Nagy sikerű nőnapi koncert a Filharmóniától

Három Fischer Annie ösztöndíjas művész, Nyári László, Baranyai Barnabás és Szabó Marcell koncertje kivételes művészi élménnyel ajándékozta meg a tapolcai zenekedvelőket a Filharmónia Magyarország szervezésében, a Tamási áron Művelődési Központban, március nyolcadikán.  

Márkus Ferenc  /fotók: Töreky László/

A zenei esemény a Filharmónia Magyarország tapolcai bérletes sorozatának harmadik, egyben  befejező epizódja volt a 2017-2018-as évadban. A koncertsorozat hagyományai szerint, a felnőtt zenészek színpadra lépését most is egy helyi reményteli tehetség hangszeres előadása előzte meg. Ezúttal Márkus Ferenc zeneiskolai tanuló, Fazekas Ádám tanítványa mutatkozhatott be. Eckhard Kopecki egyik ütőshangszerekre írt művét ajándékozta a közönségnek, nagy tapsot kapott érte.

Nyári László( hegedő) és Baranyai Barnabás (gordonka) Szabó Marcell zongorakíséretével, illetve trióban mutatkozott be. Franc A-durr szonátáját, Bartók Román népi táncait, Csajkovszkij Melódia, Valse- Scherzo című művét, Sarasate cigánydalait és Haydn G-durr zongorás trióját (Cigánytrió) adták elő.

Balról: Nyári László, Szabó Marcell és Baranyai Barnabás

A publikum le volt nyűgözve, hiszen a tehetséges zenészek tudásuk, zenei kifejezőkészségük legjavát nyújtották. A közönség megérezte, hogy a három zenész produkciója, híresebb koncertszínpadokon is megállná és meg is állta a helyét az elmúlt időszakban. Mindhárom fiatal művész számos hazai és nemzetközi zenei versenysikerekkel, nívós zenei díjakkal büszkélkedhet. Szűnni alig akaró tapssal jutalmazta előadásukat a tapolcai közönség is. A Filharmónia bérletes sorozta 2018-2019-es évadban is folytatódik- árulták el az illetékesek. Jegyeket és bérleteket továbbra is a nívós koncerteknek helyet biztosító Tamási Áron Művelődési Központban válthatnak a zenerajongók, szeptember 20-ig,  kedvezményes árakon.   /Töreky László/