Ha messziről ugatják a holdat

Szabó Csaba – A minap Tapolcai újságot olvasó kedves barátaim hívták fel a figyelmemet egy rosszindulatú, törtető, hazugságokon alapuló cikkre, amit nyugodtan vehetek ,,felkérésnek egy keringőre”.

Itt

A néptáncpedagógus szakma számára azért is meglepő a Batsányi Néptáncegyüttes ezen említett cikke, mert a riportalany /a cikkből is kiderül / sem nem ismeri, sem nem is érdekli az iskolai keretek között történő oktatás milyensége.

Édesapám szokta mondani:,,Mindenki maradjon a kaptafájánál!” Az néptánc tanárok sok évet töltöttek azzal, hogy pedagógiát tanuljanak, gyakoroljanak, iskolát végeztek és ezzel áldozatokat is hoztak. Minimális tiszteletet sem mutat a cikk riportalanya a térségben oktató tanárok irányában.

kukonyak2A Tördemic Néptáncegyüttes Kukonyák utánpótlás csoportja

A néptánc pedagógusok számára kötelesség a közösségi életre nevelés, a mozgalom irányában való nyitottság, táncházakra és hagyományőrző eseményeken való részvétel. Más irányvonalat (,, csárda műfaj”)a néptáncpedagógus szakma nem fogad el, kiveti magából. Ennek oka az, hogy a gyermekek nevelése nem történhet csárda körülmények között a hagyományokat csak hitelesen szabad meg mutatni, vagy egyértelműen színházi tematikus műsort kell készíteni. A színpadra állított koreográfiákat, vagy tánc szviteket a csoportok művészeti vezetői készítik, vagy megvásárolják képzett koreográfusoktól. Óvakodni kell, semmi kép sem ékeskedhetnek korábbi vezetőik munkájával. Alkotó és kutató munkát kellene végezni.
De nézzük csak milyen eredményeket hozott az utóbbi 5 esztendőben városunk térségében az iskolai keretek között megalapozott néptánc oktatás:
Az igazi eredmények számunkra a gyerekek jellemének fejlődése jelenti. A tanítványaink rendszeresen vesznek részt hagyományőrző eseményeken.
pl: – Népviseletben locsolják a lányokat húsvétkor.
-A fiúk saját vállukon behozott májusfát állítanak a lányoknak dalolva és énekelve.
– Gyerekek és felnőttek együtt regölnek dec. 28-án ezzel is a hagyományainkat őrizve és megtartva.
– A húsvéti ,,Zöldágjárás” szokásait is felkutattuk és visszavisszük a falvainkba, amely szokás szinte csak a mi vidékünkön volt jellemző.
Tapolca és Badacsony térségében a rendezvényeken rendszeresen gyermekcsoportok és szólisták lépnek színpadra az év szinte minden hétvégéjén és számtalan hétköznapján.
Gyermekcsoportunk tagjai, akik az iskolai keretek között tanulják a néptáncot, az utóbbi 3 esztendőben Gyenesdiáson minden alkalommal megnyerték a Művészeti Iskolák Néptáncversenyét, ezzel véglegesen meg is tarthatják a vándorkupát.
( Minden alkalommal kiemelt arany minősítéssel) Mindezt magasan képzett szakmai zsűri ítélte oda.
Ugyanezen a versenyen szólistáink 2 ezüst, 21 arany és 5 kiemelt arany minősítést kaptak.
,,Bakony Virága”Veszprém Megyei Szólótáncversenyen 4 év alatt 25 megyei szóló táncosi kategória győzelem.
2015 évben megkaptuk a Megyei Néptánc szövetségtől a legjobb pedagógiának odaítélt nagydíjat is.
Gyermekeink Tatán a Forgórózsa nagy regionális Néptáncversenyen indultak ahol 1 ezüst, 4 arany minősítést szereztek.
Kiscsőszön a Pajta táncosa szólótáncos meghívásos versenyen 4 táncosunknak is különdíjakban részesült
Gyermekeinkre a ,,Kicsi Óriások” című műsor rendezője is felfigyelt noha nem táncos műsor még is méltónak látta a gyerekeket a castingokon való válogatókon.
,,Kukonyák” nevű csoportunk egy a nagy- Magyarország néptánccsoportjainak számára, megrendezett versenyen, a legjobb csoportok közé jutott.
Tapolca (Pozsony) és Ábrahámhegy (Dobruska) gyermekeinket kérte fel a települések külföldön való képviseletére.
A település vezetői szerint ők méltóak arra, hogy a hagyományokat méltó módon megmutassák, és emeljenek is a határon túli rendezvények színvonalán.

Ezek az eredmények mind a legszigorúbban is szakmai komoly eredmények, amelyek munkánk színvonalát és nívóját megmutatják. A csoportok munkáját és terveit mindig következetesen építjük fel, a versenyek és fesztiválok kiválasztása során úgy keresünk bemutatkozási helyeket, hogy a gyerekek számára örömet okozzon, ismerkedhessenek és kihívás is legyen.
Etikátlannak, a gyerektáncosok, szülők és a közvélemény félrevezetésének tartom, ha néptánccsoportjaink modern táncosok számára megszervezett versenyen lépnének fel, és ott egyedüli néptánccsoportként díjazva kérkednék az első helyezésemmel. / A gyerekek józan látását is elferdítve. /SOHA nem tennék ilyet, ezt szakmai igényességnek nevezzük. Ehhez a néptáncot ,,szeretni és tisztelni kell, a szívből kell jönnie.”
Megértem az oktatóik gondjait, ha 2 szakkör-vezető jut 16 gyerekre és nem jönnek a sokat áhított eredmények. Nincs létszám, tehát valamit ki kell találni, fel kell mutatni, hogy közhelyes érvekkel állítsuk magunk mellé a város lakosságát.
A néptánc mozgalom, amiben dolgozunk, mind egymásra utaltságot követel meg mindannyinktól, kollegiális tisztelettel tartozunk egymásnak. A tiszteletet szerintem alázattal, rengeteg munkával, de semmi esetre sem félrevezetéssel lehet kivívni. A boltban is több féle kenyeret lehet kapni, mindenki eldöntheti, melyiket szereti. Ez saját döntés, és ez így is jó.
Kérem tehát, hogy a jövőben, ha a sajtóban néptánccsoportja számára gyerekeket szeretne toborozni, azt csak is a saját pedagógiájáról való hiteles és felelős megszólalással tegye meg! Ne mások munkájának hamis fénybe tüntetésével.
Ha pedig segítségre van szükség, azt szívesen rendelkezésére bocsájtjuk, amit már a műhelyünkben való tanulása idején is rendelkezésére bocsájtottuk.
További sok sikert kívánunk kollégáimmal a Batsányi Néptáncegyüttes és gyerekcsoportja számára!

Szabó Csaba
A Népművészet-ifjú Mestere
Fülöp Ferenc díjas
Néptánc pedagógus