ÚTKÖZBEN/Veterán korba lépett a Golf II. GTI 16V

Néhány éve felmerült, hogy eladja, de ma már örül, hogy másként döntött. Hobok Tamás 1987-ben gyártott, szép állapotban megőrzött autóját, ha minden jól megy, fiai is vezethetik majd.

Hobok Tamás ma már jóval drágábban sem adná oda senkinek  a vásárlás évében még “csak” 17 éves, idén decemberben pedig már veterán korba lépő autóját. /Fotók:Töreky László/

A Golf I-es, majd a Golf II-es a 90-es, majd a kétezres évek elejének talán legnépszerűbb alsó középkategóriás, leginkább nyugati használt-importból bekerülő autója volt Magyarországon. A rendkívül népszerű járműtípus helyenként igencsak lepusztultan érkező, kommersz dízel és benzines példányait kihegesztették, lefestették majd búsás haszonnal értékesítették a honi nepperek. Aztán néhány év alatt alaposan lehajtották a „végfelhasználók”, akiknek egy része valamiért versenyautónak gondolta a saját korában rendkívül fiatalosnak, fürgének és meglepően baráti fogyasztásúnak számító német autócsodát. Az akkori igények miatt, még bekövetkezett némi kétes ráadás- feltámadás, hiszen a roncsból egy új gazdi ismét „csajozós” autót varázsolt némi „sufnituning” jellegű, gyakran szakszerűtlen, probléma elkenős motorfelújítás és kasznimunka árán. A történet aztán lassan, de biztosan az autóbontókban ért véget. A tapolcai Hobok Tamást szerencsére elkerülték ezek az ekecselt autók és egy olyan példányhoz jutott hozzá 2005-ben, amely akkoriban sok elsőautós fiatal álma volt Magyarországon.

Rendkívül szép belső, szinte nincs nyoma az elmúlt harminc évnek

VW Golf GTI 16V. Az autó, ami egyszerre volt menő, erős és gyors, sőt ezúttal kiváló állapotú, tehát ritka és vállalható kompromisszumot jelentett az akkor már letűnőfélben lévő kettes széria és egyáltalán, a félmilliós összegből megvásárolható használtautók világában. Pedig már akkor is 17 éves volt a jószág, viszont igényes tulajdonostól származott, aki mindent megadott az autónak, amire csak szüksége volt. A Golf szerencséje, hogy az új tulaj is hasonló szívvel használta és gondozta a gépkocsit, mint a korábbi gazdája. Talán egyszer volt hozzá a szokottnál „kegyetlenebb” ez idő alatt. A magyarországi VW klub rendszeresen beválasztja Hobok Tamás golfját a hazai legszebb 300 példány közé. A büszke cím elnyerése egyúttal feljogosítja a tulajdonost, hogy a Hungaroring pályáján végigvezethesse az autót.    Tamás egy alkalommal élt a lehetőséggel.  Alaposan beletaposott a gázba, élvezte az égett olaj és gumi szagát, a motor bőgését, remegve száll ki a mutatvány végén az autóból, amely becsületére legyen mondva, különösebb probléma nélkül túlélte a sportos használatot. Egyébként a szokványos minőségi karbantartás mellett, mindenben törekedett a gyári küllem, műszaki tartalom és kiegészítők megőrzésére is, ahogy a kocsit is óvta a környezeti behatásoktól.

A motor 16 szelepes, duplavezérműtengelyes, 139 lóerős üvöltő állat a katalizátor nélküli kivitelből

A szép, közel száz százalékos állapot megőrzése evidencia volt, ebből nem engedett a tulajdonos. Az autó, merthogy a család modernebb autóval is rendelkezik, az utóbbi években kifejezetten keveset fut, talán néhány száz kilométert évente.  Most már az a cél, hogy Tamás fiai is vezethessék majd a féltve őrzött 87-es Golfot. Mindenesetre borítékolható, hogy a nem is túl távoli jövőben, úgy 2030-2040 környékén, Hobok Tamás fiai garantáltan nagy sikert aratnak majd, ha apjuk kocsijával megjelennek bárhol az utcákon.    /Töreky László/