Sakk-fellegvárat teremtett Tapolcán

Idén lemondott szakosztály-vezetői pozíciójáról, de nem szakít a sakkal, továbbra is segíti a tehetségek felkutatását, az egyesület munkáját. Nem is tehetne másként, hiszen úgy hívják, Paréj József. Akit úgy ismernek közel, s távol, mint a tapolcai sakkélet megteremtője, fáradhatatlan menedzsere, a több évtizeden át tartó sikersorozat elindítója, mozgatórugója.

A napokban találkoztunk, s beszélgettünk a kezdetekről, s a mai elismertségig vezető útról.

– A nyár óta nem én töltöm be a szakosztály-vezetői posztot, és az elnökségnek sem vagyok már tagja. Visszavonulási szándékomat a tavalyi évben bejelentettem, azzal a feltétellel, hogy ha találnak helyettem megfelelő utódot. Az egyesület vezetése pályázatot írt ki ebből a megfontolásból. Végül egy érvényes pályázat érkezett be, egy edzői csoporttól, akik Istvándi Lajos nemzetközi mestert nevezték meg szakosztályvezetőként. Nagyon meglepődtem azon, hogy nem egy személy pályázott a vezetésre, de egyben munkám elismerését is láttam ebben, hiszen ezt a tevékenységet én egyedül végeztem, még kimondani is sok, közel fél évszázadon keresztül. Természetesen jeleztem feléjük, hogy a segítségemre bármikor számíthatnak ezentúl is – mondta Paréj József.

A fiatal katona eredetileg futballistaként került Tapolcára, majd látva a kollégák, barátok sakk iránt megnyilvánuló szeretetét kezdett szakosztály létrehozásán gondolkodni. Ez a terve 1969-ben valóra válhatott, egészen pontosan november 7-én alakult meg a tapolcai sakkszakosztály Mereszjev SE néven tisztekből, tiszthelyettesekből, sorkatonákból. 1970-ben aztán a honvédségtől kapott segítség folytán több erős mesterjelöltet irányítottak ide sorkatonai szolgálatra.

– Az 1970. őszén kezdődő megyebajnokságot azonnal megnyertük. Innen egyenes út vezetett az NB II-be, miután a Siklóson rendezett osztályzót is toronymagasan nyertük. Nagy meglepetés volt ez akkor, hiszen Tapolca még nem szerepelt a hazai sakk térképen. Szegény rokonként tekintettek ránk az osztályzón, aztán hatalmas arányban vertük a „nagy csapatokat”, a legkisebb győzelmünk 10:2 volt. Az NB II-ben két évet töltöttünk, majd azt is megnyertük és megnyílt előttünk az első osztály kapuja. A 14 csapatos NB I. nagyon magas szinten művelte a sportot, itt tizenhat esztendőn át szerepelt Tapolca neve a tabellán.

Az első osztályban való versenyzés volt a virágkor a tapolcai Honvéd Mereszjev SE életében. Ezt persze nem csak maga az OB I-es csapat léte, működése idézte elő, hanem a nagy lendülettel beinduló utánpótlás-nevelés. Nagyon sok fiatal ismerhette meg a sportágat, s közülük sokan szép eredményekkel öregbítették a város hírnevét.

– Az első kiugró saját nevelésű tehetség Kovács Márta volt. Zalahalápi leányként került hozzánk, majd többszörös magyar bajnok lett, Európa bajnoki ezüstérem, világbajnoki ezüstérem fémlejezte pályafutását. Aztán a következő széria egy igen erős mezőnyt hozott, ebbe tartozik Mádl Ildikó is. Akkoriban annyira erős volt az utánpótlásunk, hogy a diákolimpiákat folyamatosan nyertük. Csapatban és egyéniben is taroltunk. Aztán a honvédségi támogatás csökkenése az első vonalbeli szereplésünkre is rányomta bélyegét. Nagyon szerény költségvetéssel tudtunk működni, minden évben a túlélés volt a cél. 2000-ben megalakult a Tapolca VSE, én akkor azonnal átmentettem ide a sakkszakosztályt. Szerencsénkre sportszerető képviselő-testületek voltak a városban, a polgármesterek közül kiemelném néhai Ács Jánost, aki minden tőle telhető támogatást megadott számunkra. Őt követte Császár László, aki maga is sportember, az ő segítségéért szintén csak a köszönet hangján szólhatok. A mostani polgármester, Dobó Zoltán a két előbb említetthez hasonlóan szívén viseli a sport, azon belül a sakk ügyét, szinte nem tudtam olyat kérni tőle, amit ne teljesített volna. Ők hárman nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Tapolcán ma a sakk él és fejlődik – tette hozzá Paréj József.

Az elmúlt években ismét fellendülhetett a sport, az utánpótlás-nevelés, szépen jöttek az eredmények. Ehhez komoly szakmai, edzői munka biztosított hátteret, ám a szervezői munka szinte teljes egészében Paréj Józsefre hárult.

– Nem kaptam meg azt a segítséget, amire szükségem lett volna, ám bízom abban, hogy a mostani összefogás ebben a tekintetben is eredményes lesz. Ami rajtam múlik, megteszem, ha erre kérnek Istvándi Lajosék. A sporttól viszont nem búcsúzom, a szakosztályban továbbra is van csoportom. Ezen kívül oktatok Révfülöpön, a Katolikus iskolában és októbertől Sümegen is tanítom majd a sakk alapjait gyerekeknek. Van még néhány magántanítványom is. Nem panaszkodom, bőven van elfoglaltságom.