Tapolcán forgatja legújabb klipjét a Zorall

Tapolcán forgatja legújabb videoklipjét a Zorall zenekar, az egykori honvédségi területen, az  országos hírű hadifesztivál helyszínén.

A zenészek hétfőn reggel szálltak harckocsira, a forgatás egyik szünetében tudtunk beszélni  Lévai Hangyássy “Hangya” Lászlóval. Mint megtudtuk, október 20-án jelenik meg a csapat legújabb albuma, tulajdonképpen ehhez készül a videoklip a “harcmezőn”. Persze, annyira azért nem komoly a helyzet, ahogy azt Hangya megjegyezte, tulajdonképpen az együttes könnyed stílusa ebben az alkotásban is megmarad. Jelen esetben is egy mix készül, konkrétan az Exotic Nézz rám tizedes című dalát ötvözik az Iron Maiden The Trooper című számával. Jó hír a rajongóknak, hogy a tapolcai forgatás eredményét várhatóan egy hét múlva már láthatják, hallhatják. Ez egyben előkészítése, felvezetése az október 20-án kikerülő lemeznek, amely 10 dallal, ebből kettő saját szerzeménnyel örvendezteti meg a zenekedvelő közönséget.

A Zorall egy 2002-ben alakult magyar rock együttes. A zenekar régi hazai örökzöldeket külföldi rockhimnuszokkal gyúr össze. Hangzása és stílusa egyedülálló az országban, a siker a megalakulás után garantált volt. Jelenleg a Zorall ott van minden fesztiválon,motoros találkozón és zenei eseményen. Lemezeik sorra érik el az arany illetve a platina minősítést, és a lemezeladási listákat hosszú ideig vezetik.