Címke: thai box

Tapolcai harcos a válogatott edzőtáborban

A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM ifjú harcosa, Muzsi Dániel is együtt edzőtáborozott az utánpótlás válogatottal.

Muzsi Dániel (alsó sor balra) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe utazott múlt hónapban a muay thai utánpótlás válogatott edzőtáborba. /Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség – Hivatalos/

Múlt hónapban, Máriapócson edzőtáborozott az utánpótlás válogatott, ami egyben felkészülés is volt a szeptember végi Muay Thai világbajnokságra és a novemberi Európa- bajnokságra is. A tapolcai Muzsi Dániel (54 kg) a Cadet 1 korcsoport keretében kapott helyet. Az öt napos edzőtáborban keményen fogták a fiatalokat. A szállástól kocogás a teremig, naponta kétszer, majd edzés, három napon át pedig még futóedzés is. Most először sportpszichológus is foglalkozott a fiatalokkal. – Nagyon jól éreztem magam az edzőtáborban, gőzerővel hajtottam és úgy érzem sokat fejlődtem az öt nap alatt – árulta el lapunknak Dániel. /Májer Edit/

Dani sokat fejlődött az edzőtáborban. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Rómában is a dobogón

A tapolcai Tóth Zsombor bronzérmet szerzett Rómában, az extrém küzdősport világbajnokságon.

A tapolcai Tóth Zsombor Rómában versenyzett hétvégén. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

A Tapolca VSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai Gym harcosa hétvégén az olasz fővárosban lépett a kötelek közé, az Xtreme Fighter Champion World Championship megmérettetésen, ahol tizenkét ország négyszázötven indulója volt jelen. A tapolcai fiatal K1 szabályrendszerben, kadet korosztályban, a tizenhárom-tizenöt évesek között, 50-55 kg súlycsoportban küzdött, majd állt a dobogó harmadik fokára.

Bronzérmet szerzett a tapolcai fiatal Olaszország fővárosában. Édesapja is elkísérte, aki szintén a szakosztályban sportol /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

– Remekül éreztem magam a versenyen és a bunyó során is. Visszanézve a meccset, kívülről is jónak tűnik. Mindenesetre van hova fejlődni és továbbra is azon leszek, hogy egye jobb legyek – árulta el nekünk Zsombor. Edzője Szegvári Tamás és Gombás László, akiknek munkájáért külön köszönetüket fejezték ki a szülők.
/Májer Edit/

Sikeres versenyt szerveztek. Több érmet is nyertek.

Nagy sikerrel rendezte meg első ICO országos nyílt versenyét több kategóriában a TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM. Mellé több érmet is szereztek.

A tapolcai “harcosok” Dobó Zoltán polgármesterrel, első alkalommal megszervezett nagyszabású versenyükön. /Fotó: Májer Edit/

Május végén a Csermák József Rendezvénycsarnokban szervezte meg a TVSE szakosztály, Szegvári Tamás és Tóth Béla vezényletével első nagyszabású, négy szabályrendszerben – Thai – boksz (muay thai), K1, K1 light, és Kick light– valamint több korcsoportban zajló versenyét. A jeles alkalmon avatták fel a tapolcai ringet is – ott, illetve tatamin folytak a küzdelmek. – Folyamatosan bővül a klubunk, így már aktuális volt egy saját ring beszerzésére. Úgy gondoltuk, ennek egyfajta felavatásaként szervezzünk – először kicsiben- egy versenyt. Ez nem teljesen sikerült, hiszen egyből nagyban kezdtünk. – árulta el Szegvári Tamás szakosztályvezető. Jövőre már ICO hivatalos országos bajnokságként hirdetik meg a tapolcai megmérettetést.

Aznap a saját ringet is avattak. A tapolcai versenyzők közül elsőként Muzsi Dániel (jobbra) mérette meg magát. /Fotó: Májer Edit/

Megtudtuk, sok ember kemény munkája és összefogása van a sikeres rendezvény mögött. Kiemelte az önkormányzat, a Tapolca Kft, a Rockwool Hungary Kft., Horváth Ferenc, az ICO magyarországi elnöke, valamint az IFMA Muay Thai Szakszövetség hivatalos bíráinak közreműködését, továbbá a szakosztályi szülők támogatását.

Két színtéren folyt a verseny, ringben és tatamin. /Fotó: Májer Edit/

Miután Dobó Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket az esemény megnyitóján, egész nap folyt a harc a csarnokban, huszonhárom egyesület részvételével. Tapolcát tizennégy versenyző képviselte. – A három stabil versenyzőnk mellett több új harcost is indítottam a mostani megmérettetésen. Belőlük szeretném kiépíteni az újabb versenyzői generációt – árulta el a szakosztályvezető.

A tatamin is izgalmas küzdelmeknek lehettek tanúi az érdeklődők. /Fotó: Májer Edit/

A thai boksz megmérettetésen Muzsi Dániel (-54 kg) és Nagy Imre (-75 kg) arany-, míg Tóth Zsombor (-52 kg, full kontakt) ezüstérmet szerzett. Nagy Ákos Kick light-ban (-57 kg) és K1 light-ban (-63 kg) is ezüstérmet szerzett. Utóbbi kategóriában Pontyos Balázs (-48 kg), Rák Gergő (-57 kg), az idősebb Tóth Zsombor (-67 kg), Stankovics Botond (-52 kg) és Varga Veronika (+65 kg) is ezüstérmet szerzett. Hegedüs Dominik (71 kg) és Luczi Botond (+71 kg) egyaránt bronzérmet nyert. Szintén ebben a versenykategóriában indult Novák Botond (junior, -69 kg) és Tóth Bendegúz (+67kg). A K1 megmérettetésben, nehézsúlyban (+91 kg) Kádár József bronzérmet nyert. Edzők: Szegvári Tamás, Gombás Attila, Gombás László és Lovas Imre.
/Májer Edit/

A tapolcai Tóth Zsombor már a ringben. Ezüstérmet szerzett. /Fotó: Májer Edit/

Két arany, egy bronz a muaythai OB-ról

Muzsi Dániel megvédte magyar bajnoki címét, Nagy Imre először nyert OB-t, Nagy Ákos pedig bronzérmet szerzett két hete, az IFMA Muaythai Utánpótlás Magyar Bajnokságon.

Muzsi Dániel megvédte magyar bajnoki címét. Mellette Szegvári Tamás szakosztályvezető, edző (jobbra), munkáját Gombás László segítette (balra). /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM három versenyzője mérette meg magát a fővárosban, az utánpótlás korúaknak megrendezett magyar bajnokságon. Megtudtuk, Dániel egész nap jó formában volt, küzdelmes mérkőzéseken kellett helytállnia, ám mégis magabiztosan védte meg magyar bajnoki címét – 54 kg súlycsoportban. Nagy Imre már bizonyította rátermettségét és elszántságát, így nem kellett sokat várni, hogy országos bajnokságon is a dobogó legfelső fokára szólítsák. Kemény bunyót követően, egyhangú pontozással szerezte meg az aranyérmet 75 kg súlycsoportban.

Imre is bizonyított. Megszerezte első magyar bajnoki címét. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Imre öccse, Ákos – 54 kg-ban lépett a ringbe korcsoportjában. A nap végén a bronzérem került a nyakába. Edzőjük Szegvári Tamás, munkáját Gombás László és Tóth Béla segítette. – A TVSE Thai boksz szakosztály ismét bizonyította, hogy igenis számolni kell velünk a muaythai legnagyobb világszervezeténél. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, Danira, hogy megvédte az IFMA magyar bajnoki címét, és Imrére, hogy ő is eljutott a bajnoki címig – mondta el az edző. /Májer Edit/

Nagy Ákos bronzérmet szerzett az országos megmérettetésen. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Készen állnak a versenyekre, nagy terveik vannak

A telet kemény felkészüléssel töltötték a TVSE Thai boksz szakosztály, közismertebb nevükön a Tapolcai Muay Thai Gym versenyzői. Nagy terveik vannak idén, eddig két Sportgála díjat és öt Eb érmet tudhatnak maguk mögött.

Kemény év elé néznek a thai bokszosok. A képen idei díjaikkal, érmeikkel a versenyzők, (balról) Nagy Ákos, testvére Nagy Imre, Szegvári Tamás edző, Tóth Zsombor, édesapja, Tóth Béla és Muzsi Dániel. /Fotó: Májer Edit/

Szegvári Tamás szakosztályvezető, edző már tavaly év végén belekezdett versenyzőivel a felkészülésbe. – A téli hónapokat kizárólag erősítéssel és kondíciófejlesztéssel töltöttük, nem volt technikázás. Az idei első versenyünk, az Eb előtt három héttel kezdtük el a konkrét szakmai munkát. Gyakorlatilag, ami máskor nyolc hetet emészt fel, azt most háromra leredukáltuk. Bejött a taktika, hiszen négy ezüstöt és egy bronzérmet szereztünk – osztotta meg velünk az edző. Mint arról már korábban beszámoltunk, (részletek ITT) március közepén az ICO világszövetség által szervezett Európa-bajnokságon kategóriájukban Muzsi Dániel, Nagy Imre, Tóth Béla és Tóth Zsombor ezüstérmet, míg Nagy Ákos bronzérmet szerzett. – Nagyon jó volt a versenyszervezés, a bíráskodás, nagyszerű élmény volt részt venni rajta. A stáb nagyon összeszedett, remek volt. Külön öröm, hogy velük fogunk május 25-én, Tapolcán egy országos versenyt szervezni, ahol egyébként hét új sportolónk is először fog megmérkőzni, mégpedig K1 Light kategóriában. Jelenleg is folyik a felkészítésük – emelte ki a szakosztályvezető.

Országos versenyt szerveznek Tapolcán. Hét új versenyzőjük is bemutatkozik.

A szakosztályvezető hozzátett, zsúfolt a sportág éves versenynaptára, de eldöntötte, „harcosai” havonta legfeljebb egy megmérettetésen fognak indulni. – Meg kell válogatni azokat a versenyeket, amik előre visznek, illetve amiken a maximumot tudjuk kihozni magunkból. Gálákra nem megyünk, inkább hivatalos versenyeken szeretném őket felkészíteni a nemzetközi megmérettetésekre is. Szeretném, ha Dani jól szerepelne a válogatott edzőtáborokban, hogy ott lehessen a törökországi világbajnokságon. Erre minden esélye megvan. Mellette célunk, hogy Imi és Zsombi is bekerüljön a válogatottba – vallotta az edző idei terveiről.
A szakosztály két tagjának teljesítményét a helyi sport ünnepén, a februári Sportgálán is elismerték. Kiváló sportoló, versenyző élsport-utánpótlás kategóriában Nagy Imre, míg Kiváló sportoló, versenyző élsport-felnőtt kategóriában Tóth Béla vehetett át díjat. – Nagy meglepetés volt számomra a díjazás. Hatalmas megtiszteltetés ez a várostól, hogy felfigyeltek és követik a munkásságunkat és elismerik a teljesítményünket – osztotta meg velünk Béla. /Májer Edit/

Nagy Imre (felső kép jobbról a harmadik) és Tóth Béla (alsó kép) a XII. Sportgála színpadán. Tavaly Zsombort díjazták. /Fotók: Szijártó János/

Thai bokszosok érmei a küzdősport Eb-ről

A TVSE Thai box szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM öt érmet hozott haza hétvégén, a Budapesten megrendezett X Fight Cod Combat Sport Hungary Európa- bajnokságról.

A tapolcai dobogós versenyzők Szegvári Tamás (középen) edzővel az eredményhirdetést követően. Mindenki szerzett érmet /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

Szegvári Tamás szakosztályvezető és edző irányításával öt tapolcai „harcos” küzdött meg a fővárosban, az International Combat Organisation szervezésében, hét ország részvételével zajló kontinensviadal K1-es versenykategóriájában. A felnőttek között Tóth Béla K1 Full Kontakt 94 kg + súlycsoportban állhatott a dobogó második fokára. A fiatalabb versenyzők K1 Light Kontakt kategóriában indultak. Nagy Imre +71 kg, Muzsi Dani -58 kg, Tóth Zsombor pedig -52 kg súlycsoportban szerzett ezüstérmet. Nagy Ákost, élete második versenyén, -52 kg kategóriában a dobogó harmadik fokára szólították. /Májer Edit/

A felnőttek közül Tóth Béla indult a tapolcaiak közül. Ő és fia, Tóth Zsombor is ezüstérmet szereztek saját súlycsoportjukban. /Fotók: TVSE Thai boksz szakosztály/

Nagy  Imre (balra) ezüstérmet,  míg testvére Nagy Ákos bronzérmet szerzett kategóriájában. /Fotók: TVSE Thai boksz szakosztály/

Muzsi Danit a dobogó második fokára szólították az eredményhirdetésen. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érmek a Muaythai Magyar Bajnokságról

Országos bajnoki címet, ezüstérmet és bronzérmet is hozott haza hétvégén a TVSE Thai box szakosztály.

A magyar bajnok Muzsi Dániel (balra) edzőjével, Szegvári Tamással. /Fotó: Németh Eszter/

A Tapolcai Muay Thai Gym versenyzői az I. Yokka Muaythai Magyar Bajnokságra utaztak Budapestre, ahol a felnőtt, a junior és az utánpótlás korosztályok mérkőztek meg. Különböző versenykategóriákban indultak a tapolcai sportolók. Muzsi Dániel (-54 kg), Tóth Zsombor (-47 kg), Nagy Imre (-75 kg), Kudomrák Dávid és Tóth Béla (+91 kg, nehézsúly) szállt versenybe aznap a dobogós helyekért. Nem volt könnyű dolguk, hiszen nagy kihívásnak néztek elébe. Nagy harcokat vívtak aznap, de mindenki megtett minden tőle telhetőt. Bronzérmet szerzett Imre és Dávid. Utóbbi versenyző a tavalyi bajnok ellen kapott ki. Zsombor nyakába az ezüstérem került az eredményhirdetésen. Dániel szépen küzdött aznap, hozta a formáját, kemény és kitartó munkájának köszönhetően pedig megszerezte a legjobbnak járó aranyérmet. Szegvári Tamás edzőtől megtudtuk, a magyar bajnoki cím megszerzésével Dani bekerült a válogatott keretbe, ahol edzőtáborokban fog részt venni, és az ottani teljesítménye alapján fogja eldönteni a szövetségi kapitány, hogy indulhat a bankogi világbajnokságon. /Májer Edit/

Két érem a rangos küzdősport gáláról

A Tapolcai Muay Thai GYM, azaz a TVSE thai box szakosztály két versenyzője az igen rangos soproni küzdősport gáláról arany-és ezüstérmet hozott haza október végén.

Tapolca is képviseltette magát a nagyszabású soproni sportrendezvényen. /Fotó: Griechisch Tamás/

A Soproni Növényi Sport Akadémia szervezésében, öt sportágban zajlottak a Novomatic Arénában a küzdelmek (MMA, Grappling, Muay Thai, K1, pofi Box). A West Hungarian Fight Open Gálán két tapolcai versenyző és edzőjük is jelen volt, ahol azon túl, hogy becsülettel helytálltak még érmet is szereztek.

Muzsi Dániel felkészült. Mellette Szegvári Tamás edző /Fotó: TVSE thai box szakosztály/

A szakosztálytól megtudtuk, hogy egy kiválóan megrendezett nagyszabású sporteseményen vehettek részt, ahol K1 kategóriában mérették meg magukat. Muzsi Dániel (52 kg) a negyedik meccsen lépett ringbe, jó bunyót hozott, de végül megosztással kikapott, így az ezüstérem lett az övé. Tóth Béla nehézsúlyban szállt ringbe, de már védőfelszerelés nélkül.

Tóth Béla (jobbra) a nehézsúlyúak között lépett ringbe. /Fotó: Griechisch Tamás/

Az este K1-es fő meccsét ő vívta, egy hazai versenyzővel. Béla elmondta, egy nagyon korrekt és kemény ellenféllel kellett szembenéznie. Rendkívül jó volt a kézhasználata, így nem volt könnyű dolga vele szemben. Béla viszont, a lábait ismét jól használva, a harmadik menetben TKO-s győzelmet aratott, így az ő kezét emelték nyertesként a küzdelem végén a magasba. Edzőjük Szegvári Tamás.

/Májer Edit/

A tapolcai győztes, Béla, mellette Szegvári Tamás edző. /Fotó: TVSE thai box szakosztály/

Négy érem a magyar bajokságról

Múlt szombaton, Baján tartotta a WFC szervezet a K1 magyar bajnokságot, ahol a Tapolcai Muay Thai Gym, más néven a TVSE Thai box szakosztály mind a négy versenyzője éremmel tért haza.

A hosszabb kihagyás után visszatérő Tóth Zsombor (47 kg) a tőle megszokott szép technikát és bunyót hozta, végül a bronzérmet szerezte meg.

A bronzérmes Tóth Zsombor edzőjével, Szegvári Tamással.  Hosszabb kihagyás után versenyzett először. /Fotó: TVSE Thai box szakosztály/

Muzsi Dániel (52 kg) az első menetben kivívta magának a tiszteletet az erős és pontos köríves combosaival. A második menetben az ellenfél már elég rossz állapotban jött vissza a tatamira és Dani végül meggyőző fölénnyel jutott a középdöntőbe, végül a harmadik helyen zárt. Nagy Imre (70 kg) első meccsén nagy fölénnyel nyert, és jutott a döntőbe, ahol végül extra menetet követően egyértelműen ő bizonyult erősebbnek, megszerezve ezzel az országos bajnoki címet.

A bronzérmes Muzsi Dániel (balról), mellett az országos bajnok Nagy Imre, illetve edzőjük, Szegvári Tamás. /Fotó: TVSE Thai box szakosztály/

A nehézsúlyú Kudomrák Dávidot (106 kg) is ringbe szólították. Hatalmas lendülettel állt bele a meccsbe, de a nem megfelelő erőbeosztás miatt, végül kikapott, így a bronzéremmel térhetett haza. Edzőjük Szegvári Tamás.

/Májer Edit/

Kudomrák Dávidot szintén a dobogóra szólították. Bronzérmet szerzett. /Fotó: TVSE Thai box szakosztály/

A tapolcai egyesület jelezte lapunknak, hogy a WFC- vel ápolt sportbaráti viszony, illetve a másik fél iránti tiszteletük miatt a bajai országos versenyről, a szervezés, valamint a bíráskodás kapcsán leadott korábbi nyilatkozatukat visszavonják és elnézést kérnek az érintettektől.

A TMT GYM Thai boxban is tarolt

A Tapolcai Muay Thai Gym, vagy más néven a TVSE Thai box szakosztály újabb érmekkel tért haza múlt hétvégén Pápáról.

Hatalmas tapolcai siker a Nyílt IFMA muaythai versenyen. Muzsi Dániel (balról) ezüstérmet, Tóth Béla aranyérmet, Nagy Imre pedig rengeteg tapasztalatot szerzett a pápai megmérettetésen. /Fotó: TVSE Thai box szakosztály/

Szegvári Tamás edző elmondta, elképesztően jól szerepeltek az első IFMA rendszerű muaythai országos versenyen, mely remek felkészülési lehetőség volt a decemberi IFMA Magyar Bajnokságra. Három különböző korcsoportban szállt ringbe Muzsi Dániel, Nagy Imre és Tóth Béla. A legfiatalabb versenyző, Dániel a nála egy korcsoporttal feljebb és négy kilóval nehezebb ellenfelétől mindössze megosztott pontozással kapott ki, mely a bírók között is vitatott volt, így az ezüstérem került a nyakába. Imre az erő és korfölényben lévő ellenfelétől TKO- val kikapott és ezúttal érem nélkül tért haza. A felnőttek között Béla két ellenféllel küzdött meg. Első meccsén a második menetben egyértelmű fölényt harcolt ki magának és egy comb KO-t követően TKO győzelemmel hagyta el a ringet. A döntőben elképesztő erejű rúgásaival az első menetben feladásra kényszerítette nála rutinosabb és nehezebb ellenfelét, végül ismét comb KO-val győzött, és a dobogó legfelső fokára állhatott.

– Mivel klubunknak ez volt az első megmérettetése a nagyon nagy neveket felvonultató, igen rangos tornán (IFMA VB és EB bajnokok) egy aranyéremmel és egy ezüstéremmel óriási teljesítményt hozva megmutattuk, hogy van helyünk a legjobbak között és esélyesek vagyunk arra, hogy klubunkból válogatott kerettag, vagy kerettagok kerüljenek ki, illetve részt vegyünk a jövő évi IFMA VB-n – tette hozzá az edző.
/Májer Edit/