Matematikából a legjobbak között

A Bolyai matematika csapatversenyen második helyezést ért el a Bárdos Lajos Általános Iskola 6.z osztályos csapata.

Krachun Éva felkészítő tanár (középen) csapatával Gerencsér Ákossal, Nagy Réka Napsugárral, Molnár Lilivel, és Cséri Sárával

Erről a gyerekek felkészítője, Krachun Éva tájékoztatta lapunkat. A tanárnőtől megtudtuk, hogy a tapolcai gyerekek mindössze 7 ponttal maradtak le az elsőtől. Tavaly harmadik helyen végeztek, idén második lett az együttes és joggal bíznak abban, hogy jövőre akár az első helyért szállhatnak versenybe. Ha olyan szorgalommal és lelkesedéssel készülnek fel, mint eddig, akkor erre jók az esélyek. A szép eredmény Molnár Lili, Nagy Réka Napsugár, Gerencsér Ákos és Cséri Sára nevéhez fűződik.