Torna harmadszor, Novák Dezső emlékére

A kétszeres olimpiai bajnok (1964, 1968) és egyszeres bronzérmes (1960) Novák Dezsőre és munkásságára emlékeztek, aki számtalan érdeme és eredménye mellett a világon az egyetlen labdarúgó, aki három olimpiai érmet szerzett. A Csermák József Rendezvénycsarnokban szervezett, nevével jelzett emléktorna legfőbb célja az előtte való tisztelgés, illetve a sportbarátság ápolása elsődlegesen azon csapatok között, ahol edzőként dolgozott, továbbá versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás csapataik részére.

IMG_0128

Budai Mátétól, a Tempó Fradi! Alapítvány szóvivőjétől megtudtuk, hogy a harmadik alkalommal megszervezett Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna ötletét anno az alapítvány karolta föl, akiket munkájukon kívül a barátság is összeköt. Tapolca Város Önkormányzata, illetve a Tapolca Kft. segítségével, közreműködésével szervezték meg idén is a színvonalas rendezvényt, és reményét fejezte ki, hogy a hagyomány folytatódik tovább az elkövetkező években is.

IMG_0204

Megnyitó beszédében kitért arra, hogy ha a sors nem szól közbe, akkor a torna előtti nap ünnepelte volna Novák Dezső a 78. születésnapját. A megjelentek az eseményen történő részvételükkel kívánják kifejezni tiszteletüket. Minden évben a sportoló pályafutásának egy-egy szeletére emlékeznek meg; idén az olimpiai érmek története fonja keretbe a tornát, melyről a résztvevők egy rövid ismertetőt hallhattak.

IMG_0263

Reggeltől folynak a mérkőzések a helyi Tapolcai IAC VSE, a Bajai LSE, a Dunaújváros PASE, a Ferencvárosi Torna Club, a Hévíz FC, az Illés Akadémia – Haladás, a ZTE FC, valamint a VFC USE (Veszprém) U-13-as csapatai között. A torna különlegessége, hogy erre az alkalomra a rendezvénycsarnok játékterét egy méter magas palánkkal vették körbe.

IMG_0120

A délután négy órakor kezdődő gálamérkőzésen a Novák All –Star Team és a Tapolcai Öregfiúk vesznek részt. Öt órakor következik a nap lezárásaként az ünnepélyes díjkiosztó.

IMG_0260