Újabb sikerek történelemversenyeken

Ismét szép eredményeket értek el a Batsányi János Gimnázium és Kollégium diákjai történelmi és állampolgári ismereteket felmérő versenyeken a közelmúltban.

Ismét szép eredményeket értek el a Batsányi János Gimnázium és Kollégium diákjai történelmi és állampolgári ismereteket felmérő versenyeken a közelmúltban.

Ahogy arról egy korábbi lapszámunkban beszámoltunk, sorra érik el a helyi gimnázium diákjai a szebbnél szebb eredményeket különböző versenyeken. Azóta országos első helyezést ért el a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által szervezett, „Magyarok Európában” elnevezést viselő versenyen Kovács Réka, Varga Sára (10.A) és Takács Péter (12.A) alkotta csapat. Ugyanitt ötödik lett a 9.A osztályba járó Bukovinszki Gergő, Gál László, és Szabó Barnabás. A verseny Budapesten, a Stefánia Palotában zajlott. Felkészítő tanáruk Riba Erzsébet volt. Szintén ötödik helyezést ért el az „Örökségünk 48” elnevezést viselő versenyen a Páhi Barnabás (10.A), Fedő Róbert, Sipos Ákos (11.A) alkotta csapat. Nekik a reformkortól a kiegyezésig tartó történelmi korszak ismeretanyagából kellett számot adni. Előzetes feladatként egy dramatizált jelenettel készültek, amelynek során a ’48-as események tapolcai hatását idézték fel, a kreatív megoldást Hermann Róbert, a zsűri elnöke kiemelte. Felkészítő tanáruk Tarnóczai Géza volt. A gimnázium oldalán megjelent hírben Riba Erzsébet tanárnő, valamint Páhi Barnabás és Sipos Ákos diákok úgy nyilatkoztak, a verseny segítségével sikerült mélyebb tudásra szert tenni a magyarság dicső korszakairól, melyek napjaink fiataljai előtt példaként állhatnak, ezen túl a versenyzők még jobban átérezhették a sport és a közös múlt összetartó erejét, mely minden magyar embert összeköt.