Jubileumi kiállítás

Kedden délután nyitották meg a Tapolcai Városi Képzőművész Kör tizedik jubileumi kiállítását a Tamási Áron Művelődési Központban.

Barczáné Tóth Boglárka intézményvezető köszöntője után, a Sokféle útjaink című tárlatot Dobó Zoltán polgármester nyitotta meg. Beszédében szólt arról a tehetségről, képességről, amely jelen esetben is megmutatkozik, immár nem először. Úgy fogalmazott, nagy bátorság kell ahhoz, hogy  valaki felnőtt fejjel kiálljon a közönség elé, s a művészeten keresztül feltárja érzéseit, gondolatait.
Az alkotókat, a műveket Tihanyiné Bálint Zsuzsa mutatta be.
A jubileumi kiállításon Füstös Lászlóné Jutka, Horváth Róbert, Horváth Sándorné Éva, Pálffy Gézáné Szabó Éve, Somogyiné Varga Anikó, Stankovics Béláné Anikó, Sütő György, Szita Szabolcs, Tihanyiné Bálint Zsuzsa és Verebélyi Zoltán alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők július 12-ig, majd július 29. és augusztus 23- között a Tamási Áron Művelődési Központban.