Tájfutók lepik el Tapolcát és környékét augusztus közepén

A Hungária Kupa nemzetközi tájfutó verseny ezernél is több indulója kevesebb mint egy hónap múlva, augusztus 18-án a hangyaboly nyüzsgését hozza el  Tapolca városközpontjába- hangzott el  a verseny szervezőinek, támogatóinak a  polgármesteri hivatalban megtartott ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Megtudtuk, három földrész 24 országából érkeznek sportolók, illetve tájfutó sportot űző családok a nagyszabású versenyre.  

A Postás Sport Egyesület Tájékozódási Futó Szakosztálya, a Tapolcai Honvéd Sport Egyesület, a Tájfutó, Természetvédő és Rendezvényeket Szervező Sportegyesület és a város önkormányzatának közös sajtótájékoztatóján Dobó Zoltán üdvözölte, hogy egy sikeres közös pályázat eredményeként Tapolca lett a helyszíne a legnagyobb hazánkban megrendezett nemzetközi versenynek.

A polgármester örömét fejezte ki, hogy egy újabb, ezúttal a sport körül forgó nagyszabású nyári rendezvény élénkíti Tapolca turizmusát és viheti szerte a világba a város hírét. – Intézményeink és apparátusunk minden segítséget megad ahhoz, hogy a tájfutó verseny harmadik, tapolcai fordulója zavartalanul lebonyolódjon- hangsúlyozta. A versenyszervezők részéről, a  Tapolcai Honvéd Sport Egyesület nevében Domán Gábor foglalta össze a versennyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. – „Egy felejthetetlen tájfutó nyaralás a Balaton mellett” elnevezésű nemzetközi versenyünket augusztus 16 és 20-a között rendezzük meg a Véndek-hegyen, Tapolcán és Uzsai erdőben. A Tapolcai medencét övező hegyvidék ezzel 1999 és 2003 után immár harmadszor ad otthont a Hungária Kupa több napos nemzetközi tájfutó versenynek. Célunk, hogy teljes családok számára biztosítsuk a tájfutással kiegészített tartalmas, aktív nyaralás lehetőségét. Ezért hat éves korig gyerekversenyeket, 10 és 18 éves kor között pedig 2 éves korcsoportokban különböző nehézségi fokú versenyeket rendezünk. A kezdők könnyítésként szalagozott pályán küzdhetnek majd.

A tájfutás néhány  elengedhetetlen eszköze, köztük a térkép és  a tájoló

Három földrész, 24 országából több mint ezer nevezés érkezett, a legidősebb indulónk 90 éves. A versenyzők közül 270 külföldi, 265 tizennégy éves, vagy annál fiatalabb, illetve 85-en 65 évnél idősebbek. Összesen 51 kategóriában indulnak versenyzők az idei kupán- mondta el Domán Gábor. Megtudtuk, a verseny tapolcai fejezete 17-én éjszaka az Y házak környékén zajlik, a komolyabb forgalmi eltereléseket szükségessé tevő városi sprintversenyre viszont 10 és 13 óra között kerül sor 18-án. A verseny helyi indulókat, nevezőket  is fogad . A szervezők reményüket fejezték ki, hogy az indulók, a rendezők, a támogatók, a környék vállalkozói, kistermelői, szállásadói megelégedéssel gondolnak majd vissza a nagyszabású sporteseményre. /tl/