Címke: vb

Tapolcai harcos a válogatott edzőtáborban

A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM ifjú harcosa, Muzsi Dániel is együtt edzőtáborozott az utánpótlás válogatottal.

Muzsi Dániel (alsó sor balra) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe utazott múlt hónapban a muay thai utánpótlás válogatott edzőtáborba. /Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség – Hivatalos/

Múlt hónapban, Máriapócson edzőtáborozott az utánpótlás válogatott, ami egyben felkészülés is volt a szeptember végi Muay Thai világbajnokságra és a novemberi Európa- bajnokságra is. A tapolcai Muzsi Dániel (54 kg) a Cadet 1 korcsoport keretében kapott helyet. Az öt napos edzőtáborban keményen fogták a fiatalokat. A szállástól kocogás a teremig, naponta kétszer, majd edzés, három napon át pedig még futóedzés is. Most először sportpszichológus is foglalkozott a fiatalokkal. – Nagyon jól éreztem magam az edzőtáborban, gőzerővel hajtottam és úgy érzem sokat fejlődtem az öt nap alatt – árulta el lapunknak Dániel. /Májer Edit/

Dani sokat fejlődött az edzőtáborban. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Rómában is a dobogón

A tapolcai Tóth Zsombor bronzérmet szerzett Rómában, az extrém küzdősport világbajnokságon.

A tapolcai Tóth Zsombor Rómában versenyzett hétvégén. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

A Tapolca VSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai Gym harcosa hétvégén az olasz fővárosban lépett a kötelek közé, az Xtreme Fighter Champion World Championship megmérettetésen, ahol tizenkét ország négyszázötven indulója volt jelen. A tapolcai fiatal K1 szabályrendszerben, kadet korosztályban, a tizenhárom-tizenöt évesek között, 50-55 kg súlycsoportban küzdött, majd állt a dobogó harmadik fokára.

Bronzérmet szerzett a tapolcai fiatal Olaszország fővárosában. Édesapja is elkísérte, aki szintén a szakosztályban sportol /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

– Remekül éreztem magam a versenyen és a bunyó során is. Visszanézve a meccset, kívülről is jónak tűnik. Mindenesetre van hova fejlődni és továbbra is azon leszek, hogy egye jobb legyek – árulta el nekünk Zsombor. Edzője Szegvári Tamás és Gombás László, akiknek munkájáért külön köszönetüket fejezték ki a szülők.
/Májer Edit/

Rédli a vívó vb plakátarca

Rédli András a budapesti FIE vívó világbajnokság óriásplakátjának egyik szereplője.

Július 15-23. között rendezik meg – hat év után ismét – Magyarországon a vívó világbajnokságot, a BOK csarnokban. A világ legjobb női és férfi vívóinak szervezett megmérettetés kampányában Rédli is szerepet kapott, hiszen Somfai Péterrel együtt szerepelnek a sportesemény hivatalos óriásplakátján.

Betekinthet a fotózásba a fenti videóban, melyben András is megszólal.  /Video: FIE World Fencing Championships 2019/

– Mint állandó befejező ember bízom benne, hogy idén is tagja leszek a csapatnak, nem is tudom, hogy mikor maradtam ki utoljára. Az biztos, hogy jó formában vannak a fiatalok is, kíváncsian várom, hogy mire lehetünk képesek az idén. Úgy gondolom, hogy hazai közönség előtt a férfi párbajtőrcsapatnak ismét lehet esélye az aranyéremre, abban pedig biztos vagyok, hogy helyünk lesz a tokiói olimpián is – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a kvalifikációs szezon kezdetén az olimpiai bronzérmes Rédli András.

A férfi párbajtőrözők programja a budapesti világbajnokságon:
Július 16.:
férfi párbajtőr egyéni, selejtezők
Július 19.:
férfi párbajtőr egyéni, 64-es tábla, döntő
Július 21.:
férfi párbajtőrcsapat, selejtezők a negyeddöntőkig, helyosztók a 9-16. helyért
Július 22.:
férfi párbajtőrcsapat, az 1-8. helyért

/Májer Edit/

Dani a vb-n vívott

Kovács Dániel, a Tapolca Vívóklub sportolója kijutott a veronai Kadet Férfi Párbajtőr Világbajnokságra.
A junior és kadet korosztálynak szervezett megmérettetésen száztizenkét ország, ezerhétszáznyolcvan ifjú tehetsége szállt versenybe a dobogós helyekért. Dani egyéniben százötvenegy vetélytársával küzdött, végül az ötvenhetedik helyen zárt.
/Májer Edit/

Dani a veronai világbajnokságon. /Fotók: Kovács Krisztina/