabbal szórakoztatta a közönséget. /Fotó: Májer Edit/

A helyi Lelki Egészségfejlesztési Központ több témában várta előadásaira az érdeklődőket, őket pedig a tiszta terápiás minőségű illóolajokról szóló bemutató követte. Access Bars energetikai kezelést, finn szaunát, valamint frissítő relaxáló, illetve svéd masszást is választhattak a feltöltődni vágyók.

Előadásokkal, bemutatókkal várták a kistermekben a látogatókat. A doTERRA tiszta terápiás minőségű illóolajokkal is megismerkedhettek a résztvevők. /Fotó: Májer Edit/

Az előtérben kiállítók és vásár, továbbá szellemi csontkovács fogadta a látogatókat. A Tapolca TV gasztro műsorának háziasszonya, Szarka Zsófi egészséges édességet készített az érdeklődőkkel. Az ingyenes vércukor és koleszterinszint mérésen huszonhatan, a Magyar Vöröskereszt közreműködésével a véradáson pedig tizennyolcan vettek részt.

Szarka Zsófi “konyhája” körül mindig nyüzsögtek az érdeklődők. Együtt készítettek egészséges finomságot. /Fotó: Májer Edit/

Az ingyenes vércukor és koleszterinszint mérésen idén huszonhatan vettek részt. /Fotó: Májer Edit/

A nap záró programja a 2017-es év legjobb új női oktatójának, Simon Szimonettának Booth Training edzése volt.

Simon Szimonetta alaposan megizzasztotta a tapolcaiakat. /Fotó: Májer Edit/

Szimonetta elmondta, kisgyerekkorától kezdve jelen van a sport az életében, de a fitness világa az, amiben igazán otthon érzi magát. Ezen belül sok területhez kapcsolódóan van végzettsége, sőt a fitness versenyzést is kipróbálta már – számos nemzetközi és magyar bajnokságot zárt dobogón. Tizenkét éve tart csoportos edzéseket, nagyon keményen dolgozott azért, hogy a tavalyi évben övé legyen a legjobbnak járó díj. Saját edzése, a Booth Training nagyon aktív mozgásforma, amelyben könnyített és nehezített intervall blokkok váltakoznak, az egy órás foglalkozások végére pedig garantált, hogy mindenki felpörög. /Májer Edit/

Jól sikerült newaza verseny

A Simon Judo Önvédelem Szabadidő és Diáksport Egyesület szervezésében, október utolsó vasárnapján, immár ötödik alkalommal várta a Newaza – földharc verseny az érdeklődőket a Csermák József Rendezvénycsarnokban.

Ötödik alkalommal várták az érdeklődőket a tapolcai versenyre. Idén is minden korosztály képviseltette magát. /Fotó: Májer Edit/

Hölgyek és urak, minden korosztályban – egészen óvodás kortól kezdve – indultak a dobogós helyekért, összesen hetvenen. A szervezőkön kívül jelen volt még a szintén helyi vonatkozású ZR Team Farkasok, a Dózsa József Judo Sportegyesület Gyarmat, a budapesti Szépvölgy Judo SE, a Vadhajtás Judo SE (Veszprém, Nemesvámos), valamint a Veresi KSE (Veresegyház). A mérlegelést, a közös bemelegítést és a sorsolást követően kezdődött meg az óvodások küzdelmével a verseny.

Hat egyesület, hetven versenyzője küzdött a dobogós helyekért. /Fotó: Májer Edit/

A Simon judósok közül aranyérmet szerzett Anak – Agung Abigél, Ravasz Julianna, Szabó Nóra, Gerics Dávid, Horváth Csaba, Kiss Balázs Noel, Szabó Máté, Takács Áron. Szeles Botond megosztott első helyen végzett. Ezüstéremmel zárt Balassa Blanka, Kitli Jázmin, Lakatos- Albert Anna, Albrecht Martin, Csák Roland, Hegedűs Dominik, Koronczai Sándor Szabolcs, Kovács Bence Zsolt, Krasznai Zétény, Ravasz Pongrác és Takács Ákos.  A dobogó harmadik fokára állhatott Fuit Lara, Puha Kíra Anna, Fuit Róbert, Hertelendy Kende, Kovács Bence, Lukács Marcell, Pethő Donát, valamint Szita Mihály Gábor. Keszthelyi Janka és Klein Melinda a negyed helyen zárt.

A verseny jó hangulatban, szervezetten zajlott. /Fotó: Májer Edit/

A rendező egyesület vezetője, Simon Mihály elmondta nagyon jó hangulatban, szervezetten zajlott a sportesemény. Ez volt az utolsó tesztversenyük, eddig minden jól ment, céljuk Tapolcára hozni a magyar bajnokságot.

Magyar bajnokságot szeretnének Tapolcán szervezni a Simon Judósok. Minden feltétel adott, az  eddigi tesztversenyekkel is “jól vizsgáztak” /Fotó: Májer Edit/

A vezető is hozzátette nagyon hasznos, ha a gyermekek már kiskorútól kezdve megtanulják kezelni a győzelem és a kudarc élményét is, így olyan technikákat tudnak magukévá tenni, melyek egész életükben hasznosak lesznek érzelmeik kezelésében. Erre kiváló lehetőséget nyújtanak a versenyek is. /Májer Edit/

Az egyesület fontosnak tartja a gyermek minél korábbi találkozását a versenyekkel, így a győzelemmel és a vereséggel. Hasznos, ha már gyermekkorban elkezdik megtanulni kezelni érzéseiket. /Fotó: Májer Edit/

Tollaslabda verseny negyedszerre

Negyedik alkalommal szervezte meg a Tapolca Kft és a Tapolcai Tollaslabda és Fallabda Sportegyesület az „Ütős” tollaslabda utánpótlás versenyt október utolsó szombatján a Csermák József Rendezvénycsarnokban.

Negyedik alkalommal várták az utánpótlás korú versenyzőket tollaslabda versenyre. /Fotó: Csermák József Rendezvénycsarnok/

A hagyományos és minden évben nagyon közkedvelt megmérettetés szervezői amellett, hogy az utánpótlás korosztálynak biztosítottak versenyzési lehetőséget, a sportág népszerűsítését is célul tűzték ki. Négy korcsoportban várták a nevezőket, kikötés volt azonban, hogy a versenyen nem indulhattak azok, akik a tollaslabda diákolimpia országos döntőjében 1-5. helyen végeztek. A versenyzők a küzdőtéren kialakított öt pályán mérték össze erejüket és tollaslabdatudásukat.

Már reggel elkezdték az öt pályán a versengést. /Fotó: Csermák József Rendezvénycsarnok/

Az I-II. korcsoport lány-fiú haladók között aranyérmes Györkös Luca (Segesd), ezüstérmes Horváth Bence (Tapolca), bronzérmes Katona Fanni (Segesd). A III. korcsoportban lányok között a dobogó első fokára Takács Rebekát (Segesd), a másodikra Bakler Zitát (Tapolca), a harmadikra Györkös Lucát (Segesd) szólították. Fiúk között első Horváth Dávid (Tapolca), második Szántó Bálint (Tapolca), harmadik Orbán Csanád (Tapolca). A IV. korcsoportos leányok között az aranyérmet Takács Rebeka (Segesd), az ezüstérmet Székely Kíra (Tapolca), míg a bronzérmet Drei Gabriella (Tapolca) szerezte meg. Fiúk közül a dobogó első fokán Pimper Kristóf (Tapolca), a másodikon Tóth Tamás (Tapolca), a harmadikon pedig Molnár Levente Lajos (Segesd) végzett.
/Májer Edit/

A IV. korcsoport dobogósai. Leányok között első Takács Rebeka, második Székely Kíra (Tapolca), harmadik Drei Gabriella (Tapolca). Fiúk között első Pimper Kristóf (Tapolca), második Tóth Tamás (Tapolca), harmadik Molnár Levente Lajos. /Fotók: Csermák József Rendezvénycsarnok/

Autómentes nappal zárult az Európai Mobilitási Hét

Autómentes Nappal zárult az Európai Mobilitási Hét. A programot félbeszakította az időjárás, de ennek ellenére a ma reggeli órákban még sok gyermek élvezhette az ideiglenesen sétálóutcává alakított Fő téren a hatalmas „játszóteret”.

A borús, hűvös idő sem vette el a gyerekek kedvét a játéktól. Az Európai Autómentes Nap egyik legnépszerűbb programeleme idén is a gokart pálya volt. /Fotó: Májer Edit/

Minden év szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Az idei év mottója a „Mix and move!”, témája pedig a közlekedési mulitmodalitás volt. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányába Tapolca is hosszú évek óta becsatlakozik. Ennek záró programja az Európai Autómentes Nap volt, amikor a szervezők a forgalom elől zártak el egy központi útszakaszt. A rendezvény a társadalom környezettudatosságát hivatott erősíteni, illetve fel kívánja hívni a városok figyelmét a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, valamint a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.

A szervezők minden alkalmat megragadtak az Európai Mobilitási Héten, hogy a kerékpározást megszerettessék a gyerekekkel. Az autómentes napon ügyességi pályát is állítottak fel a Fő téren. /Fotó: Májer Edit/

Tapolcán a helyi általános iskolákból szervezetten érkezett egy csoport a Fő térre. A gyerekek kedvét a szemerkélő eső sem vehette el, és boldogan vették birtokba a nekik felállított hatalmas játszóteret. Népszerű volt a gokart -, és a kerékpáros ügyességi pálya. Kipróbálhatták magukat óriás sakkban és kosárlabdában is.

A sakkot és a kosárlabdát is kipróbálhatták a gyerekek. /Fotók: Májer Edit/

A helyi Egészségfejlesztési Iroda még elkezdhette játékos mozgás feladatait, aztán az eső félbeszakította a programot. Az esemény zárásaként értékes nyereményeket sorsoltak ki a mobilitási hét idejére forgalmi engedélyüket leadók között. A szervező, Csermák József Rendezvénycsarnok munkatársa Horváth Dorothy elmondta, sikeres hetet zártak, mely nem jöhetett volna létre a helyeik összefogása, közreműködése nélkül.
/Májer Edit/

A Tapolcai Egészségfejlesztési Iroda játékos mozgás feladatait még kipróbálhatták a gyerekek. Több tervezett programot is elmosott az eső. /Fotó: Májer Edit/

KÉPGALÉRIA

Az Európai Mobilitási Hét korábbi programjairól itt olvashat:
1. nap Terep kerékpáros kirándulás
2.nap Street Workout verseny
3. nap Bringás Uzsonna
4. nap FÖLDÖNfutók futóverseny helyi és környékbeli általános és középiskolások részére
5. nap Bringás reggeli
6.nap KRESZ – FESZT a Tapolcai Rendőrkapitányság közreműködésével