Sportnap a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából

A Fogyatékkal Élő Emberek Világnapja alkalmából szervezett sportnapot múlt héten a Csermák József Rendezvénycsarnokban a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ, a megyei integrált intézményekkel karöltve.

A megjelenteket elsőként Horváthné Somogyi Ildikó megyei ÉFOÉSZ elnök köszöntötte. Fenyvesi Zoltán, a Veszprém megyei közgyűlés alelnökének megnyitó beszéde után Hanich Ferenc, a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményének igazgatója az esélyegyenlőség jelentőségéről osztotta meg gondolatait.

Közel százötven résztvevője volt a programnak. /Fotó: Májer Edit/

A megyei rendezvény nagyjából százötvenen résztvevője nagyon aktív volt az ötletes sport és ügyességi feladatok alatt.

Vidám, szórakoztató feladatokkal készültek a szervezők. /Fotó: Májer Edit/

A jó hangulatú délelőttöt a Télapó megérkezése zárta, aki ajándékot is hozott magával. Sokan énekkel, verssel viszonozták a meglepetést.

Verssel, dalokkal köszöntötték a Télapót. /Fotó: Májer Edit/

Horváthné Somogyi Ildikó elmondta, az esélyegyenlőség jegyében minden évben más településen tartanak programot a megyében, felváltva sport, illetve kulturális témában. Kiemelt céljuk valamennyi fogyatékkal élő embernek segítséget nyújtani a mindennapi életben és abban, hogy ugyanolyan esélyeik legyenek, mint minden embertársuknak. /Májer Edit/