Címke: tamási áron művelődési központ

Erős volt a mezőny a sakkversenyen

Negyvennyolcadik alkalommal szervezte meg a TVSE Sakk szakosztály a CONSTRUCT Balaton Kupa – Nemzetközi Egyéni Rapid Sakkversenyt Tapolcán.

A kétnapos sakkversenyen hatvan sakkozó ült asztalhoz, köztük voltak a nagykanizsai sportolók is. /Fotó: Májer Edit/

Az augusztus utolsó, valamint szeptember első napján zajló, kétnapos nemzetközi sakk megmérettetést ezúttal – szakítva a hagyományokkal, nem a Csermák József Rendezvénycsarnokban, hanem – a Tamási Áron Művelődési Központban rendezték meg. Istvándi Lajos szakosztályvezetőtől megtudtuk, öt ország, hatvan versenyzője ült asztalhoz. Hozzátette, a szakemberek szerint az utóbbi tíz év legerősebb sakkversenye zajlott Tapolcán, közel húsz címviselővel, hét nemzetközi mesterrel. Lapunknak azt is elárulta a megmérettetést kezdetben Badacsonytomajon, majd Zánkán rendezték meg, ezekben az időkben volt, hogy hatszáz-nyolcszáz versenyző is asztalhoz ült. Később döntöttek úgy a szervezők, hogy Tapolca fog a későbbiekben otthont adni a nagy múlttal rendelkező megmérettetésnek.

A nagy múltra visszatekintő nemzetközi megmérettetést ezúttal a Tamási Áron Művelődési Központban szervezték meg. /Fotó: Májer Edit/

Szombat délelőtt Ács Lajos, a sakk szakosztály elnöke nyitotta meg a rendezvényt, majd a 2019. évi Mureck EU Sakk Ifjúsági Európa- bajnokságon U10-es korosztályban aranyérmet szerző Tóth Barnabást, az U14-es leányok között bronzérmet szerző Bodó Boglárkát, valamint a fiúk versenyében az élmezőnyben végző Kasnya Péter köszöntötte. Virágcsokorral gratulált Juhász Juditnak, aki az Európa-bajnokságon az egyik legjobb magyar teljesítménnyel zárt az élmezőnyben.

A  megnyitón Ács Lajos Tóth Barnabást, Bodó Boglárkát, Kasnya Péter és Juhász Juditot külön köszöntötte. /Fotók: Májer Edit/

Ezt követően Czingler Sándor, a Megyei Sakkszövetség Főtitkára, a rendezvény versenybírája ismertette a verseny menetét, szabályait. A győzelmet a győri Vertetics Attila nk.m. szerezte meg, második helyezett lett a tapolcaiak első táblása, a horvát Srbis Jurika nk.m., bronzérmes Németh Zoltán nk.m. Örömteli pillanat volt, hogy a legjobb női játékos díját és a legjobb tapolcai ifi díját is Juhász Judit nyerte el. A rapid verseny mellett villámversenyt is rendeztek, melyen a vietnámi To Nath Minh győzött, a negyedik helyet pedig a tapolcai Margl Roland szerezte meg. A legjobb U10-es játékos Tóth Barnabás volt. /Májer Edit/

Jól sikerült a tánctábor

Idén is megrendezte hagyományos tánc táborát az Acro Dance Rock & Roll Sporttánc Egyesület Tapolcán.

Remekül sikerült Tapolcán az Acro Dance SE nyári tánctábora. Csoportkép az idei résztvevőkről. /Fotó: Májer Edit/

A Tamási Áron Művelődési Központban, július első hetében várták a táncolni, mozogni vágyó gyermekeket. Egyed – Cseh Diána irányításával a gyerekek kellemes napokat tölthettek el együtt, jó társaságban és programokkal, ahol a főszerep természetesen a táncé, a mozgásé volt, de mellette jutott idő kézműveskedésre, strandolásra és egyéb szórakoztató programra is.

Természetesen a táncé, a  mozgásé volt a főszerep. /Fotó: Májer Edit/

Sok az ismerős arc, hiszen vannak, akik már évek óta jelentkeznek a táborba, vagy a tanév során is az egyesületnél táncolnak. A nagyjából negyven főt számláló idei csoportban több korosztály dolgozott együtt, melynek eredményeként egy hét alatt öt koreográfiát tanultak meg.

Összesen öt koreográfiát tanultak meg a gyerekek. Fejenként kettőt, illetve egy finálétáncot . /Fotó: Májer Edit/

A vezetőtől megtudtuk, minden évben pozitívak a visszajelzések a tábor kapcsán, a gyerekek remekül érzik magukat. Külön kiemelte, jó érzés látni, hogy barátságok szövődnek, illetve, hogy a kicsik és a nagyobbak együtt játszanak, beszélgetnek.

A gyerekek idén is jól érzeték magukat a táborban. /Fotó: Májer Edit/

A szeptemberben újra induló tanfolyamaikra folyamatosan lehet jelentkezni. Év közben, a Bárdos Székhelyintézményben, valamint a Kazinczy Tagintézményben várják a táncolni vágyókat, több korcsoportban. Differenciáltan foglalkoznak a gyermekekkel, akiknek lehetőségük van több stílusban is kipróbálni magukat. Az egyesület fő profilja a formációs rock & roll, de emellett látványtáncok oktatásával is foglalkoznak. /Májer Edit/

Dupla köszöntés

Volt ok az ünneplésre a TVSE Sakk szakosztálynál. A balatonlellei országos bajnokságon remek helyezéseket elért ifjú sportolókat, Paréj Józsefet pedig kerek születésnapján köszöntötték július második napján.

Ünnepeltek a sakkozók. A balatonlellei országos bajnokságon résztvevőket és Paréj Józsefet köszöntötték, aki aznap ünnepelte 80. születésnapját. /Fotó: Májer Edit/

A Tamási Áron Művelődési Központban gratulált a szakosztály itthon is a sportolóknak, akik június végén, Balatonlellén értek el remek helyezéseket. Érseki Tamara és Juhász Judit aranyérmet szerzett, de a legjobb nyolc között végzett Bodó Boglárka, Tóth Barnabás, Vajai Lili és Ács Márton is. Nekik a szakosztályvezetés, az edzők és sportolótársaik is gratuláltak.

Itthon is gratuláltak a versenyzőknek a sporttársak, szülők, edzők jelenlétében. Istvándi Lajos szakosztályvezető ajándékkal is megköszönte a szakosztály nevében a szép szereplést. /Fotók: Májer Edit/

Aznap ünnepelte nyolcvanadik születésnapján Paréj József, sakkoktató, egykori szakosztályvezető, a tapolcai sakk- és sportélet meghatározó alakja, így tortával és ajándékokkal lepték meg a meghatódott sakkozót. /Májer Edit/

Paréj József a sakkozókkal is megünnepelte születésnapját. /Fotó: Májer Edit/

Újabb előadásra készülnek a színjátszók

Jövő hétvégén mutatják be legújabb előadásukat a tapolcai színjátszók a Tamási Áron Művelődési Központban. Havasi Gábor rendezővel beszélgettünk.

Izgalmasnak ígérkezik a színjátszók harmadik, legújabb műsorra tűzött darabja. /Fotó: Májer Edit/

A Tamási Áron Művelődési Központ Színjátszó Klub bemutatja harmadik előadását, Szántó Péter A csomagolt lány című két felvonásos komédiáját. – Nagy lendülettel és lelkesedéssel készülünk a bemutatóra – árulta el Havasi Gábor, a színjátszó klub művészeti vezetője. Azt is megtudtuk, hogy egy szövevényes, izgalmas fordulatokkal teli színdarabról van szó, mely egy varrodában játszódik, ahol különböző félreértések olyan irányokat vesznek, melyek merőben megváltoztatják a karakterek életét.

A helyszín egy varroda lesz, ahol különböző félreértéseknek lehetnek tanúi a nézők. /Fotók: Májer Edit/

A főszereplőket az elmúlt két évben már megismerhette a közönség, idén viszont arra törekedtek a szereposztásnál, hogy mindenki egyenlő arányban jusson főbb, illetve mellékszerepekhez. /Szereposztás a cikk végén, a plakáton olvasható/

A szereplők ismerősek lehetnek az előző darabokból is. /Fotó: Májer Edit/

– Tavaly szeptemberben kezdődött el a munka, olvasópróbákkal kezdtük, majd a színpadi próbákkal is jól haladtuk, most, a véghajrában pedig mindenki nagyon izgatott- mondta el a darab kapcsán a rendező. A próbákon a hangulat mindvégig vidám volt, sőt, a társasággal nemcsak ekkor szoktak találkozni, hanem szabadidejüket is szívesen töltik együtt, nemegyszer neveztek már városi rendezvényre csapatként is.

Jól haladnak a próbákkal, izgatottan várják az előadást. /Fotó: Májer Edit/

Az április 13-ra meghirdetett előadásra minden jegy elkelt, 14-én, vasárnap tekinthetik meg az érdeklődők a ráadás előadást, 15-én, hétfőn pedig a színházbérletesek élvezhetik a produkciót. /Májer Edit/

A Jóga Világnapját ünnepelték Tapolcán

Tapolca is csatlakozott a Jóga Világnapját ünneplő kezdeményezéshez. Minden korosztályt ingyenes foglalkozásokkal vártak a Tamási Áron Művelődési Központban.

Az ENSZ közgyűlése június 21-ét a Jóga Világnapjává nyilvánította India miniszterelnökének kezdeményezésére, idén pedig már negyedik alkalommal szerveztek köré programokat a csatlakozó országokban. Tapolcán első alkalommal fogott össze három oktató, hogy népszerűsítsék a jógát a lakosság körében. Szombat délelőtt bölcsis, ovis, sulis, és tini jógára várták a fiatalabbakat, míg a felnőtt és az idősebb korosztály a preventív jógaterápiával, valamint a vinyasa flow dinamikus jógairányzattal ismerkedhetett meg.

Farkas – Serger Zsuzsanna (jobbra) a legkisebbeknek is tartott jógát. Játékos, változatos elemekkel színesítette a gyerekek részére szánt gyakorlatokat. /Fotók: Májer Edit/

A jóga célja, hogy harmóniát teremtsen a test, az elme és a lélek hármas egységében. Tóth Orsolya preventív jógaterápiára várta az érdeklődőket. /Fotó: Májer Edit/

A szervezők közül Farkas – Serger Zsuzsanna volt az ötletgazda. – Magyarországon a nagyobb városokban már évek óta népszerűsítik a Jóga Világnapját, idén úgy gondoltuk mi is belevágunk. Felkerestem a többi tapolcai jógaoktatót, közülük Lovász Beáta, valamint Tóth Orsolya csatlakozott a helyi kezdeményezéshez, így együtt szerveztük meg a délelőtti programot – árulta el Zsuzsanna. Az oktatók először, de nem utoljára tartottak jóganapot, hiszen céljuk, minél több emberrel megismertetni és megszerettetni a mozgás ezen formáját, aminek elsődleges célja, hogy harmóniát teremtsen a test, az elme és a lélek hármas egységében. Hétköznap is várnak minden korosztályt jógaóráikra.

/Májer Edit/