Szakmai fórum a Malom-tó állapotáról

A Malom-tó vízminőségéről, az utóbbi időben megfigyelhető fokozott algásodásról, annak feltételezett okairól tartottak immár második alkalommal fórumot a Hotel Gabriellában a tapolcai önkormányzat és az érintett szolgáltatók, természetvédelmi és tudományos intézmények szakemberei, vezetői szerdán délelőtt.

A helyi önkormányzattal együttműködésben több szervezet, köztük  a DRV, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park,  az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet vezető munkatársai, tudományos szakemberei tanácskoztak a tapolcai tó állapotáról

Tapolca számára a Malom- tó valódi kincs, ezért érthető az aggódás az elmúlt időszakban tapasztalható nem kívánt biológiai jelenségek miatt. Korábban felmerült a gyanú, hogy az eutrofizációra emlékeztető változásokat a vízbe beszivárgó szennyvíz, vagy egyéb szennyező anyagok okozhatják.

(Az eutrofizáció egy olyan folyamat, melynek során a foszfor és a nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet. A fokozott növényi tápanyagbevitel miatt az algák gyorsan elszaporodnak, leárnyékolják a vízfelszínt. Összességében több oxigén fogy, mint amennyit a fotoszintézis termel. A jelenség komoly változásokat indíthat el az élővilág összetételében.)  A feltételezést végül a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztályának friss vizsgálati eredménye nem támasztotta alá- tudtuk meg a fórumon a városvezetést képviselő  Dobó Zoltán polgármestertől.

A Felső Malomtó-tó befolyásánál, 2018. 05.14-én vett minta vizsgálata során ugyanis kiderült, mérgezésre, szennyezésre nem utalnak a mérési adatok … (A témával következő,  június elsején megjelenő nyomtatott lapszámunkban bővebben foglalkozunk.) /Töreky László/