Jubileumi évzáró a Szent Erzsébet óvodában

Kedves műsorral búcsúzott a tanévtől a katolikus óvoda csütörtök délután, a Tamási Áron Művelődési Központban.

Bár a gyermekek még június közepéig látogathatják az óvodát, az intézmény hagyományaihoz híven már hetekkel korábban megtartotta tanévzáró ünnepségét.

A rendezvényen Zöldy Andrásné, az óvoda vezetője köszöntötte a szülőket, vendégeket, majd a figyelmet a díszlet részeként szereplő, virágokból kirakott 25-ös számra terelte. Ennyi évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az intézmény, előtte leánynevelő intézetként, majd állami gimnáziumként, bányászati múzeumként és általános iskolaként funkcionált. A szám 25 nevelési évet takar, amely sok örömmel, ugyanakkor sok küzdelemmel is járt együtt. Az intézményvezető megemlékezett azokról a nővérekről, akiknek köszönettel és hálával tartoznak azért, hogy ennyi ideje működik, és fogadhat gyermekeket az óvoda. Ezen kívül örömmel beszélt azokról a fiatal pedagógusokról, akik az idősebbek tanácsait megfogadva, lelkesen veszik ki részüket a nevelői munkából. Idén három csoporttal kezdhették meg az évet, amely összesen 75 főt számlál. Az ő műsorukat láthattuk a délután hátralévő részében. A kisebbek egy kedves, nyári összeállítással készültek, énekeltek, mondókákat adtak elő az óvó nénik segítségével.

A nagyobbaktól pünkösdölőt hallhattunk, ők már önállóbban, bátrabban szerepeltek.

Az évzáró a nagycsoportosok búcsúztatásával ért véget, akik a nővérektől egy iskolai tanszercsomagot kaptak ajándékba.