Népdalkörök pünkösdi találkozója Diszelben

A Csobánc Népdalkör által szervezett Pünkösdi Dalostalálkozónak hosszú évekre visszanyúló hagyománya van Tapolca-Diszelben.  Az esemény idén sem maradt el, szombaton délután tartották a településrész közösségi házában.

Ezúttal a házigazda Csobánc Népdalkör meghívására,  Monostorapátiból, Taliándörögdről, Balatonfüredről és Tapolcáról (Batsányi Népdalkör)érkeztek Diszelbe dalos csoportok, hogy megmutassák repertoárjukat és nem mellékesen egy kellemes délután töltsenek el egymás társaságában. A megjelenteket Kocs Ida a Csobánc Népdalkör vezetője köszöntötte, majd átadta a szót az eseményt megnyitó Dobó Zoltánnak.

Tapolca polgármestere örömének adott hangot, hogy a magyar népdalkincs ápolását sokan fontosnak tartják vidékünkön is, hogy nem hagyják veszni a hagyományos magyar népi kultúra értékeit. – Azt kérem önöktől, hogy a jövőben is őrizzük meg ezeket az értékeket, ápoljuk továbbra is nemzeti hagyományainkat, hiszen akkor élő egy hagyomány, ha azt megkapjuk, foglalkozunk vele, ápoljuk, majd átadjuk utódainknak. Énekeljünk és értsük is meg ami ezekben a dalokban van, így talán kicsit jobbá tehetjük azt a világot, ami körülvesz minket!  – fogalmazott Dobó Zoltán, aki az egymásra figyelés, a baráti együttlét jelentőségét is fontosnak tartotta kihangsúlyozni beszédében.

A megnyitó beszédet követően színpadra léptek a dalkörök, elsőként a házigazda Csobánc Népdalkör mutatta be szatmári, mezőtúri és zalai népdalokból összeállított dalcsokrát. Amint azt Kocs Idától a helyszínen megtudtuk,  a felsorolt tájegységek dalaival értek el arany- minősítést a közelmúltban a Vass Lajos Népzenei Szövetség által meghirdetett országos megmérettetésen. /tl/