Szent Iván-éj a Hegyesdi várban

Beszélgetésre, hegymászásra és előadásra invitálnak a szervezők a hétvége folyamán.

Már szinte hagyományosnak mondható, hogy Hegyesd lakossága Szent Iván-éj alkalmával összejövetelt és „fáklyás felvonulást” szervez a várba. Idén sem lesz ez másképp, vasárnap késő délután lesz gyülekező a várerdei pihenőhelynél, ahol alkalom adódik beszélgetésre, falatozásra. Sötétedéskor indulnak majd a várba, ahova felérve egy vártörténeti előadást hallhatnak majd Hangodi László történész-főmuzeológustól. A hegyesdiek körében nagy népszerűségnek örvendenek az ehhez hasonló rendezvények, érdeklődnek településük múltja iránt, amit az is bizonyít, hogy olykor telt házas, történelmi előadások zajlanak a helyi kultúrházban, ami nagy szónak számít egy közel 180 fős faluban.