Címke: edzőtábor

Tapolcai harcos a válogatott edzőtáborban

A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM ifjú harcosa, Muzsi Dániel is együtt edzőtáborozott az utánpótlás válogatottal.

Muzsi Dániel (alsó sor balra) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe utazott múlt hónapban a muay thai utánpótlás válogatott edzőtáborba. /Fotó: Magyar Muaythai Szakszövetség – Hivatalos/

Múlt hónapban, Máriapócson edzőtáborozott az utánpótlás válogatott, ami egyben felkészülés is volt a szeptember végi Muay Thai világbajnokságra és a novemberi Európa- bajnokságra is. A tapolcai Muzsi Dániel (54 kg) a Cadet 1 korcsoport keretében kapott helyet. Az öt napos edzőtáborban keményen fogták a fiatalokat. A szállástól kocogás a teremig, naponta kétszer, majd edzés, három napon át pedig még futóedzés is. Most először sportpszichológus is foglalkozott a fiatalokkal. – Nagyon jól éreztem magam az edzőtáborban, gőzerővel hajtottam és úgy érzem sokat fejlődtem az öt nap alatt – árulta el lapunknak Dániel. /Májer Edit/

Dani sokat fejlődött az edzőtáborban. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/

A fővárosi kosárlabda válogatott Tapolcán edzett

Ismét Tapolcát választották edzőtáboruk helyszínéül a budapesti utánpótlás válogatott kosárlabdázók.

Korosztályuk legjobb kosarasai érkeztek Tapolcára edzőtáborozni. /Fotó: Májer Edit/

Egy viszonylag régi, hét éves kapcsolatnak köszönhetően ismét városunk fogadta a fővárosi 2006-os és 2007-es születésű kosárlabda válogatottat. A hat budapesti akadémiából kiválasztott legjobb három játékos kapott helyet a csapatokban.

A Csermák József Rendezvénycsarnokban folyt a szakmai munka. /Fotó: Májer Edit/

Múlt héten hétfőn a fiúk, pénteken, váltásban pedig a lányok érkeztek Tapolcára. Ők ma utaztak vissza a fővárosba. Az edzések helyszínéül a Csermák József Rendezvénycsarnokot, szállásul pedig a felújított Sport-és Turistaszállót választották.

Először a fiúk, majd a lányok edzőtáboroztak városunkban. /Fotó: Májer Edit/

– Délelőtt és délután edzés volt a program, majd strandolás. Célunk az volt, hogy a gyerekek az iskola befejezése után is jól érezzék magukat, de ugyanakkor kosárlabdaképzést is kapjanak. Ez természetesen az U12-es, illetve U13-as korosztálynak való szakmai képzés volt, mellyel azt próbáltuk elősegíteni, ha visszamennek a klubjukba, akkor valamivel többet tudjanak majd – tudtuk meg Varga Istvántól, a fiú válogatott vezetőedzőjétől. /Májer Edit/

Korosztályuknak megfelelő képzést kaptak a kosárlabdázók. /Fotó: Májer Edit/

Angol vívók edzettek Tapolcán

Harmadik éve edző táboroztak brit vívók Tapolcán, egy innen elszármazott edző, Keszler Dávid irányításával és közreműködésével.
Dávid közel hét éve él kint Angliában, ahol edzőként dolgozik. Vívó pályafutása egészen óvodáskorára nyúlik vissza. Tizenöt évig űzte ezt a sportot, majd edzőként folytatta tovább a pályafutását. Az őt kinevelő, akkori Balaton Vívóklubban öt évig tevékenykedett, majd elfogadott egy edzői állást Londonban.
Helyi szinten az egy hetes tábor megszervezésében és lebonyolításában Fábián Kata személyi edző volt segítségére, akivel korábbi párbajtőr múltjuk köti össze. Idén változatosan alakult az összetétel a résztvevők tekintetében – tizenhattól egészen negyven éves korig, mindkét nemből érkeztek Tapolcára. A programok során az erőnléti, állóképességi, gyorsasági, koordinációs edzéseké volt a főszerep, mellette pedig spinning és hegymászás is került a napirendbe. /Májer Edit/

Fábián Kata személyi edző ( jobbra) segített helyben megszervezni és lebonyolítani az edzésprogramokat.

Idén először vettek részt nők az edző táborban.

 

A kard válogatott Tapolcán folytatta a felkészülést

A férfi párbajtőr válogatottat a férfi kard válogatott váltotta Tapolcán. A szakág az edzőtábor második hetét töltötte a városban, folytatva az előző heti, budapesti ráhangosodásos, fizikai felkészülését a júliusi lipcsei világbajnokságra.

A kardozók.

Decsi András vezetőedző- szakág vezetőtől megtudtuk, hogy az edzések főként a Csermák József Rendezvénycsarnokban, illetve a Batsányi János Gimnázium és Kollégiumban kialakított vívó teremben folytak. A délelőtti órákban elsősorban vívó jellegű munkával, délután pedig a vívóedzések megkezdése előtt focival töltötték a napot. Minden körülmény, mind szállásban, mind létesítményben adott volt a vívóprogram megkezdéséhez és a felkészüléshez.

A délelőttöt mindig vívó jellegű munkával töltötték.

A szoros napirendbe egy kis városnézés is belefért, viszont szabadidejükben főként a Hunguest Hotel Pelion wellness részlegében regenerálódtak.

Kemény munka folyt a helyi gimnáziumban kialakított vívóteremben.

Nem először jártak Tapolcán, mindig jó érzéssel emlékeztek vissza az itt eltöltött időre.

A felkészülés utolsó hetét a fővárosban, a központi vívóteremben töltik, délutáni kiegészítő programokkal.

Minden adott volt a felkészülésükhöz.

A világbajnokságot követően a felnőtt válogatottnak egy, másfél hónapos szünet következik, amikor mentálisan és fizikálisan is fel tudnak töltődni, hogy aztán belevethessék magukat a következő szezonba.
A válogatott néhány tagjának azonban folytatódik a munka a vb-t követően, mivel részt vesznek az augusztusi, tajvani főiskolás világbajnokságon, az Universiadén. /Májer Edit/

Kosarasok a fővárosból

A budapesti akadémiák válogatott U12, U13-as gyerek és serdülő korosztályú kosaras csapati Tapolcán edzettek.

Minden nap egy, vagy két kosár edzése volt a csapatoknak, ahol legfőbb cél a korosztályos szakmai terv érvényesítése, a gyerekek tudásának egységesítése, a hiányosságok pótlása továbbá felkészülés a következő évre, távolabbi célként pedig nemzetközi megmérettetésekre is – nyilatkozta Bosnyák Jácint szakmai vezető.

Egy hetet töltött Tapolcán a budapesti korosztályos válogatott

Az edzések a Csermák József Rendezvénycsarnokban, illetve a Kazinczy Ferenc Tagintézmény tornatermében zajlottak, mellette pedig a Tapolcai Termálstrandon regenerálódtak. Az itt eltöltött idő alatt a város nevezetességeit, főbb látnivalóit is meglátogatták.

A Kazinczy iskola tornatermében is edzettek.

A szakmai vezető köszönetét fejezte ki az edzőtábor szervezésében helyben résztvevőknek, hiszen a rendelkezésre álló rövid idő alatt színvonalas helyszíneket, tartalmas programokat tudtak biztosítani nekik. Először, de nem utoljára jártak a városban, nagyon jól érzeték magukat, amihez az emberek kedvessége és a nyugalom is hozzájárult. /Májer Edit/

Komoly szakmai felkészülés folyt.

A férfi párbajtőr válogatott Tapolcán edz

A vívószezon befejeztével, az Európa- bajnokság utáni egy hét pihetőt követően, a három hetes edzőtábor első állomásaként Tapolcán kezdte meg a felkészülést a férfi párbajtőr válogatott a nemzetközi évad legrangosabb versenyére, a júliusi lipcsei világbajnokságra.

Dobó Zoltán polgármester köszöntötte a sportolókat. Balról jobbra (Dancsházy- Nagy Tamás vezető edző, Cho Taeun Sándor, Bányai Zsombor, Rédli András, Dobó Zoltán, Siklósi Gergely, Somfai Péter, Berta Dániel, Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány)/Fotó: Májer Edit/

Két Tapolcáról indult sportoló is erősíti a válogatottat, akik hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a felkészülésbe.
Rédli Andrástól megtudtuk, hogy ebben az egy hétben délelőttönként vívó-, délután pedig általában fizikai edzéseken vesznek részt, kiváló környezetben. A Hunguest Hotel Pelionban szálltak meg, emellé adott a Csermák József Rendezvénycsarnok, illetve a Batsányi János Gimnázium és Kollégiumban található vívóterem is. Innen indulnak tovább Tatára, majd Budapestre, ahol a finomhangolás van vissza, hiszen már a világbajnokság „kapujában” vannak.

Bemelegítés a Csermák József Rendezvénycsarnokban. /Fotó: Májer Edit/

Remek edzőpartner. /Fotó: Májer Edit/

Rédli és Siklósi legutóbb díjazottként volt együtt jelen a rendezvénycsarnokban a X. Sportgálán. /Fotó: Májer Edit/

Somfait díszvendégként hívták meg legutóbb februárban Tapolcára. Most edzeni jött. /Fotó: Májer Edit/

Sikerült elkapni a “fényt”. /Fotó: Májer Edit/

Rédli érzi az egy hetes pihenő jót tett az edzőtábor előtt, szükségük volt a kikapcsolódásra, hiszen az Eb előtti felkészülés is igen hajtós volt, és maga a megmérettetés is kivette az energiájukat.

Nem tétlenkednek. Kemény edzés folyik a vívóteremben. /Fotó: Májer Edit/

Minden adott az edzésekhez./Fotó: Májer Edit/

Rédli jelezte, távolabbi célokban sincs hiány, hiszen a férfi párbajtőr csapat abban gondolkodik, hogy a tokiói olimpiára kijusson, ehhez építik most az új csapatot. Boczkó Gábor és Imre Géza helyét Bányai Zsombor és Siklósi Gergely vette át, akiknek meg kell adni az esélyt, hogy beérjenek a csapatba. Rédli úgy véli, jó úton járnak, hiszen a fiatalok felismerték azt, hogy kemény munkával lehet előre jutni, mindemellett hallgatnak a tapasztaltabb társaikra is és az edzőknek is nagyon jó a koncepciója – minden biztosítva van számukra. Ráléptek a profi útra, motiváltak és nagyon szeretnének eljutni a 2020-as olimpiára.

Bányai (balra) keményen edz. /Fotó: Májer Edit/

András tavalyi sérülésének vannak még következményei, bizonyos szúró fájdalmak a térdében. Főleg a kitámasztásoknál és a rövid sprinteknél okoznak kisebb problémát. Egy héten nagyjából négyszer gyógytornára jár, emellett izmot is kell még építeni combra. Szerencsére mindebből a páston semmi sem mutatkozik meg, nem mondaná meg a külső szemlélő, hogy fájdalma van, amit nem is érez ott, csak a fent említett gyakorlatoknál „húzza még” a lábát.

Néhány gyakorlatnál András még érez kisebb fájdalmat. /Fotó: Májer Edit/

A Tapolcán töltött egy hét alatt van idő természetesen kikapcsolódásra, családra is, hiszen több hónappal ezelőtt volt itthon utoljára. Társaival programjukból nem hiányozhat az „óvatos” borkóstoló, mellette kisebb kirándulások a környéken, hiszen úgy véli, a természet az egyik legjobb forrása annak, hogy az ember megfelelő állapotba kerüljön mentálisan és kipihenje magát.

/Fotó: Májer Edit/

/Fotó: Májer Edit/

Siklósi Gergő idén életének egyik új fejezetéhez érkezett. Most nagyon jól érni magát, egy professzionális környezetbe került be, Rédli és Somfai jó példát mutatnak neki, próbálja őket követni. Sokat segítenek neki beilleszkedni a felnőtt versenyzésbe, ahol elmondása szerint még rengeteget kell tanulnia, sok hiányosságát felfedezte, mindemellett remekül érzi magát, és próbál folyamatosan fejlődni.

Siklósi (jobbra) egyik célja a folyamatos fejlődés. /Fotó: Májer Edit/

Jelenleg Budapesten él, egyetemre jár, mellette napi két edzésen vesz részt a válogatottal, ami nagyjából öt órát jelent. Célja a világbajnokságon való sikeres szereplés, azt követően bent maradni a válogatottban, a négyes csapatban, felfejlődni, utána pedig eljutni Tokióba. /Májer Edit/