Támogatás a bölcsődének

A közelmúltban két bölcsődei csoportszobában cserélték a rossz állapotú műpadlót szép új parkettára a zalahalápi BEFAG Parkettagyár önzetlen segítségével.

Erről Segesdi Anett a tapolcai Ringató Bölcsőde vezetője tájékoztatta lapunkat a minap.
Mint elmondta, levélben kereste meg a vállalat vezetését, ahonnan gyors és biztató választ kapott. Ennek folytatásaként, immár támogatóként szállították nekik a parkettát, ami ma már két csoportszobában teszi szebbé a gyerekek mindennapjait. Egy apuka és egy nagypapa (Slenner István és Papp László) segített a lerakásban, természetesen ők is társadalmi munkában.
Azt is megtudtuk, hogy a Bölcsődéért Alapítvány részt vett a Tesco Kicsik mozgásra fel! pályázatán, amelyet a leadott szavatok alapján meg is nyert. Így az intézmény egy mini játszó-térrel és egy „labdatengerrel” gazdagodott. Ez a sok kis örökmozgó számára igencsak értékes ajándék. A bölcsi egyébként jelenleg öt gyermekcsoporttal, összességében 62 férőhellyel, azaz teltházzal működik, a Szociális és Egészségügyi Alap-ellátási Intézet önálló szak-mai egységeként. Tizenhárom kisgyermek-nevelő, négy dajka és egy karban-tartó látja el a napi feladatokat.