Nőnapot ünnepelt a térségi nyugdíjas egyesület

A Tamási Áron Művelődési Központban ünnepelte meg a nemzetközi nőnapot a Tapolca és Környéke Kistérségi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete tagsága csütörtökön.

Dobó Zoltán: “Meg kell köszönni a nőknek azt a sok jóságot, amit adnak nekünk”

A térség nyugdíjasait tömörítő szervezetnél sok éves hagyomány, hogy ünnepi beszédekkel, kulturális műsorokkal, egy-egy csokor virággal felköszöntik a férfiak az egyesület nőtagjait. Ezúttal, Bertalan Csaba szavalatát követően, Dobó Zoltán polgármester szólt az ünnepeltekhez. – Higgyék el,  életünk csak önökkel lehet teljes. A nemzetnek a legfontosabb egysége a család, a család egységét pedig a nők teremtik meg. Az anyák, a nagymamák gondoskodása, szeretete, tanácsai talán a legfontosabbak az életben, odafigyelve rá, általuk vagyunk képesek előbbre jutni az életben- fogalmazott a polgármester, aki szerint meg kell köszönni a nőknek azt a sok-sok jóságot, amit adnak nekünk életünk folyamán.

Nyakas László elnök nőnapi köszöntőjében,  a tavasz legkedvesebb ünnepének nevezte a nemzetközi nőnapot

Nyakas László egyesületi elnök a tavasz első, de nagyon kedves ünnepének nevezte a nemzetközi nőnapot. – A tavaszhoz hasonlóan a nők a napsütést, a jókedvet, akedvességet, a szerelmet hozzák el életünkbe. Általuk, tőlük leszünk jobbak, ők adják az életet, ők vigyáznak ránk egész életünkben- hangzott el sok egyéb szép méltatás mellett az elnök ünnepi köszöntőjében. Rig Lajos országgyűlési képviselő is a hölgyeket, a nő nemet méltatta. – Minden sikeres férfi, minden sikeres család mögött egy nő áll. Önök azok, akik minket apákat a világ legszebb ajándékával, a gyermekkel ajándékoznak meg. Gyermekeink szemében pedig megláthatjuk a boldogságot, amelyet akkor láthatunk leggyakrabban, ha a kicsi az anyjára, vagy a nagymamájára néz- fogalmazott Rig Lajos.

A Batsányi kórus produkcióját megelőzően,  Csaba Dezső néhány kedves gondolattal ajándékozta meg a jelenlévő hölgyeket

A szónoklatokat követően egymást váltották a színpadon a fellépők, a Batsányi Kórus, a Monostorapáti Vegyeskar, a Batsányi Táncegyüttes tagjai is szép műsorral készültek az alkalomra. /tl/