Óvodások a fővárosi sakk bajnokságon

Szépen szerepeltek a tapolcai óvodások két hete, a budapesti Sakk Óvodás Bajnokságon.

A tapolcai óvodások szépen teljesítettek első fővárosi bajnokságukon. /Fotó: TVSE Sakk szakosztály/

A Tapolca VSE Sakk szakosztály szeptemberben indított a Tapolcai Kertvárosi Óvodában, illetve annak Barackvirág, Hársfa és Szivárvány Tagintézményében sakk szakkört. A gyerekek szépen fejlődnek, melynek az eredménye is már megmutatkozik. A fővárosban, nemenkénti és korcsoportonkénti bontásban rendezték meg a legkisebbeknek a bajnokságot, ahol Tapolcát nyolc gyermek képviselte. A lányok között negyedik helyen Vajai Lili, míg a fiúk között 4-8. helyen Mészáros Levente végzett. Istváni Lajos szakosztályvezető elmondta, első alkalommal szép helyezéseket sikerült elérniük a gyermekeknek. Kiemelte még Csitári Ádám, Hildesheim Hunor, Kovács Áron, Molnár Zétény, Schramli Dominik, illetve Schramli Szabolcs szép teljesítményét. Felkészítők Kosztolánczi Gyula, Gyarmati János és Paréj József.
/Májer Edit/

Vajai Lili a negyedik helyen zárt. /Fotó: TVSE Sakk szakosztály/