Spártai küzdelem, erőpróba

Szijártó János – Tokajon rendezték meg a Spartan Race versenysorozat legutóbbi megmérettetését, ahol tapolcaiak is képviseltették magukat. Komjáti Zsófia, Májer Dániel, Galambos László, Lovász Gábor és a Tapolcai Újságot tájékoztató Lovász Barnabás küzdöttek meg az akadályokkal.

sp2

– Szerintem itt mindenki saját magával versenyez, a képzelt vagy valós korlátaival. Fizikális, de legalább annyira mentális megmérettetés. A verseny alatt jobban megismerheted csapattársaidat, de saját magadat is – mondta Barnabás érdeklődésünkre.

sp6
– Csapatunk Peaceful Phalanx néven indult a tokaji versenyen. Előtte Visegrádon, illetve Revisteben is ringbe szálltunk. Tapolcáról Visegrádon Galambos László, Csatári Tivadar Márió
jött még velem. Tokajon a hivatalos táv 16,8 kilométer, mintegy 1000 méteres szinttel. A „cipekedős” akadályokat is belemérve a távba, összesen 17,5 kilométer, de ami a legjobban nehezítette a pályát az a több napos esőzés volt. Nagyon felázott a pálya, víz és sár állt mindenütt. A leküzdendő akadályok között különböző magasságú és dőlésszögű palánkok szerepeltek, de volt vödör-, farönk-, homokzsák-, kő emelgetése, cipelése, illetve többek között szögesdrót alatt kúszás, egyensúly, memóriateszt, majomlétra, korlát, kötélmászás, dárdadobás, bányatón átkelés. Csapatunknak sikerült teljesíteni az előírt távot, végül a 65. helyen zártuk a versenyt a 247-ből, amivel elégedett vagyok – tette hozzá a fiatalember.sp1
Majd megtudtam, hogy Barnabás tavaly októberben Eplényben is versenyzett már, majd az imént említett visegrádi, és szlovákiai (Reviste) küzdelem következett a mostani tokaji versenyig.
Eplényben azért indult el, mert próbára akarta tenni magát. Azóta beleszeretett a terepfutásba és a Spartan Race is „szerelem volt első látásra”. Idénre kitűzte célul a „Spartan Trifecta”-t, ami azt jelenti, hogy egy naptári évben egy Sprintet (5+km és 20 +akadály), egy Supert (13+km és 25+akadály) és egy Beastet (20+km és 30+ akadály) kell teljesíteni. Vannak kötelező akadályok, amiket mindenképpen le kell küzdeni és van a többi, ahol egyszer lehet próbálkozni, és ha nem sikerül, akkor a büntetés 30 burpee (azaz négyütemű fekvőtámasz karhajlítással).

sp4

Barnabás állítja, rengeteg erőt ad neki mindez a hétköznapokban, s azt a tudatot, hogy ha ezt kibírta, akkor ezek után bármit…

sp5