Hangverseny az orgonáért

Gion Zsuzsanna mezzoszoprán énekművész és Virágh András Liszt-díjas orgonaművész adott jótékonysági hangversenyt a Nagyboldogasszony plébániatemplomban, az orgona felújításáért, szombat este.

A koncertet megelőzően Szakács Péter atya köszöntötte a megjelenteket, majd a szeplőtelen fogantatás ünnepéről mondott néhány gondolatot. December 8-án a katolikus egyház arról emlékezik meg, hogy Szűz Mária már úgy született, hogy mentes volt az áteredő bűntől és annak következményeitől. Péter atya azt kívánta, „legyen ez a koncert egy csillogó jel, egy imádság”. A műsor ősi magyar és gregorián Mária-énekekkel vette kezdetét, majd Bach, Reger, Liszt Ferenc, Schubert, Gounod, Puccini, Franck és Verdi Máriát dicsőítő zenéi szerepeltek a kínálatban. A felemelő és színvonalas előadás a „Boldogasszony anyánk” eléneklésével zárult, melyhez a közönség is csatlakozott. A koncertet megelőzően lehetőségünk volt a művészekkel néhány szót váltani. Eredetileg budapesti kötődésűek, ám néhány éve „félig” Badacsonytomajon élnek, majd miután többször hallhattuk őket a pisztrángfesztiválon, játszva a hangszeren, úgy gondolták, ráférne a felújítás, amelyhez egy jótékonysági koncertsorozattal szerettek volna hozzájárulni. A koncertek sora a mostani hangversennyel kezdődött, folytatása december 19-én lesz, amikor a Bárdos iskola kórusának előadásához fognak csatlakozni, illetve nagyböjtben és a húsvéti ünnepkörben is szerepelnek majd városunkban, a koncertek pontos időpontját később ismertetjük.