Minden korosztályt vár a Basic Táncstúdió

Két új kurzust indított a Basic Táncstúdió, így már minden korosztályból várják a táncolni, mozogni vágyókat.

Ősszel fúziós néptánc kurzust indított a Basic Táncstúdió, melyeket Folmeg Barbara és Buzás Balázs oktat. /Fotó: Májer Edit/

A Basic Táncstúdió közel tíz éve működik a városban. Ősszel két új kurzust indítottak, a fúziós néptánc órákat, valamint a felnőtt táncórákat. Folmeg Barbara stúdióvezető kereste meg a Batsányi Táncegyüttestől Buzás Balázst, amikor felmerült a fúziós néptánc óra ötlete. A tavalyi táncgálájukon már kísérleteztek azzal, hogy a modern tánc elemeit vegyítették a néptánccal. Miután a résztvevő gyerekek és a közönség tetszését is elnyerte a kezdeményezés, ősszel felvették az órarendbe Barbara és Balázs vezetésével a fúziós néptánc órákat. Mindketten a maguk táncstílusát oktatják, majd a kettőt közösen összevegyítik és folyamatosan alakítják a koreográfiákat.

A néptánc és a modern tánc elemeit vegyítve születnek meg az új koreográfiát. /Fotók: Májer Edit/

A felnőtt tánckurzus elindítását az anyukák kezdeményezték, akiknek nagyon tetszett, amit gyermekeik a stúdióban tanulnak. Az alapoktól kezdték a táncórákat, mára pedig erősítés, nyújtás és természetesen tánc is szerepel a kurzus „tananyagában”.

A két új órán kívül mese balett, jazz tánc, illetve kortárs tánc és akrobatika szerepel még a választható kurzusok között. Barbarán és Balázson kívül Fehér Barbara és Szabó Bence oktat táncot. Bence egyébként most már álladó társulati tag a Madách Színházban is.

Idén is készülnek a veszprémi Connector Táncfesztiválra. A kép a tavalyi versenyen készült, ahol a „Top Secret” formációval arany minősítést szereztek. Felkészítőik (balra hátul) Fehér Barbara, Folmeg Barbara és (jobbra) Szabó Bence. /Fotó: Kiss László/

Folyamatosan készülnek a fellépésekre és a versenyekre. Márciusban a veszprémi Connector Táncfesztiválra, áprilisban a Lenti Táncversenyre utaznak. Tavaly rengeteg érmet hoztak haza mindkét helyről, így idén is okkal bizakodhatnak a dobogós helyekben. Május végén, Tapolcán tartják éves gálájukat, majd nyáron ismét várják tánctáboraikba a gyermekeket. /Májer Edit/

A tavalyi nyári tábor már három hetes volt. Különböző korosztályokból várták a gyerekeket. A programban nem csak tánc szerepelt. /Fotó: Kiss László/