Címke: Tell Zsófia

Tell Zsófi csapata ismét bajnok

A tapolcai Tell Zsófia a HTE együttesével megnyerte az NB I Női futsal bajnokságot.

Tell Zsófia a bajnokkupával és az aranyéremmel a döntőt követően /Fotó: Tell Zsófia facebook/

Az NB I női futsal bajnokság három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntőjét a címvédő Hajdúböszörményi Torna Egyesület az Astra- ALEF Kiskunfélegyházi Bulls ellen vívta. Az ötödik bajnoki döntőnek a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok adott otthont június harmadik vasárnapján. A mérkőzésen a HTE került ki győztesként, ezzel megvédte bajnoki címét, s egymást követően harmadik alkalommal szerezte meg a bajnokcsapatnak címet. Az érmeket és kupákat Mersich Péter, az MLSZ futsal szakág vezetője adta át a csapatoknak a mérkőzést követően.

A Hajdúböszörményi TE bajnokcsapata /Fotó: HTE Női futsal facebook/

Tell Zsófia csapatkapitány a Hajdúböszörményi Torna Egyesület holnapján így nyilatkozott a mérkőzést követően “Nagyon örülök, nagyon büszke vagyok a csapatra! A nehézségek – sérülések, eltiltások – ellenére is meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Talán mondhatom, hogy ez volt a legnehezebb év, gondolok itt elsősorban a sérülésekre, eltiltásokra. Köszönjük szurkolóinknak az egész éves buzdítást, mindig mellettünk voltak. Hajrá Böszi!” /Májer Edit/

Zsófia átveszi a megérdemelt aranyérmet. /Fotó: Félegyházi Közlöny online G.Z./

Tell Zsófi csapata ismét bajnok

Tell Zsófia csapata, a Hajdúböszörményi TE megvédte bajnoki címét a női futsal NB I-ben. 1:0 arányban győztek a bajnoki döntő negyedik összecsapásán múlt hétvégén, Szigetszentmiklóson az Astra ellen, megszerezve ezzel ismét a legjobbaknak járó címet.
/Májer Edit/

Megvédte bajnoki címét a HTE NB I női futsal csapata. Hátul középen a tapolcai Tell Zsófia. /Fotó: HTE Női Futsal/

Zsófi ismét sikeres szezont tudhat maga mögött. /Fotó: Kovács Gábor/

Tell Zsófi csapata ezüstérmes

A Tapolcáról indult Tell Zsófia csapatával a második helyet szerezte meg a Női Futsal Magyar Kupán, március elején.

Zsófi (kékben) ismét hozzájárult a csapat eredményéhez. /Fotó: MLSZ/

A Hajdúböszörményi TE a nyíregyházi Final Four döntőjében a Tolna együttesével került szembe. Az ezüstérem került a nap végén a böszörményi lányok nyakába. /Májer Edit/

A Hajdúböszörményi TE csapata második helyen végzett. Zsófi a hátsó sorban (jobbról a negyedik). /Fotó: Ferencz Róbert/

Az ezüstérem került a lányok nyakába. /Fotó: Ferencz Róbert/