Kigyúlt az első adventi gyertya

Az első gyertya meggyújtásával advent első vasárnapján megkezdődött a hagyományos, Adventi várakozás  néven ismert, színes tapolcai programsorozat.

Az események jégszobrász show-val indultak, majd Dobó Zoltán ünnepi beszédét hallhatták az érdeklődők. A polgármester úgy vélekedett, hogy az adventi várakozás erősíti a családok összetartó erejét. – Mivel 2018 a családok éve, így a mai gyertyagyújtást azoknak ajánlom, akik a család eltartása érdekében nem lehetnek itt velünk, akik távol dolgoznak – tette hozzá.


A város ünnepi fényeinek bekapcsolása után a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola diákjai szavaltak, majd a történelmi egyházak képviselői mondtak köszöntőt a színpadon. A folytatásban a Batsányi Táncegyüttes adott műsort, illetve Dávid Roland fellépése szerepelt a kínálatban.


Az Adventi várakozás részeként a második vasárnapon, azaz 9-én lesz a népszerű forralt bor főzőverseny. A Mindenki karácsonya az idei évben 16-ára esik, amit a Tamási Áron Művelődési Központ
munkatársai szerveznek. Jó tudni, hogy péntekenként fanyüvő családi játékpark és „Vacogó kuckó” vár mindenkit, kézműves foglalkozással, szombatonként pedig zenés estekkel készülnek a szervezők, hogy még kellemesebbé tegyék forralt borozást, teázást a Fő téren.


December 8-án délután 3 órától számítanak a gyerekeket a Csermák József Rendezvény-csarnokban, hiszen 17 órakor ideérkezik a városi mikulás. Az év végén, harmincadikán tartják a kolbásztöltő versenyt, amelyre december 19-ig jelezhetik részvételi szándékukat az ifjúsági és a felnőtt csapatok. A sokak által kedvelt Malom-tó úszásra idén is megérkezik Schirilla György, a „nemzet rozmárja”, valamint Deák Bárdos Mihály birkózó is elfogadta a tapolcai invitálást. A tó partjáról aztán a Fő térre helyeződik a hangsúly Szilveszter éjszakáján. Itt már este 7-től DJ Szasza szolgáltatja a zenét, éjfélkor pedig közös koccintásra vár mindenkit a város polgármestere.