Kamerákkal és térrendezéssel a közbiztonságért

Térfigyelő kamerák üzembeállításával, illetve többek között bokrok, cserjék irtásával kíván rendezettebb, vonzóbb, bűnözéstől mentes állapotokat teremteni a Malom-tó partján is a város polgármestere.

Dobó Zoltán elmondta, már folyik a kamerák működtetéséhez szükséges gerincvezeték kiépítése. – Közép és hosszútávon a város egyéb részeit is be fogjuk kamerázni, hiszen nincs más választásunk. A jelenlegi viszonyok mellett, a rendőrség nem tud nagyobb erőket mozgósítani a város közbiztonsága érdekében, hiszen más szakmákhoz hasonlóan ők is létszámhiánnyal küzdenek. Tervünk az, hogy kamerákkal felveszünk mindent és komoly bírságokat szabunk ki a közrendet megzavaró, a város lakosságát irritáló, gyakran inzultáló deviáns alakokkal szemben.

A biztonságot és a rend fenntartását szolgálja az is, hogy az alsó- tó környékén a bokros, rejtekhelyet adó növényzetet visszavágjuk, illetve egy-egy részen kiírtjuk. Megfigyelésünk szerint,  ezek a helyek vonzzák a drogosokat, az utcán élőket, a szemetelőket és  gyakran ürüléktől bűzlenek. Nem gondoljuk, hogy mindez rendben van, igyekszünk minden lehetséges módon elejét venni a bűneseteknek, a tapolcaiakat zavaró jelenségeknek- világított rá az intézkedések hátterére a polgármester. – A mi dolgunk, hogy a tisztességes, normális emberek érdekeit képviseljük, úgy, hogy saját eszközeinkkel is csökkentjük az emberi együttélés írott és íratlan szabályait semmibe vevő alakok komfortérzetét- fogalmazott Dobó Zoltán. /tl/