Irodalom-Birodalom

Újabb nyári programmal kedveskedett a Wass Albert Könyvtár és Múzeum a gyermekek, ezúttal elsősorban az irodalmat kedvelők számára.

A július 30. és augusztus 3. között megrendezett bejárós tábor jutalom volt azok számára, akik a könyvtár olvasópályázatára jelentkeztek. Ez azt jelentette, hogy nem csupán Tapolcáról, hanem messzebbről is érkeztek alsó tagozatos diákok, így például Veszprémből, Székesfehérvárról, de a fővárosból is. Ez nem újdonság az intézményben, ugyanis 25-30 éve szerveznek nyári foglalkozásokat gyermekek számára, tudtuk meg Vasáros Ferencné gyermekkönyvtárostól.  A programok összeállításánál fontos szempont volt a változatosság, hogy elsősorban környező helyszíneket érintsenek és, hogy minél kevesebb költséget vonjon maga után. A gyermekek a tábor során pontokat gyűjthettek, melynek célja a motiváció, pozitív megerősítés volt, továbbá jutalmazták a tisztaságot, egymás tiszteletben tartását. A tábor első napja a „Hős lovagok, bátor megmentők” elnevezést kapta. Ekkor került sor a gyermekek, felnőttek bemutatkozására, csapatok megalakulására. A mesemondást követően Nyirő Tamás mutatta be gyűjteményét, majd a délutáni kézműves foglalkozás után gyermekjógával zárult a nap. Kedden, az „Írók, könyvek” napján Szabó Viktóriával, A porcelánbaba c. mese szerzőjével volt interaktív író- olvasó találkozó.

. Kedden, az „Írók, könyvek” napján Szabó Viktóriával, A porcelánbaba c. mese szerzőjével volt interaktív író- olvasó találkozó. /Fotó: Szigetvári Réka/

Később a táborozók a Szigligeti Várba látogattak el, ahol az íjászkodással ismerkedhettek meg.

Íjászkodás a Szigligeti Várban / Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/

Szerdán a Lengemesék c. filmet tekintették meg a moziban, majd Szabó Bence hagyományőrző előadását hallgathatták meg. A délutáni program része volt a badacsonylábdihegyi Ökoturisztikai Látogatóközpont bejárása. Az előzetes terv csütörtökre nézve egy Szent György-hegyi túra volt, de a hőségre való tekintettel a strandolást választották a szervezők.

Strandolás a negyedik napon /Fotó: Wass Albert Könyvtár és Múzeum/

A program része volt még a Kölcsey Nyomda munkájába való betekintés. Az utolsó nap „A Tábor Könyve” nevet kapta, azt készítették el közösen, majd irodalmi barangolások következtek Morvai Dóra veszprémi tanárnővel. A tábor zárására délután a Véndek tanya és Vendégházban került sor.