Hogy a néptánc öröm legyen, ne csak egy kötelező tantárgy!

A Bán László művészeti vezetésével működő, nagy múltú tapolcai Batsányi Táncegyüttes jövője szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy képes lesz-e az elkövetkező időszakban, években minőségi utánpótlást kinevelni. Kis Betti és Buzás Balázs az együttes két, biztos szakmai lábakon álló, tapasztalt és elhivatott tagja ezen dolgozik.

(Nagyításhoz kattintás a képre!)

buzás,bán, kisbetti 3

 Buzás Balázs, Bán László és Kis Betti

Akármilyen meglepő, a kötelező iskolai néptánc- oktatás nemhogy fiatalokat hozott volna a néptánc ügyének, vagy éppen a Batsányi Táncegyüttesbe, inkább sok gyermeket elriasztott- tudtuk meg Buzás Balázstól. – A néptáncot meg kell szerettetni, a táncnak szívből kell jönnie, pozitív energiákat kell megmozgatnia. Ma tanítják annak elméletét, osztályozzák, dolgozatot iratnak belőle, ahelyett, hogy érvényesülhetne a néptánc igazi természete, az, hogy a tánc öröm annak is aki táncol és annak is aki nézőként gyönyörködik benne. Nem csoda, hogy azok a gyerekek, akik egyébként fogékonyak lennének rá, azok is kellemetlen élményként élik meg a kötelező terhet, sok esetben el is fordulnak a műfajtól.  -Gyermekekből, a jövő felnőtt táncosaiból sajnos – talán részben ez miatt is-  nem bővelkedünk – világosít fel Kis Bettina. – Jelenleg tíz lány és hat fiú dolgozik velünk az utánpótlás csoportban, ők általános iskolás diákok a 10-13 éves korosztályból. Két lány és két fiú már a felnőtt csoportban is táncol, életkoruk és magasságuk is megvan hozzá. Eljutottunk tehát odáig, hogy a nagyobbakból már többen is beférnének a felnőtt csapatba, ugyanakkor a kisebbekből hiány van, leginkább  a másodikasoktól, az ötödikesekig bezárólag. Az ovis csoport működik, a közvetlen felnőtt utánpótlás is biztosítva van, a 8-12 éves korosztály aki nagyon hiányzik nekünk. Megtudtuk, a Batsányi Táncegyüttes a “Tímár Sándor féle” irányt képviseli, szemben több más, Tapolcán és környékén ismert együttes által gyakorolt, inkább hagyományőrző vonallal. A felnőtt batsányis táncosok viszonylag rövid, ütős, egyfajta “csárdázós” koreográfiákkal szórakoztatják közönségüket, amelyet a laikus, szórakozni vágyó nézők is megértenek, kedvelnek, mert látványos, vidám és életörömet sugárzó. Buzás Balázs szerint, ugyanakkor van egyfajta elvárás a szakma részéről is, amelyet már a presztízs, a művészi elvárások, a szakmai sikerek elérése érdekében is követnek, ezért a két irányvonal ötvözetét is egyre inkább műveli az együttes. A fiatalokat pedig továbbra is minden szinten, általános iskolákban, óvodákban, de internetes fórumokon is keresik. Amit ígérnek a kezdőknek, a soraik közé lépőknek, az pedig nem más, minthogy úgy adják át mindazt az évtizedek alatt felhalmozott tánctudást, tapasztalatot és értéket, hogy a tanulás, a testi- lelki fejlődés útja lehetőleg élményekben, sikerélményekben gazdag, legfőképpen hasznos és örömteli út legyen a fiatalok számára is.