Ismét pályára lép az irányító

Antal Edit – Újra a Tapolca VSE női kézilabda szakosztály felnőtt csapatát erősíti Antal Anett, a csapat irányítója, aki 2014. augusztus első napjaiban egészséges, Kristóf nevű kisfiának adott életet. A rutinos, korábban junior magyar válogatott kézilabdázó elérzékenyülve nyilatkozott:

Anett„Köszönöm, hogy gondoltak rám, jólesik és megtisztelő. Igen, valóban elkezdtem újra edzeni. A 2013. őszi bajnokságban játszottam utoljára, az utolsó 3 meccset már várandósan vállaltam, nem akartam cserben hagyni a csapatot. Ennyi kihagyás után nagyon jó volt újra mozogni, bar azért futottam és tornáztam otthon, mert szükségét éreztem. Persze az a mozgás nem volt ugyanaz, mint közösségben edzeni, éppen ezért nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat. Sok az új arc nekem, és nagyon fiatalok a jelenlegi csapattársak, így nagy kihívás lesz jó teljesítményt nyújtani, és valamilyen szinten példát mutatni az ifjúságnak. Sokan elmentek a csapatból, amit nem igazan értettem, és sokan kihátráltak a csapat mellől, ami nagyon elszomorító. Véleményem szerint nem csak akkor kellene a csapat mellett állni, amikor megy a szekér, hanem akkor is, és főleg akkor, amikor nehéz időszakot él át a csapat, és a fennmaradásunk is bizonytalan. Hála és köszönet annak a maroknyi embernek, akik nem adták fel, és keményen dolgoztak időt, fáradtságot és a családjuktól elvett időt nem sajnálva a női kézilabdáért Tapolcán.
Nagyon hiányzott a csapat, és maga a kézilabda. Természetesen nyomon követtem a bajnokságban való szereplésüket, és bízom abban, hogy tudok segíteni a csapatnak. Nagyon kellene pontot, pontokat szereznünk, és azon leszünk, hogy bebizonyítsuk magunknak és mindenkinek, hogy a tapolcai női kézilabdának igen is van létjogosultsága még a nehézségek ellenére is.
Miután augusztusban megszületett második gyermekünk, Kristóf, így sajnos a meccseken kívül csak heti egy edzést tudok vállalni, melyre azonban hozom a kislányomat, Noémit is, aki ugyan még csak 5 éves lesz májusban, de már ő is belekóstolt a kézilabdába. Fél éve járunk szivacskézire Pápán, amit nagyon szeret, és egyre ügyesebb. Remélem, nem veszik el menet közben a lelkesedése. Jó lenne, ha ő is versenyszerűen tudná űzni ezt a sportot, ha lesz hozza kedve és tehetsége.
Én mindenesetre meg fogok mindent tenni annak érdekében, hogy eredményesen szerepeljünk a bajnokságban, és erre fogom buzdítani a csapattársaimat is.”