Mindig legyenek céljaink!

Dr. Tompos József üzemorvos –  Egy fontos szempont… Túl vagyunk a decemberi ünnepeken, adventen, Jézus születésén-karácsonyon, szilveszteren az év utolsó napján. Az év vége az év nagy számadásának, új remények, várakozások fogadalmak, elhatározások ideje.

tomposjozsef2

Az óév utolsó napján gyakran fogadalmakat teszünk, például majd le-szokunk a cigarettáról, majd sokkal több időt szánunk valamire az új évben, vagy leadunk a súlyunkból vagy hétköznapjaink bizonyos mometumaira jobban oda fogunk figyelni.
Miután túl vagyunk az óév búcsúztatásán belekezdünk az új évbe, elérkezett az idő, hogy a szilveszteri fogadalmakkal, elhatározásokkal kapcsolatban a tettek mezejére lépjünk! Céljaink eléréséhez vértezzük fel magunkat akarattal, kitartással , szorgalommal és folyamatosan dolgozzunk ügyünkön! Még a valóságtól elrugaszkodott célkitűzéseink – nevezzük őket álmoknak – is megvalósulhatnak kellő eltökéltségünk és a külső körülmények kedvező összejátszása esetén.
Igaz, nagyon nehéz időszak van most Magyarországon sok tekintetben de Nyugat-Európában vagy akár a tengeren túl sem kolbászból van a kerítés. Odakinn is nehéz a megélhetés, de itthon is lehet boldogulni (például egy bármilyen lakóingatlan árának összespórolásához nyugaton sokkal hosszabb idő kell mint nálunk) . Ha a munkaerő helyzetre gondolunk egyre több hiányszakma képződik itthon. A munkájára odafigyelő, dolgozni akaró és tudó emberekre mind nagyobb szükség van. Ennek lassan a bérek emelkedésében is meg kell mutatkozni. Te-hát akár mivel is foglalkozunk, azt próbáljuk minél jobban csinálni az új évben is. Gondolkodjunk pozitívan, törekedjünk a jóra, a jobbra és boldoguljunk itthon, mert itt a hazánk!
Ne hagyjuk magunkat az árral sodródni! Mindig legyenek céljaink! Ha vannak célkitűzésein tudjunk értük dolgozni is! A célhoz vezető utat nekünk kell kitaposni de az úti göröngyök, akadályok soha ne szegjék kedvünket, kitartásunkat!
E gondolatok jegyébe csapjunk bele a 2017-es évbe – BÚÉK! !