Hamupipőke Tapolcán járt

Újabb fergeteges előadással ajándékozta meg az ExperiDance társulata városunkat, november 11-én, vasárnap este.

Hamupipőke szerepében: Muri Enikő

Hamupipőke története nem ismeretlen senki számára, ugyan rajzfilmet 1950-ben készítettek belőle, a sztori keletkezése a 17. század végére tehető, mégis minden kor számára aktuális üzenete: mesehősünknek el kell végeznie a házimunkát, szét kell válogatnia a magvakat, hosszú munka ez, idő kell hozzá, de meg lehet oldani, mint bármilyen problémát az életben, akármilyen lehetetlennek is tűnik. Ezért is dolgozták fel már sokan, készült belőle opera, balett, játékfilm, vagy éppen musical, utóbbit láthatta a tapolcai közönség vasárnap este. Látványos táncegységek, szép dalok és zenék, népszerű színészek (többek közt Muri Enikő), LED-falakon kivetített mesés díszlet jellemezték a produkciót. Mivel családi meseszínházként volt meghirdetve, a felnőtteken kívül apróságok lepték el a rendezvénycsarnok nézőterét. A történet nekik is megmutatja: az igazi boldogság nem a külsőségekben keresendő, az önzetlenség és a kedvesség fontosak, a szeretet és a szerelem minden más felett győzedelmeskedik.

A képen Hamupipőke és Tündérkeresztanya