Lakatos Levente Tapolcán

Aranykönyv díjak, A Magyar Könyvek Viadalán az év írója és az év szórakoztató könyve elismerés, több mint százötvenezer fős rajongótábor. Többek közt ezekkel büszkélkedhet a harmincas évei elején járó fiatal író, aki az Országos Könyvtári Napokon városunkba látogatott.

A szerzővel Péringer Petra könyvtáros beszélgetett, aki mind a munkásságáról, mind magánéletéről, személyiségéről kérdezte, bár, mint kiderült, az ő esetében ezek nem szétválasztható dolgok. A találkozó során feltűnhetett, hogy a női nem tagjai teszik ki Levente rajongóinak nagy részét, leginkább ők olvassák könyveit.

A találkozó során feltűnhetett, hogy a női nem tagjai teszik ki Levente rajongóinak nagy részét, leginkább ők olvassák könyveit.

A beszélgetésből kiderült, már gyermekkorától kezdve sok hölgy vette körül, ezért könnyebben azonosul női karakterekkel, az ő szemszögükből is képes láttatni történeteket. Ma már nem is gondolnánk, egykor testsúlyproblémákkal küzdött, ami miatt csúfolták, ám jelentkezett egy drámatagozatos gimnáziumba, színésznek, újságírónak állt, 17 évesen pedig az első írói sikereit érte el. Az est során többször hangsúlyozta, sosem szabad feladni, a terveinkért, álmainkért küzdeni kell, és nem megijedni a kudarcoktól. Ahogy ő sem hátrált meg, bár többször megtehette volna, mikor negatív kritikákat kapott. A beszélgetés jó hangulatban telt, Leventének többször voltak humoros megjegyzései, történetei, ezeket pedig csak fokozta Tomo, a kutyája, akit elhozott magával.

A közönség megtudhatta, gyermekek számára íródott egy könyv a kedvencről, ami a fiatal író felügyelete alatt készült el, és nem tartja kizártnak, hogy a későbbiekben mesékkel is foglalkozzon. Most viszont más dolga van, még az idén új könyve jelenik meg, és több helyre hívták író-olvasó találkozóra szerte az országban. A kialvatlanság és annak dacára, hogy nyakig ül a tennivalóban, egyáltalán nem látszott rajta a fásultság, mielőtt elköszönt, kedvelőinek dedikált, névre szóló könyvjelzőt osztogatott, velük „szelfizett”- úgy tűnt, a jelenlévők rögtön a szívükbe zárták a fiatal írót.

Kedvelőinek dedikált, névre szóló könyvjelzőt osztogatott, velük „szelfizett”.