Tiac Vse – négy győzelem egy hétvége alatt

A Tiac Vse mind a négy csapata győzelemmel zárta a hétvégét.

Az MTD Hungária Megyei II. osztályban szereplő férfi felnőtt csapat hazai pályán győzte le az Ősi Psk 5:1-re. Kutasi Imre edző szerint a fiatal csapat fegyelmezett, akaratos játékkal megérdemelten győzte le a tavalyi bajnokot egy jó iramú, küzdelmes mérkőzésen. Gólszerzők Horváth Ádám, Péber Bence, Vers Máté (2) és Péber Kornél voltak.

Az U19-es csapatok között is Tapolca bizonyult erősebbnek, 2:1 végeredménnyel győzedelmeskedtek a vendégek felett. Dobján Krisztián edző úgy érzi, hogy a végig jó iramú, küzdelmes, rengeteg párharcot hozó mérkőzésen teljesen megérdemelten nyertek a kontrákra berendezkedő, vendégcsapat ellen. A két gólt Ladányi Bendegúz lőtte.

Az MTD Hungária Megyei U16 Nyugati csoportban a tapolcai fiatalok a negyedik fordulóban 0:4 arányban győzték le a házigazda Devecser Se csapatát. Blaskovics Gábor edző elmondta, tartalékosan állt fel Tapolca, ennek ellenére Devecser nem késztette a csapatot nagyobb ellenállásra, a rengeteg helyzetet elpuskázó vendégek ellen. Gólszerzők Lendvai Márk (3) és Hegedűs Márk voltak.

Az MTD Hungária Megyei U14 Nyugati csoportban a tapolcai fiúk 0:6 arányban verték a vendéglátó Sk Ajka – Padragkút Se csapatát. Blakovics Gábor edző szerint nagyon fegyelmezettem, ügyesen játszottak a tapolcai fiatalok, végig uralva a mérkőzést. Góllövők Szekér Balázs, Horváth Lionel, illetve Lendvai Márk (4) voltak.