Megbecsült pedagógusok

Díszdiplomákat vettek át, búcsúztak nyugdíjba vonuló kollégáiktól és köszöntötték a frissen munkába állókat Tapolca és a környező  települések pedagógusai, önkormányzatai . A hagyományos Városi Pedagógus Nap eseményeinek  a Tamási Áron Művelődési Központ adott otthont pénteken.

A rendezvényen  Dobó Zoltán mondott ünnepi beszédet. A város polgármestere méltatta a pedagógusok erőfeszítéseit, hivatástudatát, de rámutatott, mindez kevés lehet, ha a társadalom, a szülők és a város részéről nem kapják meg a nevelés sikeréhez szükséges támogatást, segítséget. Fontos, hogy minden szereplő kivegye a részét a majdani állampolgárok, a jövő felnőttjeinek neveléséből és képzéséből, hiszen számukra nem csak tudást, hanem jövőképet,  az itthon maradáshoz szükséges lehetőségeket kell biztosítani- fogalmazott.  A köszöntőt követően adta át a polgármester  a tapolcai pedagógusoknak járó díszdiplomákat.

Dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella Rubin díszdiplomáját vehette át az eseményen

Arany díszdiplomára érdemesült Mayer Márta Mária, Dr. Tompos Józsefné és Kulka Gáborné.  Rubin díszdiplomát Dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella vehetett át. Márvány Péter kapolcsi és Takács Péter monostorapáti polgármesterektől Nagy Lajos nyugdíjas pedagógus Gyémánt díszdiplomát, Major Ferencné pedig Vas diplomát vehetett át. Búcsúztak a nyugdíjba vonuló pedagógus kollégák. Elköszönt a Tapolcai Kertvárosi Óvodától Gáspár Györgyné, Kiglics Istvánné és Süléné Tóth Piroska óvodapedagógusok és Török Lászlóné dajka. Dobó Zoltán polgármester és Tóth Mária,  a Balatonfüredi Tankerületi Központ irodavezetője közösen köszöntötték a tapolcai iskolákból nyugdíjba vonulókat. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Székhelyintézményétől  Mészáros Tiborné tanítónő, a Kazinczy Tagintézményétől pedig Szalainé Németh Katalin és Virág Károly pedagógusok búcsúznak az idén.
A Tapolcai Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézménytől köszönt el Tihanyiné Orosz Sarolta tanárnő és Németh Lászlóné könyvtáros.
A Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézményétől vonul nyugdíjba Ujváriné Dancs Gyöngyi Éva konduktor és Matics Éva oligofrén-logopédia szakos gyógypedagógus.
A Batsányi János Gimnázium és Kollégium nyugdíjba vonuló pedagógusa Baloghné Szabó Edit pedagógus és Sándor Krisztina technikai alkalmazott.
A Gönczy Pál Szakközépiskola és Szakiskola nyugdíjba vonuló pedagógusa, Busa Andrásné. A Széchenyi István Baptista Középiskola nyugdíjba vonuló pedagógusa, Farkasné Szabadi Ágnes. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet ezúttal Gáspár Györgyné, Kiglics Istvánné, Süléné Tóth Piroska, Szalainé Németh Katalin, Virág Károly, Ujváriné Dancs Györgyi Éva és  Matics Éva vehette át az ünnepség keretében.

Májer Edit és Lamporth Gusztáv zenei produkciója színesítette a pedagógusnapi  ünnepséget

Hagyományosan Tapolca önkormányzatával közösen ünneplik és szervezik a pedagógus napot a környező települések is. Mészáros László lesencetomaji polgármester Wéberné Borbély Éva nyugdíjba vonuló pedagógustól búcsúzott. Takács Péter monostorapáti polgármestere Czverencz Gyulánét, majd Dobó Zoltán tapolcai polgármesterrel közösen Marton József pedagógus, intézményvezetőt köszöntötte nyugdíjazása alkalmából. Balassa Balázs szigligeti polgármester,  Csombó
Lajosné intézményvezetővel,  Szalay Csabáné óvónőtől
köszönt el. A lesenceistvándi nyugdíjba vonulóktól Tóth Csaba polgármester és Hegyiné Kalmár Lívia intézményvezető búcsúzott. Néhányan  pedagógus szolgálati emlékérmet is átvehettek  Tóth Máriától. Idén Szőke Jánosné, Morvai László, Gróf Sándorné és Wéberné Borbély Éva érdemesült  a kitüntetésre. Pályakezdők köszöntésére is alkalmat adott a Városi Pedagógus Nap. Nagy Rudolfné nemesgulácsi polgármester,  Magyar Kitti Cintia óvónőt köszöntötte, Dobó Zoltán pedig a Tapolcai Kertvárosi Óvoda két új munkatársát, Malkovics Beatrixot és Oláh-Rédei Nikolettet. A Szász Márton Általános Iskolában kezd Rénes Fanni pedagógus, a  Batsányi tagintézményben pedig Szabó Klára ének-angol szakos tanár lesz az új munkatárs.

A pedagógusnapi ünnepséget Májer Edit és Lamport Gusztáv zenei előadása színesítette. A TÁMK aulájában Dobó Zoltán pohárköszöntőjével és állófogadással zárult a rendezvény. /tl/