Rövidesen nyit a Tapolca Expo

A Tapolca Expo korábban egy évtizeden át biztosított bemutatkozási lehetőséget a városban a kis- és középvállalkozások számára. Aztán jó ideig elmaradt a program, majd a hagyományt tavaly élesztette újjá a Tapolca Kft.

Az idei eseményre március 16-18. között várják az érdeklődőket a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Amit ígérnek a szervezők: Helyi és környékbeli termelők, borászok, iparművészek, kisvállalkozások minőségi termékeinek, szolgáltatásainak bemutatása. Kulturális programok a helyi és környékbeli fellépőktől. Továbbá gyermekprogramok helyi szervezetek összefogásával. Természetesen gasztronómiai bemutató is lesz, elfelejtett régi tapolcai ételek megismerésének lehetőségével. Az ünnepélyes megnyitót a Tapolca Expo első napján, pénteken 14 órakor tartják. A rendez-vényt szombaton 10 és 18 óra között, vasárnap 10 és 17 óra között látogathatják az érdeklődők.

Az ünnepélyes megnyitót a Tapolca Expo első napján, pénteken 14 órakor tartják. Itt Dobó Zoltán polgármester mond köszöntőt, majd a rendezvény fővédnöke, Orbán Judit, megyei főfalugazdász szintén. Ezen a napon a Tördemic Néptánc-együttes ad műsort.
Szombaton 10 órakor nyitja meg kapuit a helyi termékvásár. Ezzel együtt a Helikon Rádió Roadshow szórakoztatja a résztvevőket, valamint Postás Józsi is színre lép. Délben látványfőzés kezdődik Szarka Zsófival, és a Széchenyi Szakképző Iskola diákjaival. Délután a Batsányi Táncegyüttest lát-hatják. Szombaton 18 óra-kor zár a vásár, másnap 10 és 17 óra között látogathatják az érdeklődők. Ezen a napon, azaz vasárnap az Acro Dance S.E., a Csobánc Népdalkör lép fel, majd 16 órakor átadják a közönségszavazatok alapján elnyert díjakat (standok, termékek díjazása).