Mi legyen a varjakkal?

Parázs vitát váltott ki az elmúlt hetekben a vasúti parkban évtizedek óta tömegesen élő, fészkelő vetési varjak tervezett eltávolítása. Számos panaszos a madarak hangos károgását, ürülékük köztisztasági, közegészségügyi negatív hatását említette, végső soron egy élhetetlen városi park képét festették le. Mások szerint a 2001 óta védett madárfaj elüldözése hiábavaló, ökológiai, természetvédelmi szempontból pedig káros emberi beavatkozás.

A Petőfi liget és a madárfészkek-egyelőre nyugalomban  /tl/

Ez utóbbi észrevételeknek is helyet adva, a hivatal egy helyi madarász szakember természetvédelmi javaslatait is fontolóra vette, hogy valóban racionális és hosszú távon is jó döntés születhessen a kérdésben. Bakos Gáborné városüzemeltetési csoportvezetőtől megtudtuk, rendszeresen, gyakorlatilag évek óta érkeztek lakossági panaszok a varjak miatt. Jelenleg a megfelelő hatósági engedély birtokában nincs akadálya a madárfészkek eltávolításának és a szakszerű riasztási módozatok alkalmazásának. A madarak tervezett és “előírás szerinti, szakszerű” eltávolítása zöld utat kapott a kormányhivatal természetvédelmi osztályától, a határozat megszületett, tehát minden szempontból legális a gyakorlati megvalósítás. – Ha valamilyen szempontból problémás lenne az elképzelés, a nemzeti park és egyéb illetékes szervek, akik szintén megkapták a szóbanforgó határozatot, már jelezték volna ellenvetésüket. Gyakorlatilag még időben, fészeklevétellel, riasztással arra kényszerítjük a madarakat, hogy inkább a parkon kívül, külterületeken fészkeljenek, ahol hasonlóan magas fák, hasonlóan jó élettér áll rendelkezésükre- mondta el lapunknak Bakos Gáborné. Mint megtudtuk, jelenleg nagyjából háromszáz fészek található a parkban, ezeknek mintegy felét használják a madarak. Ha fészkeiket eltávolítják és különböző riasztó módszerekkel élnek, akkor vélhetően elszoknak a vetési varjak a parkból. Ha a riasztást következetesen, tehát időről-időre megismétlik, talán vissza sem térnek. A tervezet véleményezésébe önkormányzati partnerként bekapcsolódott Árvai Gábor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi vezetője is. Szerinte a védettséget élvező vetési varjú költési időszakon kívüli kiszorítása törvényes ugyan, de természetvédelmi szempontból erősen aggályos, hiszen az nem lehetséges anélkül, hogy számos egyéb helyben fészkelő madárfajt ne veszélyeztetne. Az ismétlődő riasztások miatt felborul a természeti egyensúly, eltűnik számos madárfaj a ligetből. A Petőfi liget a csúszka, a cinege, a fekete rigó, a barátposzáta, a csóka, az erdei fülesbagoly és számos harkályféle otthona is. Elriasztásuk a férgek, a növénykártevők jelentős elszaporodásával járna-állítja a szakember, de egyéb észrevételt is megfogalmaz. – Varjakat elriasztani nem lehet úgy, hogy az a többi madarat ne zavarja. Ráadásul a varjú egy intelligens és a városi körülményekhez kiválóan alkalmazkodó állat, valószínű, hogy nem oda repül, ahova szeretnénk, vagy hamar viszatér oda, ahol jól érzi magát. Sokkal inkább várható, hogy tömegesen a Tópart fáira, vagy éppen a kórház, a Köztársaság-tér környékére költözik át, ez utóbbi területen 37 magas, fészkelésre alkalmas fa várja- állítja a szakember. Mindenesetre a varjak fészkeinek eltávolítását és a hozzá kapcsolódó ágazó munkákat egyelőre elhalasztották az illetékesek. Információink szerint,  ősszel kerülhet sor először a tervezett intézkedések kivitelezésre, ám az egyeztetések eredményeként  szinte biztos, hogy nem alkalmazzák majd az egyébként engedélyezett hangos riasztás. /tl/