Sajátos helyzetük gondoskodást kíván

Fehér bot napi megemlékezésre hívta össze tagjait a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének Veszprém Megyei Egyesülete tapolcai kistérségi csoportja. A rendezvény helyszíne a polgármesteri hivatal udvari tanácsterme volt szerdán. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit.

A látássérült emberek érdekvédelmének története egészen 20-as évekig datálható vissza, amikor létrejött egy szervezet a világháborúban látásukat vesztett katonák megsegítésére. A vakok számára később intézetet, speciális iskolát is létrehoztak Magyarországon. A sérült emberek érdekvédelmét ellátó szövetség Veszprém megyei szervezete a hetvenes években kezdte meg a munkát, a maihoz mérten még rendkívül magas létszámmal. Akkoriban kötelező jelleggel minden érintettet összeírtak és felvettek a csoportba, köztük a ma már operációval gyógyítható “szürkehályogosokat” is- derült ki a Gábor Istvánné kistérségi csoportvezető visszatekintéséből.

A Fehér Bot Napját egyébként minden évben megünnepli a csoport, ilyenkor hagyományosan  egy-egy helyi általános iskolai tagintézmény diákjai adnak műsort . Ezúttal a Kazinczy iskola tanulóinak szép verses, dalos, hangszeres produkcióit hallgathatták meg a látássérültek.  Később gyertyát gyújtottak elhunyt társaik emlékére a jelenlévők.  Az ünnepség alkalmat adott arra is, hogy köszönetet mondjanak a szövetség tisztségviselői azoknak a szervezeteknek, intézményeknek, magánszemélyeknek, akik nélkül nehezebb lenne az érdekérvényesítő munka. Gábor Istvánné külön kiemelte a város, az  önkormányzat anyagi segítségét és azokat a fontos infrastrukturális fejlesztéseket, amely az akadálymentes közlekedés érdekében történtek az elmúlt időszakban.

Gábor Istvánné és a város önkormányzatát képviselő Dobó Zoltán polgármester. A város a szövetségen keresztül támogatja a helyi  fogyatékkal élőket. /fotók: TVT/

A vezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vakok és Gyengénlátók szövetségéhez befolyt egyszázalékos adókhoz a tapolcai  látássérült érdekvédelmi szervezet is  pályázat útján juthat hozzá, érdemes és kell is pályázni, hiszen például különböző gyógyászati segédeszközökhöz így jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá a szövetség tagjai. /Töreky László/