MSZP az igazságtalanságokról

Azt már eddig is tudtuk, hogy létezik un-ortodox gazdaságpolitika meg un-ortodox nemzeti banki irányítás, de hogy van un-ortodox matematikai számítás is, azt eddig nem tudhatta a magyar állampolgár. Pedig a jelek azt mutatják, hogy létezik ilyen, amelynek létrehozója természetesen az Orbán-kormány, mely mindig a nemzet érdekében tevékenykedik.
Miről is van szó? – tette fel a kérdést Árvai Gábor,  az MSZP Veszprém megyei szervezetének alelnöke, a párt tapolcai irodájában tartott hétfői sajtótájékoztatón.


– A kormány nagyon érdekesen (un-ortodox) módon számítja a nyugdíj emelés alapját képező inflációt. A nyugdíjasok november folyamán kapják meg a maximum 18000 forintos nyugdíj-prémiumot, de az idén nem lesz nyugdíjkorrekció. Vajon miért nem? Zárójelben megjegyezném, természetesen 18000 Ft körül az kap, akinek nyugdíja 80000 Ft felett van, míg a nyugdíjminimum 28500 forintját nézve ez az összeg csak 6000 Ft lesz. Gondolom, nagyon sok nyugdíjas örömmel veszi és boldog, hogy a 11. hónapban sor kerül a nyugdíj-prémiumok kifizetésére. Azt gondolják, hogy az Orbán-kormány nagyon is nyugdíjbarát és ezáltal törődik is velük.
Az Erzsébet utalványoknak azonban úgy látszik, hogy kiterjedt az árnyéka és ezért nem veszik észre a nyugdíjasok, hogy egy kész átverés show-nak a szenvedő alanyai. Abba már ne is menjünk bele, hogy a svájci indexálás eltörlésével havonta több ezer forintot vettek ki a zsebükből, ami éve szinten már tízezres nagyságrendben mérhető, amiről természetesen a közpénzből felhizlalt lakájmédia egy szót sem szól. De lássuk a tényeket. A Bajnai-kormány döntött még arról, hogy ha a gazdaságnövekedése meghaladja a 3.5 %-ot, akkor egyszeri prémiumot kapnak a nyugdíjasok. Mivel a GDP 4 % felett nőtt, így bizony a nyugdíjasoknak a törvény szerint járna a pénz. Csak a tényszerűség kedvéért: 1600 milliárd Ft plusz keletkezett a gazdaságban ahhoz képest, mintha csak 3.5% lenne a növekedés. Kb. 40 milliárd forintból jönne ki a nyugdíj korrekció kifizetése, amire a kormány nem hajlandó és ezáltal alaposan átveri és anyagilag megrövidíti hőn szeretett nyugdíjasait. Nagyon érdekesen számol a KSH. Június hónap óta minden hónapban 3 % feletti az infláció, szeptemberben már megközelítette a 4 %-ot. Mégis a január és a szeptember közötti időszakra, ami a nyugdíj kiegészítés alapját képezi, 2.7 %-ot számolt a KSH. Nem lesz tehát nyugdíjkorrekció, miközben már most egyértelmű, hogy az év hátralévő időszakában jóval 3 % felett lesz a drágulás.
Magyarul: ugyanannyi nyugdíjért kevesebbet lehet vásárolni a boltban. Jövőre még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a 2019-re tervezett költségvetés 2.7 %-os éves inflációval számol, miközben a MNB, azaz Matolcsy és csapata is 3.3%kal számol, míg a gazdasági elemzők 3.5-4 % közöttire teszik az infláció jövő évi mértékét. Így a januári 2.7%-os nyugdíjemelés már az indulása pillanatában alacsonyabb lesz, mint az infláció és korrekcióra csak 2019 végén kerül majd sor – fogalmazott Árvai Gábor.
– A nyugdíjasok főként két dologra költik a pénzüket – folytatta -, élelmiszerre és sajnos gyógyszerre. Egy példa: a sertéstarja két évvel ezelőtt 990 Ft volt kilónként. Az áfa közben lecsökkent 22 %-ra. A tarja ára meg 1300-1400 Ft közé emelkedett, azaz több mint 30 %-kal lett drágább. De hasonló a helyzet a tejjel, és más termékekkel is.
Sajnos, folyamatosan romlik a nyugdíjasok életszínvonala a rendszer pokoli igazságtalanságai miatt Az idén a bérek 12 %-kal emelkedtek a nyugdíjak 3 %-kal. Az aktív dolgozók és a nyugdíjasok között egyre jobban nyílik az olló, de mivel a frissen nyugdíjba menők a jelenlegi béreket beszámítva kapják járadékukat, sokkal magasabb nyugdíjuk van, mint annak aki 10 éve ugyanannyi ledolgozott munkaidő után, ugyanabból a munkakörből ment nyugdíjba. Sajnos, egyre több ember él mélyszegénységben hazánkban és a nyugdíj-feszültségek is egyre nagyobbak. De hát pont itt lenne igazságos a rendszer, amikor az egész Orbán-rezsim az igazságtalanságok tömkelegének talaján áll? – hangsúlyozta a megyei alelnök.