Retro Ikarusokkal nosztalgiázunk

A II. Nemzetközi Ikarus találkozó már a reggeli óráktól sok száz látogatót vonzott Tapolcára. Nagyjából félszáz szépen karbantartott öreg jármű megtekintése, városnéző buszozás, Balaton- parti felvonulás, vidám fesztiválforgatag várt a résztvevőkre.

A 2016-os első tapolcai Ikarus találkozó sikere bizonyította, hogy van létjogosultsága az akkor debütáló nosztalgia rendezvénynek, amelyet páros évben a magyar ötletgazdák Tapolcán, páratlan években pedig Németországban rendeznek meg az ottani szervezők.

A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény látogatóit Bordez Christian ötletgazda-szervező és Dobó Zoltán köszöntötte valamivel kilenc óra után. A város polgármestere örömének adott hangot, hogy az Ikarus találkozó megtalálta a közönségét határon innen és túl egyaránt, hogy hazánk számos városán kívül Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Oroszországból és Ukrajnából is érkeztek buszok és látogatók. Dobó Zoltán ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az esemény mostani minőségi megrendezése garancia lesz arra, hogy két év múlva is nosztalgiázni, szórakozni vágyó helyiek és turisták tömegeit vonzza majd a városba.

A méltán híressé vált Ikarus autóbuszok példányaiból közel félszáz sorakozott fel a Köztársaság téren és a Kisfaludy utcai kavicsos parkolóban. A kiállítók között ott voltak a BKV Zrt., a Volánbusz Zrt., több vidéki közlekedési központ, illetve sok magán gyűjtő, valamint német, cseh és lengyel kiállítók járművei is.

Az első évben szűkösnek bizonyult a hely a Déli városrész parkolójában, ezért idén a város központjában, a Tavas-barlangnál, illetve a Köztársaság téren rendezték meg a találkozót. Az esemény  ideje alatt nosztalgia autóbuszjáratok közlekedtek a városban, délután pedig egy 30 kilométeres felvonulás tette emlékezetessé sokak napját.  Az Ikarus karaván ugyanis  Badacsony érintésével a Balaton-part és a Káli-medence útjain volt látható ez időben.   /Töreky László/