Olvasóinktól kategória bejegyzései

Köszönet!

Június 27-én hajnalban az előzőleg már ismert szívbetegben szenvedő édesanyám rosszullétéről értesített. Az idő múlásával egyértelművé vált, orvosi segítségre van szükség. Türelemmel és izgatottan vártuk a mama által is igen megbecsült és tiszteletre méltó kedvenc  háziorvosunkat.

Hívásom után néhány perccel már édesanyám ágyánál állt. Szinte az azonnal megkezdett vizsgálat közben következett be a keringés omlása, a szívelégtelenség. Haladéktalanul megkezdte a „harcot”, ezzel a párhuzamosan történt a mentők riasztása. Pillanatok alatt kerültek elő a kis autóból a megfelelő eszközök, műszerek, oxigénpalack, egyebek. Percekkel később már 4 főre gyarapodott a csapat, a tapolcai mentőállomás munkatársaival, Szigeti Péter azonnal átvette az irányítást. A parányi szobából „klinikát” varázsoltak és hosszú ideig folyt a küzdelem. Ekkor, amit láttam elképesztő volt. Összeszokott munka, határozottság, magas szakmai tudás, empátia. Ennek a 4 tagú csapatnak a majdnem lehetetlen sikerült. A hosszú harc végén, amikor stabilizálódott az állapot, a rohamkocsiban folytatták munkájukat, majd a mamát a sürgősségi osztályra szállították.

Igen tisztelt dr. Piedl Endre, Szigeti Péter, Szalai László, Takács József! Ez életmentés volt. Gratulálok és nagyon köszönöm! Mindenkinek hasonló munkát kívánok az egészségügyben. Édesanyám azóta jól van, lábadozik.

Az eset méltó ünneplésre ad okot az éppen aktuális Semmelweis nap tiszteletére is.

Példa arra, hogy mennyire szükség van a szaktudásra, rátermettségre és korszerű műszerekre.

Kérek mindenkit, ismerjük el és segítsük munkájukat!

Tóthné Inhoff Ildikó

SZEM-PONT / Amikor a győzelem is veszteség

Örökös bosszantó, lerághatatlan csont a természetszennyezés nálunk különösen gyakori esete, az illegálisan lerakott lomis hulladék. Egyes erdőrészekben, például Lesenceistvánd térségében, a 84-es út jobb oldalán fekvő  fiatal tölgyesekben egyenesen vérlázító a látvány és ilyen párás időben a bűz is. Tíz percet sem voltam ott, gomba ide, gomba oda, hamar otthagytam a helyszínt. Hasonlóan lehangoló látvány fogadott az elmúlt években a Viszló parkerdő „autós pihenőjénél” is. Egy olvasónk viszont meglepetésemre egész más miatt panaszkodott…

(Nagyításhoz kattintás a képekre)

viszló lezárva

A tapolcai úr azt sérelmezte, hogy a közelmúltban lezárták a Viszló parkerdő kavicsos parkolóját egy sorompóval, természetbarát gombászként így arra kényszerült, hogy az út mellett, félig az úton parkoljon le. Ez a szükségmegoldás viszont meglehetősen balesetveszélyes a kanyargókkal teli szakaszon. Úgy gondoljuk,  maximálisan igaza van olvasónknak. Ez a parkoló hajdanán a parkolni akaró, az erdőt pihenésre, kirándulásra használó embereknek készült, az állampolgárok pénzéből, akárkié legyen is jelenleg. Sorompóval történő lezárását nem tudjuk másnak tulajdonítani, minthogy az illetékesek megunták az ott ledöntött lomis szeméthalmokat és így védekeznek.

viszló lezárva 2

Ott jártunk, jelenleg valóban nincs egy eldobott papírzsebkendő sem a helyszínen. A sorompó eszerint (bár lenne így) lokális győzelmet aratott az illegális hulladéklerakás, a lomis szemetelőkkel szemben?! Ám ez a harc is, mint minden más harc, sajnos nincs meg az ártatlanok érdeksérelme nélkül. Ráadásul, a  csata ez esetben pusztán a védekezésben nyilvánult meg, tehát úgy jártunk – a francia EB apropóján egy focihasonlattal élve- mint az izlandi válogatott, Magyarországgal szemben. Védekező taktikával, győzelemre állva veszítették  el a meccset, a  lehetőségeket.

viszló lezárva 3

Csíksomlyói pünkösdi zarándoklat

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is az önkormányzat szervezésében zarándokoltunk Csíksomlyóra Tapolcáról, és környékéről. Varga Béláné Rózsika főszervező mellett Dobó Zoltán polgármester, és Lévai József alpolgármester is az utazókkal tartott.

csiksom1

Buszunk szerdán este 10 órakor indult. Kicsit talán fáradtan, de annál nagyobb kíváncsisággal érkeztünk meg a kora reggeli órákban az országhatárra. Első állomásunk Nagyvárad volt, ott természetesen a Szent László Székesegyház, melynek nagyságával, gyönyörűségével nehéz betelni. Nem is lehetne méltóbb helyszíne egy öt napos zarándoklat kezdetének, mint e gyönyörű templom.

csiksom2

Királyhágó következett, a kilátás, a gyönyörű panoráma emlékeztetett, fejbe kólintott bennünk, hogy ettől számítva még nagyobb figyelemmel viseltessünk, hogy mit is veszítettünk 1920-ban.

csiksom3

Kalotaszeg vidékén, ma is, többségében magyarlakta településeken utazhattunk át. Mivel a föld alkalmatlan a növénytermesztésre, ezért inkább iparral foglalkoztak az itt élők. Azt viszont nagyon szervezetten tették, falunként más, és más volt a jellemző. A magyar népművészet bölcsője e táj, központja Bánffyhunyad városa.

csiksom4

Kolozsvárhoz közelítve valami megfoghatatlan érzés keríti hatalmába az utazót, és ez az érzés nem csillapszik, amíg ott tartózkodunk. Mátyás király halálával valami véget ért, és egészen más korok következtek a magyarság életében. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a belvárosi sétánk alatt, a Szent Mihály Templom, Mátyás szobrának, és szülőházának megtekintésének idején, kicsit zaklatott lüktetést érzünk magunkban, és környezetünkben is. Kis megnyugvást jelentett, amikor bementünk világ legrégebbi köztemetőjébe, a Házsongárdi dombon. Kiválóbbnál kiválóbb magyar emberek nyugvóhelye ez a temető. Kolozsvár, a Hunyadiak városa idén 700 éves, az augusztusi magyar napok ennek jegyében telnek majd.

csiksom6

A Mezőség vidéke következett, majd Torda, a gyönyörű természeti képpel, a hasadékkal. Sajnos az idő hiánya miatt a sóbányába nem tudtunk lemenni.

Amikor Székelyföldre ér az ember, feltűnik, hogy szinte minden ház tetején, régin, és újon egyaránt, keresztet láthatunk. Eltűnnek az óriás méretű román zászlók, helyettük szebbnél szebb székely kapukban gyönyörködhetünk. Az idei évben családoknál szálltunk meg, Szentegyházán.

Pénteken a reggeli után Csíkszeredába, a kegytemplomba mentünk. A kb. félórás utazás alatt mindenkinek volt ideje, és lehetősége felkészülni arra, hogy kellő áhítattal, békességgel a lelkében, türelemmel viselt sorban állás után lássa, és megérintse a Szűzanya szobrot. Mindenkinek azt kívánom, élje át ezt a szavakkal ki nem fejezhető érzést.

Utunk, Tusnádfürdőn, majd Benedek Elek szülőfaluján, Kisbacon keresztül vitt bennünk Törcsvárra. Innen a Drakula kastély megtekintése után a közeli Brassóba utaztunk. Itt először Erdély legnagyobb templomát, a Fekete templomot csodáltuk meg, kívül, és belül egyaránt. Aztán sétáltunk az óváros főterén. Brassó régi kereskedő város volt, jó módban élő emberekkel, ezt érzékeljük amikor körbe tekintünk, végig nézünk az épületeken. Egy nappal korábban voltunk a lüktető életet élő Kolozsváron, talán az élmény frissessége miatt, de az az érzése támad az embernek, hogy Brassó ahhoz képest egy sokkal nyugodtabb, csendesebb életet élő város.

Szombat, a búcsú, a lélek fürdésének, megtisztulásának napja.  Idén, megszakítás nélkül a 449. alkalommal zarándokoltak székelyek, és magyarok a csíksomlyói nyeregbe, hogy hithűségükről, és együvé tartozásukról tegyenek tanúbizonyságot. Ezen a napon, ezen a csodálatos helyen mindenkinek van alkalma arra, hogy szélesre tárja lelkének ablakait, hogy az meg tudjon szabadulni a mindennapok fáradt levegőjétől, hogy frissesség, üdeség tölthesse meg.

Csintalan László főesperes az irgalmasságra figyelmeztetett szentbeszédében. Irgalmasságot csak akkor várhatunk bárkitől is, ha méltók vagyunk rá, és mi is irgalmasságot gyakorlunk embertársainkkal szemben. Az imádság erejéről beszélt, kiemelve a közös imádság erejét. Ez Csíksomlyó varázsa. Idén is megtelt a nyereg zarándokokkal, ennek a szemre, és szívre gyakorolt hatása leírhatatlan érzés. A szentmise, mint minden évben, a himnuszok közös éneklésével ért véget. Könny fakasztó, lélek emelő percek, ebben a gyönyörű környezetben.

Vasárnap reggel, Hargitán a Tolvajostetőn található Hármaskeresztnél koszorúztunk, majd az ezeréves határhoz buszoztunk, ahol a határkőre, sok másik mellé, mi is koszorút kötöttünk, majd az előző naphoz hasonlóan zarándokok ezreivel ünnepeltük összetartozásunkat.

Mielőtt visszatértünk volna a szállásra, Korondon vásároltunk emléket, ajándékot.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is hétfőn indultunk haza. Aradon, a hősök emlékművénél  tisztelegtünk, és helyeztük el az emlékezés koszorúját. A hosszú utazás ideje alatt mindenkinek volt lehetősége arra, hogy végig gondolja a látottakat, hallottakat, a zarándoklat minden szépségét.

A jövő évben 450. Alkalommal gyűlhetnek össze székelyek, magyarok Csíksomlyón, és nem is lehet más a kívánságunk, mind az, hogy mennél többen részesedjünk ebben a csodában!

                                                                Írta Pass Sándor, képek Buday Miklós

SZEM-PONT /Van ahol nem csak a dohányos ember a közellenség/

Tapolca különböző helyein, nem megfelelő a közbiztonság, „autós rally megy minden este, iszákos tinik randalíroznak”- olvasom most már több internetes hozzászólásban is.

Egyik barátom is hasonló megjegyzést tett a napokban; „azt írjátok meg, hogy a város főutcáját gyorsulási versenypályának használják a suttyók, rendőrt persze soha nem láttam ott este hat után!”

(Kattintás a képre a nagyításhoz)

dobó kupa 4

Kép: Javasoljuk az érintetteknek a Dobó laktanyai szlalom bajnokságot. Ott bizonyítsanak!

Személyesen is tapasztaltam már több hasonló esetet. Nagyjából egy éve páldául a Móricz Zsigmond utcában, ahol a vendéglátóipari egység kerthelyiségében vihorászó lánycsapatnak imponált ily módon lehúzott ablakokkal egy „ültetettsuzukigolfos-vöröslőszemű-hülyegyerekbrigád”. Kis híján nem történt csak súlyos gázolás. Látszik, érzékelhető, hogy bántja, irritálja az embereket a felbőgő motor, a csikorgó gumik hangja, a tízen-huszonéves elkövetők felelőtlen száguldozása, amellyel önmagukra és másokra is veszélyesek. Azt is megértem, hogy kevés a rendőr, azt is, hogy nem lehetnek ott mindenhol. Arra is van némi rálátásunk, hogy kevés hatásos ütőkártya van a rend hazai őreinek kezében. Olvasom; „ütközési tesztet végeznek Ausztráliában azokon az autókon, melyek tulajdonosai gyorsulási versenyeken vesznek részt, így ártatlan embereket és autókat veszélyeztetnek. A bűnösök interneten végig is nézhetik, ahogy az általában rikító színű, drágán átalakított járműveik összetörnek”. Úgy látszik, van egy kontinens, ahol nem csak a dohányos ember számít közellenségnek…!

Mire a falevelek lehullanak… / Jávori Lászlóné olvasónktól/

A levelek négyszer is lehullottak. Fiaink ezalatt ezrével hullottak el. Egyre többen öltöztek feketébe, gyászolván férjet, testvért, apát, rokont.

 

French soldiers on the battlefield, during an offensive action on the French fortress town of Verdun. A still from the 1928 film 'Verdun, Visions díHistoire', by Leon Poirier. (Photo by Hulton Archive/Getty Images)

Sajnos még mindig időszerű az első világháborúról való megemlékezés. Mi sem bizonyítja jobban a hősökre való folyamatos megemlékezést, mint a Kossuth Rádió Hősök naptára című műsor, mely felidézi a katonák vitézi helytállását.
Városunkban évente megrendezett Katonadal találkozó felhívja figyelmünket az állandó emlékezésre.
Amíg magyar ember él-e hazában addig kötelességünk gondolni az értelmetlenül elesett hősökre. Azokra, akik sohasem öregedhettek meg, hisz a sok-sok fiatal élet kialudt.
Ez a gondolat vezérelte a tapolcai pedagógus klubunk tagjait, amikor fájó szívvel emlékeztünk nagyapáinkra.
A mi korosztályunk (70-80 évesek) még az élő hazatértektől hallhatott az átélt szenvedésekről.
Dr. Takáts Gizella tanárnő – néhány évvel ezelőtt – rendezett egy megemlékező műsort. A katonadalok, melyek a Csobánc dalkör előadásában hangzottak el, a sorozástól, a hadba vonuláson át végigvezettek bennünket a gyászos befejezésig.
Kúszva, mászva, éhezve hányszor mondhatták volna el:
Hej, messzi még a golgota?…
Latrok között a Golgotára
Uram, uram, miért űzöl engem?
A levetített film minden jelenlévőből fájó emléket hozott felszínre. Hiszen alig volt köztünk olyan, kinek a családjában ne lett volna áldozat. Milyen megrázóan verselte meg Gyóni Géza figyelmeztetésül azoknak, akiknek részük volt a háborús katasztrófa elindításában.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket
Hogy sírva sikoltsák: istenem, ne többet
Apai nagyapámnak is az első dobszóra be kellett vonulnia. 1915 november 13-án esett el Szerbiában. Az unokák kitartó kutatása eredményeként tudjuk pontosan, hol, mikor, hogyan vesztette életét. A végtisztességet is a református szertartás szerint megkapta. Négy kis árvát és fiatal édesanyát hagyott hátra.
Némi vigasz a túlélő hozzátartozók számára, hogy az olasz és orosz fronton elesett hősök sírját gondozzák.

kvonat01

Anyai nagyapám sebesülten hazakerült. Testében néhány golyót és a fájó emléket sírig hordozta. De magyar földben nyughat. Ő felnevelhette öt gyermekét. Sajnos az első világháború befejezése csak átmeneti békét jelentett. Alig két évtized múltával még kegyetlenebb világháború szedte több százezer ifjú áldozatát. A második világháború az én generációm számára élő történelem. Mi már át tudtuk érezni, amikor futótűzként terjedt el, megjöttek a behívók. Megkezdődött a történelem legdrámaibb fejezete. Sirattuk a bevonulókat. Nagybátyám is ott volt a bevonulók sorában. 1943-ban viszontagságos körülmények között súlyos sebesülten tért haza. Esténként a tűzhely fényénél elcsukló hangon „mesélt” az átélt szörnyűségekről. Mi, 6-8 éves gyerekek zokogva hallgattuk, a felnőttek kibuggyanó könnyeiket szemérmesen törölgették.
Minden hősi halott fejfájára felírhatnánk:
Emléke oltva van a földbe, melyen élt,
mélyen bocsátja megáldott gyökerét.
Emlékük legyen áldott! Istenem! Soha többé !

(Az írás nyomtatott formában  várható megjelenése a Tapolcai Újságban: 2016. 05. 27)

 

 

SZEM-PONT / Kijavítani senkinek sem jut eszébe?/

A város központi buszpályaudvarán megállt az idő. Pontosabban immár visszafelé folyik, hiszen a hajdan szépen elhengerelt aszfalt lassú bomlásnak indult, és ahogy ilyenkor történik, kátyúk keletkeztek.

(Nagyításhoz kattintás a képekre)

kátyú buszmegálló

A kátyúk pedig lassan mélyülnek, hiszen ez a kátyúk evolúciója, egyre nagyobbak és mélyebbek lesznek. A közönséges utcai kátyúkat időnként ki szokták javítani, hiszen tönkreteszi a gépjárművek futóműveit és nem mellékesen balesetveszélyes a járművezetőkre, kerékpárosokra, vagy a  gyalogosokra nézve. Vannak azonban olyan kátyúk amelyeket csak igen-igen ritkán, és valószínűleg nem is jó minőségben javítanak ki. Ilyen a buszmegállót megkerülő út kettő-három termetes és mély aszfaltgödre is. Jön a busz, belezökken, az utasok is érzik, az állóhelyek népe meginog, görcsösen izommunkázik a kapaszkodó rúdon. – És így megy ez napról-napra, hónapról-hónapra, évről-évre- panaszkodik egy rendszeresen ingázó utas és felteszi a jogos kérdést. „Kijavítani senkinek sem jut eszébe? Ez egy akkora munka, költség, hogy az illetékesek számára kezelhetetlen problémát jelent?” Azért ezt mi sem gondoljuk! Sokkal inkább azt hisszük, hogy valójában  az ügyért felelős, vagy tenni tudó illetékesek a legkevésbé érzékelik a buszozók, a gyalogosok problémáit. Ők autóval közlekednek, így a buszpályaudvar nyilvánvalóan kiesik a látóterükből. Vagy mégsem? Tévedünk? Hamarosan kiderül…

kátyúrészlet

 

SZEM-PONT /A biztonsághoz elég egy zebra!?/

Gyalogátkelőhely felfestést látna szívesen több helyi lakó a Dobó lakótelep közvetlen közelében, a Stadion úti buszmegállónál. A balesetveszélyes helyre elektronikus üzenetben hívta fel figyelmünket Sventner Ágnes  olvasónk.

dobó átkelő 2

– Életveszélyes, ahogy itt kell átkelni az egyik oldalról a másikra. Minimum egy zebra és egy tábla elkelne ide, ha már ilyen lehetetlen helyre tették hajdanán a távolsági buszmegállót. A télen meghalt egy néni, átkelés közben esett el, beverte a fejét. A hölgy egy másik helyben lakó észrevételét is idézi írásában: „Tapolcán ez a buszmegálló egy crossy road játékhoz hasonlít, kettészelve egy főúttal. Itt azonban az embernek csak egy élete van. El sem hiszem, hogy legalább egy zebrát nem képesek ide felfesteni! Meg akarják várni, hogy egy iskolást, vagy bárki mást elgázoljanak?- hangzik el a költői kérdéssel végződő észrevétel. Ugyanakkor, az egyébként érthető problémafelvetéshez azt is érdemes hozzátenni, hogy egy lámpa nélküli gyalogátkelőhely felfestés önmagában nem biztos, hogy megoldaná a kérdést. Egy, a zebrán áthaladó, azt éppen elhagyó magasabb személyautó, vagy teherautó takarásából az út felezővonalán túllépő, a zebrán magát biztonságban tudó gyalogosra is veszély leselkedik, ha az autós nem veszi figyelembe a 30-as sebességkorlátozást, nem látja meg időben a gyalogost, illetve nem felkészült a váratlan szituációra. Egy gyalogos, autós forgalomirányító jelzőlámpa tenné nyilvánvalóan sokkal biztonságosabbá a helyet. A lakossági észrevétel azonban ettől még jogos, szerintünk is igényel valamiféle, lehetőleg valódi biztonságot és nem csak biztonságérzetet növelő megoldást ez a veszélyesnek tartott hely.

Továbbra is polgárőr kerestetik Tapolcán

A feladat sok, a létszám kevés. Egyesületünk elsősorban bűnmegelőzési feladatokat lát el. Gyalogos járőrözéseket, gépjárműves szolgálatokat teljesítünk a város területén, és környékén. Közfeladatot ellátó személynek minősülünk, de maximum jelzést adhatunk a rendőrségnek, valamint feltartóztathatjuk a jogsértőt.

Mi polgárőrök “civilben” dolgozó emberek vagyunk, akik hajnaltól délutánig, estig végezzük a ránk bízott feladatot. Sokan már odahaza pihennek, mi akkor kezdjük a „második műszakot”, a szolgálatot. Önként, anyagi elismerés nélkül, de felelősséggel, a lakosság biztonsága érdekében. Tény, hogy kevesen vagyunk. Az állomány létszáma ugyan húsz fő körül mozog, de aktív tagjaink száma mindössze nyolc. A többiek inkább csak információkkal segítik a munkánkat. A környező települések (Szigliget, Zalahaláp, Taliándörögd) az alacsony lélekszám ellenére sokkal komolyabb polgárőrséggel rendelkeznek, mint Tapolca. Az ott élők összetartó ereje és lokálpatriotizmusa talán nagyobb, mint a városban élőknek? Jobban magukénak érzik a településüket?  Reméljük nem így van. Ezért itt a Tapolcai Újság hasábjain jelezzük, aki kedvet érez, bátran jelentkezzen Supka Károly Mihálynál, Csécs Zoltánnál vagy nálam, Szalkai Zsoltnál! Nem csak férfiakat, hanem nőket, és szabadidővel rendelkező nyugdíjasokat is várunk sorainkba.

Az egyesület vezetése nevében

Szalkai Zsolt elnök

„Köszöntünk Karácsonyt”

„Köszöntünk Karácsonyt” – Zenés adventi est a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban
December 15-én zenés adventi estre invitáltunk könyvtárunkba minden érdeklődőt, hogy a közelgő ünnepre való sietős készülődés közepette a zene és a dal segítségével lelkileg is ráhangolódhassunk a karácsonyra. Tettük mindezt az Énekmondó Együttes szíves közreműködésével. Az öt „énekmondó” Zalaegerszegről érkezett és majd’ négy évtizednyi közös zenélés – no meg közel ezer megzenésített vers – van a hátuk mögött. Kelemen Gyula és együttese elsősorban kortárs költők verseit adja elő – a költemények kiválasztásában pedig fontos szerepet játszik az alkotók zalai kötődése. Szokványosnak semmiképpen nem nevezhető műsorukban az est címadó dalán kívül helyet kapott többek között Péntek Imre egyik költeménye, a Szolgálj, szívem Várnai Zsenitől, Gazdag Erzsi Hófarsangja, Bodor Miklós: Betlehemi csillag és Kányádi Sándor: Isten háta mögött című verse. A költeményeket gyakran jól ismert dallamokra – mint pl. Leonard Cohen Hallelujah-ja vagy az Amazing Grace – adták elő, ez utóbbira például Ady Endre: Kis, karácsonyi ének című verse hangzott el. Többen is velük dúdolták a dalokat, amikor pedig Kelemen Gyula közös éneklésre invitálta a jelenlévőket, mindenki bekapcsolódott az Ég a gyertya, ég kezdetű gyermekdalba. Az Énekmondó Együttes – igazi ünnepi hangulatot idézve a könyvtárba ezen a decemberi estén – több mint másfél órán át zenélt a hallgatóságnak, de a dalok hallgatása közben fel sem tűnt az idő múlása.
Ezúton is szeretnénk minden kedves könyvtárlátogatónak, illetve valamennyi tapolcai lakosnak áldott, békés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánni.
Forrás: Wass Albert Könyvtár és Múzeum

Levél Józsi bácsihoz

Drága Józsi bácsi!

Talán szokatlan és sokak számára meghökkentő is, hogy a búcsúzáshoz a levélformát választottam.
De teszem ezt azért, mert hitem szerint csak előre mentél oda, ahová majd mindannyiunk követni fog. Én nem búcsúzni akarok Tőled, hanem megidézni azt a sok-sok szívszorítóan derűs pillanatot, amelyet Veled és általad az amatőr színjátszó körben átéltünk.
A színpadi létezésed maga volt a csoda.

jozsibacsi

Szabó József (Debrecen, 1927. december 1. – Tapolca, 2015. november 17.)
Képünkön Molnár Ferenc Liliom című színművében
Olyan természetességgel, alázattal és tisztelettel közelítettél egy-egy szereplő alakjához, hogy nemcsak mi, de az alakításodat vastapssal jutalmazó közönség is azonnal elhitte, hogy ilyen hitelességgel rajtad kívül senki más nem tudná eljátszani.
Ott szerepeltél velünk a 2006. március 15-ei „Sors, nyiss nekem tért” című ünnepi műsorban, a Városi Rendezvénycsarnokban, majd alig néhány hónap múlva Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjában alakítottad felejthetetlenül Dubois-t, a lecsúszott grófot, aki pénzért „hajlandó” örökbe fogadni a taxisofőrt.
Szó szerint tündéri voltál a boszorkány szerepében az Énekes madárban, felejthetetlen alakítást nyújtottál Csiky Gergely A nagymama című darabjában Koszta Sámuelként, Molnár Ferenc Liliom-jában öreg rendőrként. A 2015 márciusában bemutatott Gárdonyi Géza: Ida regényében a vidéki, mulatni szerető orvosként már 88 évesen arattál óriási sikert.
A 2016-ban bemutatásra kerülő Kokárdák és Koszorúk című zenés műben is Neked szántam az egyik öreg, obsitos katona szerepét. A szereplők kijelölésénél szinte elsőként írtam le a nevedet. De aztán jött a szomorú hír: a feleséged halála miatti fájdalmad olyan súlyos fizikai tüneteket is produkált, hogy kórházba kellett vinni Téged.
Azonnal hozzád siettem. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy ott feküdtél csukott szemmel, mint egy kicsi, megtört szárnyú madár abban a hófehér ágyban. Megsimogattalak, kinyitottad a szemed, és örömmel a hangodban mondtad: – Arany Erzsikém! Te vagy az?! Majd a felismerést követően máris a szívembe markoltál: – El akarok menni a feleségem után! Ott fent már vár rám! Nem akarok élni nélküle.
Ha addig nem hittem volna az ókori görög, idős házaspár, Philemon és Baucis történetében – akik úgy szerették egymást, hogy azt kérték az istenektől, hogy egyszerre halhassanak meg –, most bizonyossá vált volna előttem, hogy létezik a földi életen is túlmutató hűség és szeretet. A torkom és a szívem összeszorult ezektől az elszánt és nagyon is elvégeztetett mondatoktól, de dadogva és reménykedve azt kértem, hogy még ne menj Józsi bácsi, mert készült egy színdarab Tapolca 1848-as eseményeiről és ott Neked szerepelned és énekelned kell. Az a nagyon várt fény végre megcsillant a szemedben: – Akkor még ne menjek el? – kérdezted. – Tudok ám több Kossuth nótát is-mondtad.. A könnyeimet visszanyelve válaszoltam, hogy ne menj el, és gyakorolj! Óriási szükségünk van Rád!
Ma már tudom, hogy csak nekem nem akartál fájdalmat okozni, hogy csak nekem akartál örömet szerezni azzal, hogy reményt adtál – ha csak pár hétre is – arra, hogy még velünk maradsz. De Te tudtad már, hogy útra kész vagy, hogy a feleségeddel való találkozás reménye minden földi kötöttséget felülírt benned.
Úgy fáj, hogy csak így, a későn megírt levélben tudom Neked elmondani, hogy mennyire szerettünk mindannyian, akik ott voltunk veled a színpadon. Mennyire vártuk a borús próbanapokon, hogy elővegyél a zsebedből egy-egy szem cukorkát, vagy csokoládét, hogy felvidíts bennünket. Soha nem felejtetted el, hogy a „lányainknak” mikor van a névnapja, egy-egy szál virággal mindig köszöntöttél bennünket.
Utánozhatatlan humorod, kedvességed pótolhatatlan hiányt ébreszt bennünk. Tíz év óta most először nem csöngött a telefon, hogy elsőként Te kívánjál nekem sok boldogságot a névnapomon.
Drága Józsi bácsi!
Nagyon bízom benne, hogy ott fent, az égi színpadon is tudják már, hogy milyen Isten adta tehetség vagy, hogy azért születtél a Földre és éltél itt velünk Tapolcán, hogy örömet csalj az arcokra és könnyet a szemekbe.
Itt a földi létben úgy ment össze a színházi függöny mögötted, hogy soha, semekkora vastaps nem tudja már szétnyitni.
De ígérem, ha majd befogadtok az égi társulatba, ha majd ott is rendezhetek színdarabot, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az ott felgördülő függöny mögül Te léphessél ki elsőként az égi közönség elé. Hogy megmutassuk, hogy Tapolca örökös amatőr színésze milyen csodálatos módon képes megragadni a pillanatot ott is, ahol az idő végtelen.

Nyugodjál békében! A Jóisten kísérjen égi utadon.
N. Horváth Erzsébet