Viszik a város jó hírét a thai bokszosok

A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM harcosai, Muzsi Dániel , Nagy Imre és Tóth Zsombor októberben három rangos sporteseményen is képviselték a várost és az egyesületet.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Muzsi Dániel első alkalommal vett részt a magyar válogatottal, szeptember 28-a és október 6-a között, a törökországi Antalyában megrendezett IFMA Utánpótlás és Junior Világbajnokságon, 54 kg-ban, muay-thai-ban. ( A teljes cikk elérhető IDE KATTINTVA)

Muzsi Dániel első világbajnokságán szerepelt Törökországban. /Fotó: Archív, Májer Edit/

A magyar válogatott a verseny helyszínén. /Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség/

Október első vasárnapján Nagy Imre Sopronba kapott meghívást a West- Hungarian Fight II. elnevezésű gálára, ahol K1-ben a második helyen zárt. Szegvári Tamás szakosztályvezető, edző foglalta össze gondolatait Imre szereplése kapcsán – Ez volt Imre első hivatalos gála versenye, ráadásul olyan nagy nevek mellett szerepelhetett, mint az Exatlon Hungary-ból ismert Jóni Máté. Imre kemény fogyasztás után (5kg 1 hét alatt) nem volt top formában, de megtanulta, hogyan legyen készen legközelebb a súly és a forma időzítésével, valamint, hogy milyen nagy publikum előtt úgy versenyezni, hogy mindenki csak rá figyel. Ezt a fajta nyomást nem könnyű egy tizenhat évesnek feldolgoznia – tudtuk meg az edzőtől.

Nagy Imre (balra) és Szegvári Tamás szakosztályvezető, edző a soproni gálán. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Tóth Zsombor október második szombatján Kecskemétre kapott meghívást, az első alkalommal megrendezésre kerülő EM Legend Superfight Series Kína-Magyarország sportgálájára. A verseny muay-thai szabályrendszerben zajlott. – Zsombi remekül szerepelt, 4 kg fogyasztás után is éles volt és nagyon szép, látványos bunyóban a második helyet szerezte meg, a nagynevű Re-Gym-es, ötven meccset vívott harcosával szemben – tudtuk meg Szegvári Tamástól.

Tóth Zsombor és Szegvári Tamás edző Kecskeméten. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Az edző azt is hozzátette, nem sok ideje marad pihenni a szakosztálynak, hiszen november második hétvégéjén az ICO Európa bajnokságon tíz versenyző, K1-ben, K1 lightban és Muay-thai-ban fog a szorítóba lépni és képviselni Tapolca városát. /Májer Edit/