Játékosan szerettetik meg a focit

A TIAC VSE nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás kinevelésére. Egészen kisgyermekkortól kezdve foglalkoznak az ifjú labdarúgókkal. Az U7, U9, U11 korosztállyal sikeres évet zártak.

Krachun Éva edző évértékeléséből megtudtuk, szeptemberben tizenhárom óvodással kezdte el a munkát az U7-es csapatban, közülük öten már az előző évben is nála rúgták a labdát. Lemorzsolódás, betegség, újak érkezése kísérte végig az évet, végül tizenhét fővel zártak. A kicsiknek a játék a lényeg, így e köré építette a feladatokat is. A csoportban sokan az életkoruktól „elvárható” szintnél jobban oldották meg az összetettebb, nehezebb feladatokat is, de mindenkiről elmondható a fejlődés. Az őszi és tavaszi Bozsik tornákon, fesztiválokon ügyesen szerepeltek a gyerekek. A téli-tavaszi veszprémi tornán két csapattal indultak, mindkettő kiemelkedett a mezőnyből. Edzőjük Krachun Éva

Az U9-esek is sikeres évet tudhatnak maguk mögött, melyet a dinamikusan fejlődő létszám is bizonyít, hiszen tizenkettő fővel kezdték az őszt, végül huszonhárman zárták a tavaszt. Elsősorban az MLSZ által szervezett Bozsik fesztiválokon vettek részt, melynek legfőbb célja a játék megszerettetése a gyerekekkel. A téli időszakban több meghívásos teremlabdarúgó tornán szerepeltek, ahonnan dobogós helyekkel térek haza. Hetsey Pál és Orbán Kálmán edzők elmondták a játékosok sokat fejlődtek, önmagukhoz képest nagyot léptek előre.

A legszembetűnőbb haladást, önmagukhoz mérten, az U11-es gyerekek érték el, mondta el Hanzmann László edző. A korosztálynak javasolt játék és mérkőzés képzést tartotta szem előtt, azaz a technika fejlesztését és érvényesítését a játékhelyzetek megoldásában, a játékérettség szintjének emelését, valamint a játékszemlélet fejlesztését. Az alapokat folyamatos ismételték, de mindig más formában, továbbá az alaptaktikai elemek oktatásáról, sem feledkeztek meg. A gyerekek helyt álltak a labdarúgó tornákon, a Bozsik tornákon, valamint a téli futsal bajnokságon is.

/Májer Edit/