Tanulságos előadás a szellemi leépülésről

Franciaországban Alzheimer részleget vezet Dr. Menyhárt Miklós főorvos, akinek a rettegett  időskori demenciáról és annak egyik formájáról, az Alzheimer kórról szóló előadására sokan voltak kíváncsiak a városi moziban a közelmúltban. A neves orvoselőadó, szakértő az Első Magyar Alzheimer Cafe megalapítója.

Dr. Menyhárt Miklóst, Dobó Zoltán polgármester mutatja be az egészségügyi ismeretterjesztő előadás közönségének a városi moziban

A sokak érdeklődésre számot tartó, a  város által szervezett Egészség- Érték!? egészségügyi ismeretterjesztő programsorozat legutóbbi tagja volt Dr. Menyhárt Miklós előadása . A főorvos előrebocsátotta, az Alzheimer kór egy olyan betegség amely jelenleg gyógyíthatatlan, 24 órás gondoskodást igényel,  ezért az egyén, a társadalom és a család betegsége is egyben. – Ha alapos ismeretekre teszünk szert erről a betegségről, akkor sokkal inkább el tudjuk viselni azt a nehéz életet, amelyet egy Alzheimeres beteg ápolása jelenthet- vezette fel a témát a szakorvos, aki a betegség kialakulásáról, természetéről, a beteg és a betegség megértésének fontosságáról, illetve az ahhoz való megfelelő viszonyulásról beszélt előadásában.

Elhangzott, a demencia egy szellemi leépülési folyamat, egy tünetcsoport, amelynek egyik formája az Alzheimer kór. A demencia az előadó definíciója szerint, egy olyan tünetcsoport, amelyet az érzelmi élet, a gondolkodás, az emlékezés  zavara jellemez és  számos problémát okoz a beteg és a hozzátartozók mindennapi életvitelében. A szellemi leépüléssel járó betegség ugyanis olyan mérvű életvitelbeli változást indukál az érintetteknél, amit a hozzátartozók nem tudnak megérteni, kezelni, gyakran nem képesek elviselni. Egy ilyen beteg ápolása, hangsúlyozta Dr. Menyhárt,   tönkreteheti idegileg a gondoskodó családtag, illetve gyakran a teljes család életét.

A betegség egészen egyszerű dolgokkal kezdődik, nem tudjuk hova tettük le a kulcsot, elzártuk-e a gázt stb ?Ha ezeket nem szokványos, érthető okok, például stressz, fáradtság, idegesség, szórakozottság okozza, akkor kezdeti tünetei lehetnek bizonyos agyi elváltozásoknak.  Dr. Menyhárt Miklós közel egy órás előadásában rámutatott, a szellemi leépülés különböző fokain álló betegekhez való viszonyunk tudatossága, a helyes viszonyulás, a toleráns hozzáállás hozhat enyhülést többek között  a család szenvedésébe. Az orvos egy jellemző példát is hozott a mindennapi életből. Az idős családtagunk elteszi a nyugdíját egy bizonyos helyre, amit azonnal elfelejt, majd az őt ápoló személyt vádolja meg azzal, hogy ellopta tőle a pénzt. A szituáció a megvádolt személy számára rendkívül terhes lelkileg, ám a beteggel való összeszólalkozás, vita csak súlyosbítja a problémát. Ilyen és ehhez hasonló szituációk kezelése azonban tanulható – hangsúlyozta Dr. Menyhárt.  /tl/

 “A francia minta, amelyet Dr. Menyhárt Miklós itthon is követendő nek tart”

  • “Az első Alzheimer-terv 2001 és 2004 között az első átfogó válaszokat igyekezett megfogalmazni az Alzheimer-kórral kapcsolatos kérdésekben. Különös figyelmet szenteltek a pontos diagnózis felállításának, a prevenciónak, a családok tájékoztatásának. A második Alzheimer terv (2004–2007) célkitűzései között a legjelentősebb az volt, hogyan lehet jobban megismerni a betegséget és jobban megérteni a betegek és a családok szükségleteit. Fontosnak tartották, hogy az otthon ellátott demens betegek, mintegy 15 ezer ember részére nappali kórházi ellátást adjanak, s hogy különválasszák a demens betegeket a csak szociális ellátást igénylő idősektől. A legnagyobb lélegzetű terv Sárközy elnök idején készült, 2008 és 2012 között, amikor is az Alzheimer-kór és a rokon betegségek kérdését kiemelt kormányprogramként a politika szintjére emelték. Egy a demens betegeket elfogadó társadalmat akartak kialakítani. Sárközyék 2008 és 2012 közötti 44 pontos tervének három fő iránya volt, felgyorsítani a kutatásokat, segítséget nyújtani a segítőknek, javítani a betegek és a segítők életminőségét, mozgósítani a társadalom minden rétegét, és képezni az orvosokat.”