Továbbra is népszerű a bringás reggeli

Reggelivel várták a bringásokat kedden reggel Tapolcán a Köztársaság téren az Európai Mobilitási hét második napján. A programot, ahogy a teljes rendezvénysorozatot is, a Tapolca Kft. – Csermák József Rendezvénycsarnok szervezte.

Már reggel hét órától érkeztek a kerékpárosok a helyszínre, ahol a korábbi gyakorlathoz képest kissé közelebb hozták a sátrat az utcához, így még inkább feltűnő volt az egészséges életmódot népszerűsítő akció.

A szervezők nevében Horváth Dorothy lapunk érdeklődésére elmondta, kifejezetten sokan jöttek az idén, jól látszik, hogy egyre szélesebb körben hódít a kerékpáros közlekedés, illetve a bringa szabadidős jellegű használata.