A papírt a gyerekekért is érdemes félretenni a háztartásban

Zalahaláp-A környezettudatosságra nevelés és a közösségformálás egyik hatékony eszköze volt régebben is a papírgyűjtés.

Ez ma sem változott és  a háztartásokban most is összegyűlnek újságok, folyóiratok, kidobásra ítélt egyéb papírok. Ez akkor is igaz, ha a lakossági internet világában már jelentősen kevesebb a papírhulladék mennyisége.

papirgyujtes-kep

 A képen a győztes harmadikosok a konténer előtt

Igaz Sándor iskolaigazgató tájékoztatott bennünket arról, hogy a napokban a zalahalápi Csontváry intézmény diákjai, több mint hat tonna vegyes papír hulladékot gyűjtöttek össze a szülői munkaközösség támogatásával, amelynek ellenértékét kirándulások finanszírozására fordíthatják majd. Ez egyben verseny is volt, ahol az első helyet a 3. osztály, másodikat az 1. osztály és harmadik helyet a 8. osztály szerezte meg. /Töreky László/