Jeges pusztítás a környékbeli szőlőkben

Viharral érkező eső öntözte és tépázta meg az elmúlt héten a környék szőlőültetvényeit. Az áprilisi fagykárok után, a szőlészek egyik legrettegettebb- , ugyanakkor kivédhetetlen ellensége a jég sem maradt ki idén a természeti csapások közül. Zalahalápon egy helyi szőlősgazda nem emlékszik rá, hogy lett volna bármikor is  az elmúlt évtizedekben hasonlóan durva jégverés.

(Nagyításhoz kattintás a képekre)

jégpermet

  Az elmúlt hónapban a peronoszpóra és a lisztharmat ellen küzdöttek a gazdák és amikor azt hitték, hogy a csatát megnyerték már nyakukon volt a viharos széllel, esővel érkező, helyenként szárazon aláhulló jég. Mező Sándor a Szent György-hegy hegyközség hegybírója lapunknak elmondta, hogy a hegy kisapáti és hegymagasi oldalát, továbbá a Csobánc- hegy Tapolca felőli részét érintette a leginkább a jégeső. Ezeknek a területeknek a szőlőültetvényeiben átlagosan mintegy húsz százalékosra tehető a kár, azaz nagyjából ennyi a fürtökön a sérült bogyók aránya.

jéges 2

Sok helyen a leveleken szinte nem is látszik sérülés, azonban a fürtök nagy százalékát elérte a jég, repedt, barnuló bogyók árulkodnak a csapásról. A diszeli részen ugyanakkor kisebb, talán tízszázalékos kieséssel számolhatnak a gazdák- tudtuk meg. A szerdai „ítéletidő” a Szent György-hegyre merőlegesen telepített szőlőkben rosszabb, átlagban harminc százalék körüli bogyósérülést produkált. Némileg tágabb kitekintésben, Balatonszőlős, Balatonfüred és Somló vidékét sem kerülte el a jégeső. – A kollégák nagyon nagy károkról számoltak be az említett térségekből, nekünk hozzájuk képest szerencsénk volt- tájékoztatott a hegybíró. Mező Sándor szerint az időjárás várhatóan ismét felmelegszik, napos idők várhatók, a sérült bogyók remélhetően maguktól is le fognak száradni. Rothadás ellen, továbbá a szokásos réz és kéntartalmú permetszerekkel ugyanakkor  megvédhetjük a szőlőt.  Nem kell feltétlenül beiktatni egy plusz permetezést, inkább érdemes előrehozni a normál tervezett következőt.

jéges

Zalahaláp és a zalahalápi szőlők nagyobb károkat szenvedtek. Illés József a hegyközség választmányi tagja kisebb tojásnagyságú, ráadásul hosszabb ideig szárazon eső jégről számolt be lapunknak. – Megítélésem szerint, a termésveszteség a harminc-negyven százalékot is elérheti a Haláp-hegy lejtőin és lábánál egyaránt. A jég nálunk a lombozatot, a leveleket is alaposan megtépázta. Érdemes most a rossz idő elmúltával réztartalmú szerekkel permetezni- javasolta a Illés József. A halápi szőlősgazda nem emlékszik rá, hogy valamikor is ilyen erőteljes jégverés érte volna a települést és az ültetvényeket. Balatonedericshez, illetve a Keszthelyi-hegység közeli szőlőihez valamivel kegyesebb volt az ég. Ott viszonylag kisebb károkat okozott a nagy erejű széllel, de bő vízzel, és aránylag rövid ideig tartó jéghullással járó viharos idő.  Ugyanakkor egy várvölgyi gazda arról számolt be, hogy magasabban fekvő szőlőjét jelentős jégverés érte.