Kórusok a színpadon

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban az Adventi Kórustalálkozót.

korustal_24aaa

A program résztvevőit Rig Lajos országgyűlési képviselő köszöntötte, kiemelve a zene jelentőségét, és ezen belül az emberi hang alkotta kórusmuzsika szépségét. A tiszta, emberi hangot, amiben nem is szenvedett hiányt a publikum.
A színpadon elsőként a Batsányi Népdalkör szólalt meg, majd a balatonedericsi Magnificat következett. A harmadik fellépő csoport a Csobánc népdalkör volt, utána a Tapolcai Protestáns Énekegyüttes, a Tapolcai Kamarakórus, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Adventi Kórusa lépett fel, és énekelt a Batsányi Vegyeskar, valamint a Szigliget Általános Iskola gyermekkórusa. Természetesen az idén sem maradt el az igazán hatásos és maradandó zenei élményt nyújtó összkari produkció.
A műsor után a házigazda intézmény nevében Füstös Zsuzsanna igazgató köszön-te meg a részvételt minden csoportnak, s mindezt oklevelek, ajándékok átadásával még hangsúlyosabbá tette. Az énekesek a Batsányiból együtt vonultak át a Szent György Panzió Étterembe, ahol a közös vacsora közben, immár kötetlenül beszélgethettek a kórusok tagjai erről a szép, adventi hangulatú délutánról.